105 éve született Romhányi József, a költő, aki rímben nem ismert tréfát

Romhányi József, a sokoldalú alkotóművész 1921. március 8-án született Nagytétényben. Főként írói, költői tevékenységéről ismert, pedig eredetileg zenei tanulmányokat végzett. A nagyközönség játékos állatversei és bravúros rajzfilmszövegei révén kedvelte meg őt. Romhányi, a rímhányó bámulatos játékossággal használta a nyelvet, írásait intelligens humor lengi át, amely gyermekek és felnőttek számára egyaránt szórakoztató. Népszerűségét az is mutatja, hogy még egy 2010-ben felfedezett kisbolygót is elneveztek róla (499526 Romhányi).

Mézgáékat, Mekk Eleket, az ezermestert, Bubó doktort nem csupán a felnőttek, de még a gyerekek közül is sokan szeretik. Rajzfilm-forgatókönyveit, fordításait páratlan sziporkázó szellemességgel, nyelvi leleménnyel és összetéveszthetetlen zeneiséggel fogalmazta meg. Kevesen tudják róla, hogy valójában zenésznek tanult, brácsázott, valamint zongorázott is. Később egy ujjtörés miatt az éneklés felé fordult. Utólag szerencsének érezte, hogy a baleset megakadályozta a zenei pályájában, mert így indulhatott el az írói pályája.

A zenével való kapcsolata azonban később is megmaradt. Zenei tanulmányai és nyelvismerete hasznára vált későbbi munkája során, hiszen számos operát és operettet, sőt, az egyik legismertebb musicalt, a Macskákat is ő fordította. Dolgozott a Magyar Rádió dramaturgjaként, majd 1957-től az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság művészeti vezetőjeként, 1960–1962 között a Magyar Televízió szórakoztató rovatának művészeti vezetője volt.

A II. világháború utolsó éveiben orosz hadifogságba került. Hazatérte után kezdett el publikálni, illetve Várkonyi Zoltán filmrendezőnek köszönhetően pedig a színpadon is megjelenhettek a Szamárfül című kötetben olvasható humorban és társadalomkritikában egyaránt bővelkedő állatversek. 

Gyerekeknek írt könyvei közül ma is aktuálisak és népszerűek a Dr. Bubó, a Mézga Aladár különös kalandjai, vagy éppen a furfangos Mese az egér farkincájáról. Verseivel irodalomórákon is találkoznak a gyerekek, de a diákok gyakran választanak szavalóversenyekre is Romhányi-verset.

A költő budai otthonában pezsgő művészeti élet folyt, alkotótársainak és barátainak tudhatta a 70-es, 80-as évek legismertebb alkotóit. Leánya, Romhányi Ágnes – aki követte édesapját a pályán – egy nagyon inspiráló és szeretetteljes közegben nőtt fel, ahol már gyerekként tevékeny részese lehetett az alkotó folyamatnak.

A nyelvi humorra különösen nyitott magyar közönség körében Romhányi bámulatos népszerűségre tett szert, és valószínűleg a mai napig nincs Magyarországon olyan iskolai szavalóverseny, ahol legalább egy Romhányi mű nem kerülne a színre osztatlan sikert aratva. A vers olyan teret nyit a páratlanul dallamos magyar nyelv előtt, amit a zeneileg képzett Romhányi avatott kézzel, hihetetlen érzékkel tudott felhasználni. Ennek a virtuózitásnak a 21. században abszolút helye és értéke van, ezért Romhányi József művei igazi örökzöldek maradnak még sok-sok időn át.