Nincs engedélyezve a javascript.
Menyhért Anna
Menyhért Anna
Szerző

Menyhért Anna
1969-

Meseíró, költő, egyetemi oktató, irodalomtudós, irodalomszervező, szerkesztő, az 5K Központ alapító igazgatója.

2000–2006 között a József Attila Kör elnöke, 2005-2011 között az Európai Írószövetség alelnöke, és 2007 óta a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület igazgatója.
Több helyen tanított kritikaírást és kreatív írást, tartott gyerekeknek meseíró foglalkozást.
Az 5K Központ alapítója és igazgatója, az oktatási program kidolgozója.

Az ELTE BtK tudományos munkatársa, kutatási területe a női irodalom, a traumaelmélet és a kortárs irodalom. A Trauma és Gender Kutatócsoport vezetője.

Az Anonymus Kiadó szerkesztőjeként szerkesztette az Újraolvasó című irodalomtörténeti sorozatot, s a Belépő címűt, amelyben fiatal irodalmárok első tanulmánykötetei jelentek meg. Felelős szerkesztője volt a Kortárs Irodalmi Olvasókönyvnek, amely 72 kortárs írótól közöl szemelvényeket, s rövid portrékban mutatja be őket.