Nincs engedélyezve a javascript.

125 éve született Móra Ferenc

2004. július 19.
125_eve_szuletett_mora_ferenc-1.jpg

125 éve, 1879. július 19-én született Kiskunfélegyházán Móra Ferenc író, újságíró, muzeológus és régész. Elbeszéléseiben és regényeiben a parasztság kiszolgáltatottságának egyik legérzékenyebb ábrázolója. Szépprózáját kitűnő mesélőkészség, higgadt humor és az élőbeszédhez közelálló világos, magyaros stílus jellemzi.

1905-ben ismerkedett meg Szegeden Pósa Lajossal, aki az ifjúsági irodalom felé fordította érdeklődését. 1905-től Az Én Újságom című gyermeklapba írt, 1922-ig több mint ezer írása jelent itt meg. Ifjúsági művei, amelyeknek ihlető anyagát gyermekkori élményei szolgáltatták, a magyar ifjúsági irodalom klasszikusává tették (Csilicsali Csalavári Csalavér, Kincskereső kisködmön, Dióbél királyfi). Meleg barátság fűzte Juhász Gyulához. Művei több idegen nyelven is olvashatók.

Ferenc munkássága történettudományi szempontból is jelentős: 1907 és 1914 között Csókán európai hírű kőkori telepet tárt fel, és a római kort kivéve Szeged környékén számos korszakból származó értékes leleteket hozott felszínre.

A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Molnár Ferenc
A didergő király

A didergő király

Móra Ferenc
A kéményseprő zsiráfok

A kéményseprő zsiráfok

Móra Ferenc
A zenélő angyal és más történetek

A zenélő angyal és más történetek

Molnár Ferenc