Nincs engedélyezve a javascript.
KÁPRÁZATOS KALANDOK SOROZAT – KEDVENC NYÁRI OLVASMÁNYAINK

KÁPRÁZATOS KALANDOK SOROZAT – KEDVENC NYÁRI OLVASMÁNYAINK

2018. augusztus 9.

A legmelegebb órákat a hűvösben, jó könyvek társaságában töltjük, és a gyerekek nagyon szeretik Philip Reeve izgalmas, kalandos regényeit, amit Sarah McIntyre vicces képei igazán jól kiegészítenek. Kezdő olvasóknak is remek választás, hiszen nagybetűs, a képeket körbeöleli a szöveg, de a nagyobb ovisok, sőt mi is imádtuk történeteiket.

sen_es_a_szaguldo_szan.jpg

Sen és a száguldó szán

Ez a megható, ugyanakkor nem szájba rágósan tanulságos történet az én személyes kedvencem, de persze a gyerekek is többször kérték már, hogy elolvassuk.

Jó százévente beköszönt az Északi sarkon az Igazi Tél. Ilyenkor ötvenféle hó esik, és a sarkon láthatóvá válik Hóapó palotája. A szánverseny elindul, és aki legelőször ér Hóapóhoz, annak teljesül a kívánsága. Sen és Sika nem akarja elszalasztani a lehetőséget, ám ez a verseny tele van veszéllyel és egy álnok cselszövő fondorlataival. A szánt ráadásul 66 apró mopsz húzza 264 tappancs minden erejével. A történet nemcsak izgalmas, fordulatos, sokszor humoros és a szereplők nevei is igen beszédesek, hanem megható, hiszen a gyerekeknek fontos küldetésük van, amikor Hóapóhoz indulnak, és persze még azt is megtudjuk, hogy milyen az igaz barátság.

astra_es_az_ursutik.jpg

Astra és az Űrsütik


A szerzőpáros második története az űrbe kalauzol bennünket, amelyben Astra és családja egy távoli bolygóra, a Nova Mundira készül, hogy új életet kezdjen. Azonban a kislány felébred a hosszú utazás közben. Tomboló torták, rémes krémesek, bősz bejglik és marcona minyonok – ádáz sütik garázdálkodnak az űrben! Astrának robotbarátja, Robin segítségével meg kell akadályoznia, hogy a vad horda elpusztítsa az űrhajót. Elvégre az emberek szoktak sütit enni és nem fordítva…. Ez a történet is rendkívül izgalmas, és a gyerekek imádták a mindenféle fura űrlények és sütik rajzait is.

oliver_es_a_tengerkocok.jpg

Olivér és a tengerkócok

Olivér nekivág új barátaival – egy mogorva, vén albatrosszal, egy rövidlátó hableánnyal és egy barátságos szigettel, akit Szirtesónak hívnak –, hogy megkeresse eltűnt szüleit. Ám mielőtt belefoghatna a mentőakcióba, bosszantó tengeri majmok egész seregével és vezérükkel is meg kell küzdeniük, de természetesen minden jóra fordul. Mint ahogy a többi kötetben is, itt is rengeteg különleges és vicces szereplőt találunk. Letehetetlen, annyira izgalmas, és jót nevettünk a szóvicceken is. Ez a könyv volt a szerzőpáros első közös munkája.

luccka_es_a_moka_hold.jpg

Luccka és a Móka Hold


PAMATS & CSÍZ zseniális karbantartó páros. Ők felelnek azért, hogy a Móka Hold zavartalanul működjön. Egy nap azonban minden balul üt ki, és elszabadul a káosz. Luccka elhatározza, hogy segít – még ha erre nem is kérte senki. De vajon tud-e tenni bármit a karamellkatasztrófa, a gravitáció irányváltása, és a tomboló vattacukorszörny ellen? Vagy a holdvidámparkot végleg bezáratja a rosszindulatú ellenőr? Ismét vicces karakterek és sok-sok izgalom vár rátok ebben a kötetben is.

ÓRIÁSI AKCIÓ A MÓRÁNÁL!

Augusztus 6-12. között kedvezményes vásárlási lehetőség és ingyenes kiszállítás vár benneteket a Móra Kiadó megújult oldalán és webshopjában:

Augusztus 8-9-10. 30% kedvezmény + ingyenes kiszállítás
Augusztus 11-12. 25% kedvezmény + ingyenes kiszállítás


Már az első vásárlással törzsvásárlói pontokat gyűjthettek.
A gyűjtött pontokat a későbbi vásárlásaitok során tudjátok a végösszegbe, illetve Móra Kedvenc ajándéktárgyakra beváltani.

JÁTÉK

Ha most velünk játszotok, megnyerhetitek a Móra kiadó jóvoltából kedvenc kötetetek a Káprázatos kalandok sorozatból.
Nincs más dolgotok, mint írjátok meg nekünk, melyiket olvasnátok el a legszívesebben.
A jatek@minimatine.hu-ra várjuk a kedvenceitek augusztus 12-e, éjfélig, utána sorsolunk!

forrás: minimatine.hu /2008.08.06./