Nincs engedélyezve a javascript.

Timothée de Fombelle: Ágrólszakadt Tóbiás

Könyvajánló

2020. június 23.
agrolszakadt_tobias_web_kiskepcikkbe.jpg

Timothée de Fombelle méltán nagy sikerű regénye, az Ágrólszakadt Tóbiás 14 éve (Gallimard Jeunesse, 2006.) jelent meg, magyarul pedig először 12 (Móra, 2008) éve. Azóta 23 nyelvre fordították le és számos neves nemzetközi irodalmi díjat nyert. Kétségtelen, hogy azon könyvek közé tartozik, amelyek semmit nem veszítettek frissességükből és aktualitásukból. Sőt. Fombelle kétrészes ifjúsági kalandregénye különleges: teremtett világának helyszíne egy hatalmas tölgyfa, ennek törzsén és az ágain kialakított tanyákon, falvakban és városokban élnek a regény szereplői az egy-két milliméteres nagyságú emberek.


Ez a mikróuniverzum egy olyan látószöget teremt, amin bekukkanthatunk a fakéreg legapróbb réseibe, zugaiba, mi több, a fakéreg alá. Egy olyan világban találjuk magunkat, ahol a szúnyog vagy a legkisebb pók is az emberhez képest óriási termetű. A tölgyfának e apró méretű lakói, örömei és vágyai, harcai és nehézségei nagyon hasonlítanak a mieinkhez, nem véletlen, hogy magunkra, kapcsolatainkra, szűkebb és tágabb környezetünkre ismerünk bennük. Az Ágrólszakadt Tóbiás rengeteg meglepetést tartogat az olvasó számára, miközben kétségtelen, hogy a fa legrejtettebb történései és titkai szorosan összekapcsolódnak a fán lakók sűrű történeteinek sodrásával. Ahogy fokozatosan bontakoznak ki a fa és lakóinak történetei és titkai, úgy szélesedik ki egyre inkább a regényben ábrázolt élettér, kikerülhetetlenné téve, hogy megjelenjen a fán túli/körüli/melletti élet és annak szereplői is. Általuk pedig óhatatlanul átértékelődnek az emberi és a térbeli határok egyaránt.

A könyv olvasása során egy olyan mesebeli világ zsongásában és forgatagában találjuk magunkat, ahol értelemszerűen szemben állnak egymással a jó és a pusztító erők. Ezek óhatatlanul szembesítenek a regény univerzumának párhuzamaként azzal is, hogy saját világunkat ugyancsak ilyen összetett mechanizmusok és tényezők formálják s tartják működésben. Sok-sok váratlan fordulat során kerülnek a helyükre e regénybeli világ mozaikjai, amelyek így egyben a saját társadalmunk működésének útvesztőiben való tájékozódáshoz is segítséget nyújthatnak. Fombelle regényének főszereplője a tizenhároméves Tóbiás és a nagyrészt hasonló korú bajtársai, az ők hangjukon és történeteiken keresztül avatja be a világ rejtelmeibe a szerző a kiskamaszokat (és természetesen mellettük/velük együtt a felnőtteket is) az élet nagy és olykor nagyon is embert próbáló kérdéseibe.

Ha valaki elolvassa a regényt, kétségtelen, hogy másként fog nézni a fákra, a fák kérgére, törzsére, a levelekre, az ágakra, a fák apró lakóinak rejtélyekkel teli életére. Az Ágrólszakadt Tóbiásnak köszönhetően ugyanis a leglaikusabb városlakó számára is jelentéssel és élettel telítetté válnak e titokzatos óriások, de vitathatatlan az is, hogy a regény következtében sok szempontból új megvilágításba kerül maga az ember, a társadalom és a természet szerepe, helye és viszonyrendszere egyaránt.

A regény gerincét valójában a fa pusztító kizsákmányolása és az igába hajszolt emberek kiszolgáltatottsága elleni harc képezi, vagyis a küzdelem a túlélésért és egy normális, élhető életért. Mindeközben kulcsfontosságú az összefüggések keresése és megtalálása, az ok-okozat kapcsolódási pontjainak felismerése, hiszen sokszor semmi és senki sem az, aminek látszik. Fombelle regénye vitathatatlanul erős társadalomkritika, rámutat arra, hogy kerül(het) hatalomra egy félművelt, beszélni is alig tudó alak, hogyan éri el, hogy kövessék, (ki)szolgálják az alattvalóivá váló emberek. Furkó Döme nem csak a többiek ellen fordul eközben, hanem maga az élet és annak minden formája ellen, az ember és a környezete ellen. Vele kerül szembe Egyke Szigfrid, a fa és az élet titkait kutató és megtaláló tudós, aki nem hajlandó illetékteleneknek kiadni ezt a tudást, illetve Tóbiás, a fia. Furkó Döme mindent és mindenkit megsarcol, kizsákmányol és egy olyan társadalmat alakít ki, ami a félelemre, manipulálásra és a besúgásra épül. Fontos kérdés: meddig és hogy tartható fenn ez az elnyomásra épülő társadalom és mi törheti meg ezt a hatalmi berendezkedést?

A kötet címe többszörösen is e helyzetet jeleníti meg: a hányatott, üldözött fiú sorsát, a zuhanást és az újrakezdés, megújulás mozzanatait. Míg egyik oldalon a kapzsiság, a tudatlanság, a hataloméhség, a telhetetlenség és a gyűlölet, a másik oldalon az élet szeretete, tisztelete, a tudás, a jóság, a béke és a szeretet áll. Ezt az ellentétet érzékeltetik a szereplők beszélő nevei és nyelvi képességei is: Furkó Döme, alig tudja kipasszírozni magából az alig pár szótagos szavait, azokkal is csak manipulál és megfélemlít, az embereinek sem erőssége a nyelv kifinomult ismerete, azt is többnyire egymás beárulására használják, hogy védjék magukat, mert állandó rettegésben élnek. Tóbiás és a szülei (akárcsak Reccsentő Ricsi) a nyelv kifinomult és gazdag világának, a jelentésrétegeinek magabiztos ismerői, akik otthonosan mozognak a nyelv gazdag univerzumában, ami nem egyszer a mentsvárat és a túlélést nyújtja számukra. Manó, Csergőék sokáig távol levő fia, a nyelvet a valóság elfedésére használja, az (ön)áltatásra, hogy elfedje a szégyent. Bernika, Zordon Odó nem kicsit neveletlen és beteges szenvedélyeknek hódoló lánykája szintén csak a nyelv töredékes használatára képes. A regény egyik legüdítőbb és legszerethetőbb személye Bucifej, aki annak ellenére, hogy pösze és raccsol, ízlelgeti és remekül játszik a nyelv kiapadhatatlan lehetőségeivel, miközben az udvariasság és kedvesség mintapéldája a sok zord és faragatlan, durva alak között. Lajali Lilia viszont ugyan nem sokat beszél, de mélységekkel telített és súlya van minden szavának.

A nyelvhasználat változatai, színvonala, a kultúra, a közösségért való tudás, azaz a tudományos ismeretek és a fa/környezet/élettér tisztelete megóvása szorosan összefügg. Így talán nem is meglepő, hogy a nagy tölgyfa rombolásával és kihasználásával párhuzamosan a hatalmat bitorló Furkó Döme saját hatalmának megőrzéséhez az újság- és könyvkiadást is betiltja, sőt, magát az írást is. És az éneklést. Erre már csak ráadás, hogy a tudósok által létrehozott, a fa védelméért tevő Fafőtanács tevékenységét Furkó fokozatosan ellehetetleníti, betiltja, majd a tudósokat börtönbe veti.

Az Ágrólszakadt Tóbiás nemcsak izgalmas, fordulatokkal és meglepetésekkel telített kalandregénybe bújtatott erős társadalomkritika, amit mégis minden ízében átitat a humor és az irónia kifinomult eszköztára, hanem egy igazi ökokönyv is, ami nagyon szépen modellezi azt, hogy mennyire fontos védenünk a Földet és milyen következményei vannak annak, ha mégsem tesszük ezt. Rámutat arra, hogy az emberek és a fa élete elválaszthatatlanul összekapcsolódik, csak úgy élhetnek az emberek, ha vigyáznak az életüknek teret adó, őket óvó, tápláló, számukra otthont adó nagy tölgyfára. Furkó Dömével ellentétben, aki csak a hasznok kiapadhatatlan forrásaként tekint a fára, Tóbiás, a szülei és barátaik a fenntarthatóság jegyében a fát, mint egy kiszolgáltatott óriási élőlényt látják, amit nemcsak megvédeni, hanem táplálni kell, nem csak elvenni tőle, hanem adni is neki, mert csak így maradhat az és vele együtt élők is életben.

Szerző: Zólya Andrea Csilla

Forrás: www.konyvmutatvanyosok.wordpress.com