Gyermekeink a tanulás hálójában
Tanulásmódszertani ismeret vagy tanulási önismeret?
2019. szeptember 25.
Kozsánné Tóth Marianna
Tanár vagyok. Az előző század végétől. Az oktatás különböző színterein tevékenykedtem az óvodától az egyetemig. Voltam óvónő, tanár, előadó, mentortanár, tehetségfejlesztő tanár. Ez mind feladatkör. A mindennapi életben, úgy érzem, egyszerre vagyok mind.
Két fiam van, a Nagy és a Kicsi. A Nagy 10 éve koptatja az iskolapadot, már gimnazista. Kiváló tanuló, világ- és Európa-bajnok élsportoló. Nekem az számít,hogy lelkes és lendületes, jó humorú kamasz, éli életét önállósulási törekvéseivel, sikereivel és harcaival együtt. A Kicsi a Nagyot látja. Sportol, mintát követ. Saját útját keresi. Már vágyik az iskolára, pontosabban fogalmazva a tanulásra, leginkább a tudás birtoklására. Kezdi érezni ezek helyes sorrendiségét. Kezdi megérteni, hogy a tervek csak akkor valósulhatnak meg, ha megfelelő célok kijelölése mellett kiváló stratégia mögé gyors és jó taktikai lépéseket teszünk.
A diákjaim legtöbbször hasonló örömmel és eredményesen dolgoznak velem. Pályakezdőként ragaszkodtam a tények szigorú átadásához, majd kreatív tanárként már egy idő után nem (csak) a tananyagot tanítottam. Szemléletmódot. Remekeltek a srácok.
Intézményvezetők, kollégák és szülők elmélkedtek velem azon, miért…
Stresszmentes tanórák, belső motiváció a külső motiváció helyett, valamint a tanulási önismeret támogatta őket az eredményesség felé vezető úton. Ez jóval több, mint egy sikeres érettségi, felvételi, nyelvvizsga vagy versenyeredmény. Kaleidoszkóp. Életútjainkon egymáshoz kapcsolódunk tanítványaimmal később is, a nehéz és boldog lépések előtt gyakorta. Nem az életkor adta közelség, nem is a tanári lazaság, keménység vagy szigor adta mindezt. Efölött állt valami. Érdekeltek a gondolataik. Csak nyitott ajtók voltak. Ma is csak nyitott ajtók vannak. Én is motivált ember vagyok. Számomra a tanulás nem cél, hanem eszköz az álmaink megvalósításához.
Hol kezdődik az iskolai flow-élmény, miként álmodhatunk nagyot egy tanórán, majd hosszú tanévek során mindvégig? Nehéz az iskola, sok a tanulnivaló…
Valóban az, ha nem tudom, miért tanulok. Ez a lényegi elem szerintem.
A két fiam motivált. Kíváncsi, érdeklődő, mint minden gyerek. Ismeri az érzést, milyen, amikor célt tűz ki maga elé, és azon elmélkedik, miként érheti el. Ez lendületet ad. Ez a tudatosság jelenik meg a gondolataimban és munkámban. Már nem a tényanyagok bemagolása, szó szerinti számonkérése a lényeg, hanem annak tudatosítása, hogy aktív tanárként és diákként miként foghatom össze a fejemben lévő tudásanyagot az ismeretek holisztikus világában. Ehhez más nem kell, csak aktív szülő, pedagógus, és a diák, aki valóban motivált és tudatos.
Kíváncsi, álmodik, célt tűz ki, tervez, tudatosan átgondol és megvalósít. Ennek a hátterében nemcsak a motiváció, a pozitív példa, egy jó cél, hanem megvalósítható tervek és tudatosság is áll. Ez a generáció nagyon érzékeny. Minden generáció nagyon érzékeny. A dacos Kicsi és a kamasz Nagy. Mi és a szüleink is. Szókratész óta minden új nemzedék. Mi a tolvajkulcs, ami minden zárt ajtót kinyit? Eddig azt láttam, hogy a tanulásmódszertani ismeretek minden tantárgyhoz specifikusan kapcsolódó anyagrészt jelentettek. A tanítók, tanárok tanulták. Vizsgáztak belőle, hogy szakterületükhöz kapcsolódóan ötletekkel gazdagítsák tanóráikat. Cél a gyorsítás, könnyítés, a motiváció megőrzése. Aztán a tanmenetek sűrűjében, a gyakorlatban a tantárgyi kereteken belül már-már természetessé vált, hogy „a gyerekek úgyis tudják maguktól”, menjünk tovább, „mi is tudtuk”. Nem tudják. Mi sem tudtuk. Azért örült mindenki, ha nagyot lapozhattunk…
Az ismeret átadása a tanár dolga, az ismeret megszerzése, kreatív felhasználása viszont a diák feladata. Véleményem szerint itt akad el a gyors, könnyű és örömteli tanulás. A pedagógus igyekszik tanulásmódszertani tippeket adni, a szülő elmeséli, ő hogyan tanult gyerekként, de azzal kevésbé foglalkozunk, hogy annak a diáknak hogyan menne mindez könnyebben. Minden gyerek más, ez tény. Hogyan lehetne azonos a tanulási folyamat akár csak egy osztály tanulói közt? Hogyan gondolhatnánk például, hogy megadjuk a tantárgyak tanulási sorrendjét, ha nem figyelünk arra, hogy annak a gyereknek mi a nehéz, mi a könnyen tanulható lecke? Ezt csak a tanuló maga tudhatja, ő érzi, ő látja, miként mehetne ez hatékonyabban. Ez tehát az ő feladata.
„Az iskolák legyenek azok a helyek, ahol elindulhatunk az álmok útján” – mondta Renzulli, a tehetséggondozás atyja, 2019 tavaszán egy magyarországi előadásán.
Rajz: Horváth Henriett
