Nincs engedélyezve a javascript.
Kende Márta
Kende Márta
Illusztrátor
Kende Márta (1923 - 1994) Párizsban és Budapesten grafikai tanulmányokat folytatott, majd színházi rendezőként dolgozott, többek között a Bábszínházban is. Talán innen ered a bábokhoz fűződő szeretete. 1958-tól nyugdíjba vonulásáig televíziós rendezőként tevékenykedett mindenféle műfajban, de munkásságának legismertebb darabjai a képzőművészeti- és bábfilmek: Mi újság a Futrinka utcában?, Sündisznócska, Mazsola, illetve Mazsola és Tádé sorozat. Illusztrátorként egy könyvet jegyez, az először 1964-ben megjelent Bálint Ágnes: Mi újság a Futrinka utcában? című mesekönyv bájos rajzai Kende Márta tollából bújtak elő. Kende Márta 1949-ben az akkor induló Úttörő Színházhoz került, majd az Ifjúsági Színháznál, a Madách és a Bábszínháznál is dolgozott segédrendezőként, majd rendezőként. Tanulmányokat folytatott a Főiskola esti, illetve stúdió tagozatán, 1957-58-ban dolgozott grafikusként, közben a Rádiónál külsős rendező volt. 1958-tól az akkor szerveződő Magyar Televízióhoz kerül rendezőként. A régi televíziós újságok tanúsága szerint 1959 és 1963 között, a televíziózás kezdeti időszakában minden héten volt legalább egy élő adása - mivel akkor még minden élőben ment -, vagy valamilyen műsora (csak az első 4 évben több mint 250 darab!!!).
Minden műfajban dolgozott, gyerekműsort éppoly szívesen rendezett, mint mély-elemző dokumentumfilmet (a korabeli kritikák "cinéma vérité"-ként emlegetik egy-egy műsorát). Grafikusi végzettsége és világlátása predesztinálta a képzőművészeti alkotásokra, melyekből szintén sokat vitt vászonra, de rendezett ifjúsági, vagy felnőtteknek szóló TV-játékokat, nagy sikerű TV-filmeket is.
A báb különösen kedves volt számára, rendezőként nevéhez fűződik a "Játsszunk bábszínházat!" sorozat, melynek hatására az országban mindenütt megjelentek az iskolai bábszakkörök, bábelőadások, s azután a legjobbak megjelentek a televízió képernyőjén is.
Ha filmjeivel indult televíziós, vagy rövidfilm fesztiválokon itthon, vagy külföldön, rendszerint díjjal jutalmazták munkáit.
A Magyar Televízióban a báb-műfaj meghonosítása Kende Márta nevéhez fűződik. A "bábos" hatású képi megfogalmazást még TV-játékban is használta színész szereplőkkel.
1972-74 között forgatta különös műgonddal készített "Tükrös" című népművészeti sorozatát, amelyben valós filmfelvételeket kevert - akkor még szokatlan módon - animációs, trükkasztalon kockázott, vagy bábos technikával.
1966-ban Balázs Béla díjjal, 1979-ben Érdemes Művész kitüntetéssel jutalmazták munkásságát.
1980. február 1-vel vonult nyugdíjba. Aktív televíziós évei 1982-ig tartottak.