Születésemtől fogva olyan helyen éltem, ahol folyó volt a közelemben. Elsőként a Zala folyó szelíd kanyargását követtem. Anyai nagyanyám a családom történeteivel népesítette be az egerszegi Zala-rétet a végtelen nyarakon. Mesélni, írni akartam én is. Később pár száz méterre a meséink mezejétől érettségiztem. Aztán a kis Zalán nevelkedett szemmel nézve fennhéjázó Tisza mellé vitt az utam Szegedre. Az itt töltött éveimmel a saját történetemet írtam a lányról, aki angolt és franciát fog tanítani. Az utolsó egyetemen töltött napom a Tisza partján végződött. Úgy búcsúztam a folyótól, mint attól a másik lánytól, aki biztosan tanár lett volna. Engem a Budapestet átszelő Duna várt. Egy egészen más történettel. Ebben a történetben az átlagnál korábban lettem vezető és az átlagnál később anya. Valahol a kettő közötti úton szereztem közgazdász diplomát is. Hosszú budapesti éveim alatt mindvégig rettenetesen sokat tanultam. Azt hiszem, az átlagnál jobban élveztem. Amikor eljött az ideje annak, hogy mindezt mégis magam mögött hagyjam, a folyón feljebb úszva a Dunakanyarban, a Börzsöny lábánál kötöttünk ki a családommal. Születésemtől fogva olyan helyen éltem, ahol folyó volt a közelemben. De erre csak itt jöttem rá. Ahogy arra is, hogy még mindig mesélni, írni akarok. És akkor megírtam az első regényemet, A konkrét hiúzt. Folyónyi hála van bennem, hogy mindez megtörtént velem.