Fényeskedjék

Külön erénye a regénynek, hogy a Gömb (ki)létét, funkcióját illető teóriagyártás úgy egészíti ki a többi nyomozást, hogy etikai dimenziót kölcsönöz a műnek. A „kiben bízhatok” alapkérdés mentén körvonalazódó jó-rossz kategorizálás egyszerűnek tűnik: az elnyomó város és a városon kívüli lázadók szerepei valójában egyértelműek (még akkor is, ha néhány szereplőt ide-oda ingázásban tart a főhős, azaz hol jónak, hol gonosznak ítéli őket), és azt is tudni véljük, hogy a Gömb túl van mindezeken.

Úgy kezdődik a könyv, mintha Az utolsó utáni háborúban (Totth Benedek) volnánk: Tiltott Övezet, bögölydrónok, becsapódó lövedékek, égett hús szaga. Mindjárt a legelső, rövid fejezet végén meghal egy fiú. Disztópiához illően apokaliptikusan komor és sötét minden, a végletekig kiélezve: jómód a városban és napi szintű küzdelem az életben maradásért a kolóniákban. A nyugdíjasok éhséglázadásait sok más követte, az Európai Unió felbomlott, a városállamok biztonságába zárkózott be, aki csak tehette. Vagy aki nem volt elég bátor ahhoz, hogy a függetlenséget – s ezzel a nélkülözést, az egyre ellehetetlenülő hétköznapokat válassza. Amit kezdetben sima kis falanszterbe oltott diktatúrának hiszünk (hightech kellékek és titkosrendőrség), arról időközben kiderül, hogy egy sokkal nagyobb politikai játszmának csak egyik része. A városok közti harc (a hatalomért), az állam, pontosabban a megmaradt állami apparátus agóniája, a kívülről potenciálisan jövő ismeretlen eredetű fenyegetettség mind része ennek.

A társadalmi, politikai berendezkedés anomáliái és kegyetlen racionalitása a regénybeli történéseknek nemcsak motivációit s komor háttérét adják, de a tizenhárom éves narrátor/főhős, Vik számára legalább annyira hangsúlyosan megtörténnek, mint a tényleges jövés-menések. Neki és az olvasónak ugyanis a sok kis részletből kell rekonstruálni a saját életét felforgató működéseket: a város(ok) kialakulásának, a jelen hatalmi játszmáinak rejtvényeit valódi bűnügyi regénybe illően (szövetségesek, pálfordulások, lelepleződések, tisztázó beszélgetések) nyomozza ki. A folyamatos kalandregényes mozgások közben felfejtődő történelmi, társadalmi s családi kapcsolatháló (a fiú alapkonfliktusa, hogy az anyja a falakon belül, az apja pedig azon kívül él) felrajzolása önmagában is elég lenne egy remek sci-fihez, hiszen egy világ teljes berendezése, ráadásul egy kamaszkorú főhőssel s az obligát óvatos, majd egyre inkább több szerepet kapó szerelmi szállal, jó kis írói feladat. Ám a változásokat beindító titokzatos jelenség/lény, a Gömb megnyitja a regénynek egy teljesen más rétegét.

A Gömb leginkább mentőkabin Viknek, a továbbiakban barátja, harcostársa, kiterjesztett tudata, néha kívánságteljesítő játszótársa, néha pedig transzcendentális vezetője. Mindez együtt, leginkább. Megjelenésével indulnak be egyáltalán a regény történései, és Vik életét is a vele való harmadik típusú találkozás forgatja fel radikálisan – hiszen nemcsak számára rejtély annak (ki)léte, de nagyon sokan, semmitől meg nem riadva igyekeznek uralni azt. Bár kiderül, hogy nem ellenséges, hogy benne egészen lassan telik az idő, hogy pajzsként véd, hogy gyógyítani képes, a legegyszerűbb kérdések is feleletre várnak, tudniillik, élőlény-e vagy sem, honnan érkezett, hány van belőle. Az ufóelmélet s a gonosz ellenséges fegyver elképzelés csak a Gömböt nem ismerők számára működik: az olvasó a főhős tapasztalatain keresztül tudja, hogy sokkal több köze van a teo­lógiához s a filozófiához, mint bármi egyéb földi dologhoz.

Külön erénye a regénynek, hogy a Gömb (ki)létét, funkcióját illető teóriagyártás úgy egészíti ki a többi nyomozást, hogy etikai dimenziót kölcsönöz a műnek. A „kiben bízhatok” alapkérdés nyomán körvonalazódó jó-rossz kategorizálás egyszerűnek tűnik: az elnyomó város és a városon kívüli lázadók szerepei valójában egyértelműek (még akkor is, ha néhány szereplőt ide-oda ingázásban tart a főhős, azaz hol jónak, hol gonosznak ítéli őket), és azt is tudni véljük, hogy a Gömb túl van mindezeken. A végső megfejtés értelemszerűen nem olvasható ebben a könyvben, hiszen ez egy sorozat első kötete. A sorozatcímre viszont magyarázatot kapunk az utolsó oldalakon: a halálos lövéseket kapott Viket a Gömb viszi el a „magasztos és félelmetes” fekete fénybe („valami ősi, eredeti szálláshely”, „sokkal valóságosabb, mint bármi, amit ma vagy korábban átéltem”), amelyikben a regény elején meghalt fiúval is találkozik. A történések végül szépen körbeérnek, a díszlet megvan, a szereplők is felvonultak rendben, lássuk most már, miről szól igazából a Fekete fény.

forrás: es.hu / 2018.08.03./ Lovász Andrea