„Hiszen a könyv szereplői számomra nem sütemények…”

AYHAN GÖKHAN – 061.hu
A Csücsök avagy a nagy pudinghajsza hajmeresztő és igaz története című verses mesédben a fő gonosznak kijelölt vérpuding felőlünk nézve valahol a véres hurka rokona. A különös vendégség című Grimm-mesében a véres hurka megint csak nem pozitív figuraként tűnik fel. Ennyire egyértelmű lenne, hogy a véres hurka kizárólag rossz lehet? Valamilyen rossz élmény kötődik hozzá, s ezért bosszúból gonosszá tetted a mesekönyvedben?
Nyomatékosan felhívnám az olvasó figyelmét arra, hogy ez csak mese: a véres hurka valójában az ember jó barátja, és nincs vele semmi gond. Igazából a szó hangzása volt a döntő, és nem az, hogy valójában miféle étel is ez. Hiszen a „vérpuding” kifejezés már önmagában is elég abszurd (Bozsik Péter, ugye, egy verseskötet címéül is választotta), mivel mifelénk a puding elsősorban édességet jelent, a sós-húsos változatai nem igazán épültek be a magyar gasztronómiai kultúrába. Ráadásul maga a szó remekül jambizálható. Szóval inkább a nyelvi játék lehetőségei felől közelítettem meg a kérdést, ahogy voltaképpen a könyv összes kérdését. Mindemellett sokáig dédelgettem egy tervet, hogy a Vérpuding veresége után írok egy kilenc és feledik fejezetet a felnőtt olvasók számára, ahol valódi vérpuding-receptet közöltem volna Anyegin-strófákban, ám erről később lebeszéltem magam.

A szöveg hemzseg a falánkságoktól, ínyencségektől, cukros-mázas dolgoktól. Nem gondolnám, hogy aki az alkoholról ír, közben folyamatosan iszik, de a süteményekből tartott seregszemle nem hozta meg az étvágyadat? Hányszor állt fel a szerző, hogy az édességnek hódolhasson, esetleg kellően elvonatkoztatott a saját tárgyától, és nem engedett a csábításnak?
Tekintve, hogy a Csücsök évekig íródott, nyilván becsúszott ez idő alatt pár komolyabb lakoma – de ha be is csúszott, ez igazából a könyvtől függetlenül történt. Hiszen a könyv szereplői számomra nem sütemények, hanem szavak, sőt, időnként egyenesen szótagszerkezetek: egy verses regény figurái, akiknek meg kell találni a helyét egy olyan, egyszerre játékos és szigorú struktúrában, mint az Anyegin-strófa. Szótagszám, lejtés, rímszerkezet, és akkor még csak a strófán belül vagyunk; afölött pedig ott az elbeszélés rendje, a hangfekvés, az elbeszélt világ rendje, és így tovább.

Az alaptörténet egyszerű: a királylányt elrabolják, és kell egy hős, aki a fele királyságért cserébe kiszabadítja. Jelen helyzetben a hős szerepe egy kiflivégre esett. Honnan ez a kiflivég? Más figurát nem akartál hősként pozícionálni, az abszurd eleve kizárt minden más szereplőt?
Valóban, a lehető legegyszerűbb alaptörténetet választottam, amire aztán bátran rá lehet építeni ennek a fantáziavilágnak a különféle elemeit, hogy az olvasó számára egyszerre legyen minden ismerős és újszerű; egyszerre legyen hagyományos mese és annak a tréfás átirata. Ami a Kiflivég figuráját illeti, itt a fontos elem nem a kifliség, hanem a csücsökség, hogy a mesebeli szegénylegény vagy legkisebb fiú figurája ilyenformán kapjon még valami nyomatékot. De hát akadnak mellette más szereplők is, akik az abszurd vonulatba jól illeszkednek, hogy ne menjünk messzire, ott van Csücsök közvetlen segítője, Csárli, az aszalt meggy.
Fotó: Kris Ćwik / Rolling Eye Photography

Homérosz, Gogol, Poe, Tandori Dezső, Bereményi Géza egy-egy sorral, utalással, de megidéződik a verses mesében. Van egy kis összekacsintás a felnőtt olvasóval, hogy a gyerek mellett a felnőttnek is jusson egy kis nyalánkság?
Nem biztos, hogy ezek mindegyike szándékos allúzió: ha például arra gondolsz, hogy házi verebet emlegetek a mese elején, arról persze eszébe juthat az olvasónak Tandori, de nem Tandori-utalásnak szántam. Alapvetően olyan mesét akartam írni, ami egyben verses regény is, tehát megfelel a verses regény műfaji követelményeinek. És hát ebben a műfajban a történet mesélője maga is belép az események terébe, bele-belekotyog, elveszti a fonalat vagy éppen eltereli a szót. Ezeket a részeket igyekeztem úgy kanyarítani, hogy dupla fenekűek legyenek, így a felnőtt olvasók előtt voltaképpen egy clown-figura szólaljon meg.

A Mit eszik a micsoda? című gyerekverskötetedben egy egész verset szentelsz a mostani könyvben csak egy pillanatra feltűnő Lápi Trottynak. Várható, hogy egy másik kötetben majd jobban megismerjük, s a rejtőzködő életet folytató figura teljes alakjában megmutatkozik?
Már megmutatkozott, a pécsi Bóbita Bábszínházban március óta Matta Lóránt kelti életre, Veres András rendezésében. Egyébként nem tervezem, hogy a további munkáimban valamiféle vezérmotívummá tegyem szegényt. Ami azt illeti, Csücsök meséje eredetileg a Mit eszik a micsoda? kötet részét képezte volna, csak hát lassan készült, és idővel nagyra is nőtt, így hát önálló könyv lett belőle.

„S ahogy szabály az egy mesében,/Mindennek boldog vége lett –„ – írod. És mi a helyzet a rosszul végződő mesékkel, hogy ne menjünk túl messze, a Grimm – és a cigány mesékkel? Azok más szabályok alá esnek a műfajon belül?
A mese roppant tágas műfaj, és természetesen nem minden mese végződik hepienddel. De hát ezt a mesét mégiscsak gyerekeknek írtam, és erre nyilván tekintettel akartam lenni. Ugyanakkor ebben is van némi dupla fenekűség. Valóban teljesen boldog-e a vége? A királylányt persze megmentettük, ásó-kapa-nagyharang. De mi a helyzet az elszökött papagájjal, ami miatt az elbeszélőnk egyáltalán belefogott ebbe a mesébe? A mese azzal zárul, hogy reménykedik benne, hogy nemsokára hazatalál hozzá, miközben ebbe a reményteljes hangulatba az hozta, hogy végigmesélte a bátor Kiflivég meséjét. Ha úgy tetszik, az egész történet azért született meg, mert valaki haza akarta „mesélni” az elveszett papagáját.

A Csücsök avagy a nagy pudinghajsza hajmeresztő és igaz története rendkívül szórakoztató, merész és lendületes vállalkozás. A kortárs gyerekirodalmat is ilyennek látod? Személy szerint te milyen mesekönyveket olvasol, ha olvasol?
Nem vagyok rendszeres olvasója a kortárs gyerekirodalomnak, olvasom persze, ami eljut hozzám, de átfogó képpel nem rendelkezem. Amennyire én látom, ez az irodalom igen sokszínű, és nem gondolnám konzervatívnak vagy maradinak. Tág a kínálat, és sokféle ízlésvilágot képes kiszolgálni. A saját mesémet, ha el kellene helyezni egy palettán, az alapszerkezetét tekintve inkább régimódi kalandregénynek gondolnám, amit aztán megpróbáltam megbolondítani mindenféle ötletekkel.