Az eredetileg középiskolai magyartanár és német nyelvtanár Dóka Péter az „új magyar gyermekirodalom” egyik kiváló – Csukás István-díjas – képviselője, akinek hetedik könyve jelenik meg hamarosan a Móra Könyvkiadónál, ahol szerkesztőként dolgozik. Egy interjúban azt mondta, hogy azokat az írókat szereti a kortársai közül, akik nem úgy látják a világot, ahogy ő, és el kell gondolkoznia azon,hogy ez hogyan lehetséges. Nekünk, olvasóknak meg azon érdemes elgondolkodnunk,mi az eredeti, a modern, az érték abban, ahogyan ő látja-láttatja a világot.Kiváló íróktól tanult, mint mondta, de most már megvan írásainak, meséinek,gyerekregényeinek a saját, érzékileg leírható, például „színes” és „tapintható”világa, tehetjük hozzá.
– Kezdjük rövid, baráti beszélgetésünket azzal, hogy megemlítem a Malka Mai című kitűnő Mirjam Pressler-fordításodat, de voltaképpen arra vagyok kíváncsi, az elbeszélő prózán kívül milyen a viszonyod más műfajokhoz. Hiszen voltál filmkritikus, írtál filmnovellákat, készítettél videofilmet, társrendezője voltál dokumentumfilmnek, bemutatták darabodat, és most sugároznak az egyik csatornán egy 13 részes animációs filmet, amelyet Te írtál.
– Örökké azt keresem, amiben igazán jó vagyok, és mivel sosem vagyok elégedett a végeredménnyel (legyen az könyv, mese, novella vagy színdarab), mindig valami újba fogok bele. Ebből kívülről valóban csak annyi látszik, hogy szép sorban mindent kipróbálok, és néha egyik-másik próbálkozássikeres lesz. Én az a szakács vagyok, aki mindig mást főz, nem pedig az, aki addig főz újra és újra egyetlen ételt, amíg tökéletes nem lesz. De még változhatok.
– Az internetről aztis tudhatjuk, hogy a történet ötlete már három éve megszületett. Hogyan lettebből előbb animációs film?
– Amikor 2015 tavaszán odaadtam a Szupermalac első változatát Dian Viktóriának, a Móra Kiadó akkori főszerkesztőjének,akkor ő visszautasította a szöveget. Nem találta elég színvonalasnak. Azt mondta, írjak előbb egy komoly ifjúsági regényt, most ezt várják tőlem az olvasóim, s majd ha az kész lesz, térjünk vissza erre a malacos történetre. Így hát dolgozni kezdtem egy hosszabb könyvön, a Fekete esőn, de közben felhívott Máli Csaba rajzfilm rendező – aki Dargay Attila egyik utolsó tanítványa volt –, és megkérdezte, nincs-e valami animációs filmre kívánkozó sztorim. Csabával korábban már dolgoztunk együtt egy mórás kiadványon, és tudta, hogy a szerkesztői munkám mellett könyveket is írok. Mondtam neki, hogy kallódik itt egy nem túl nagy sikert aratott malacos-patkányos történet, esetleg elküldöm, ha érdekli. Röviden el is meséltem neki, miről szól, emlékszem, nem volt túl lelkes, de azért elkérte a szöveget. Néhány nap múlva felhívott, hogy beleszeretett a sztoriba, már látja is maga előtt a figurákat, és kisebb változtatásokat is javasolt rögtön,például Fáraó feleségét az ő tanácsára neveztem át Kleónak. Csaba elkészítette a figuraterveket, aztán a Magyar Rajzfilm Kft. mögénk állt, pályáztunk az MTVA-nál, és támogatást nyertünk két hétperces rész elkészítésére. Azóta is folyamatosan pályázunk – és szerencsére nyerünk –, a cél egy tizenhárom részes sorozat elkészítése, jelenleg Csaba éppen a hatodik epizódon dolgozik. Az eddig elkészült öt részt folyamatosan játssza az állami televízió.
– Tisztázzuk, hogy egyértelmű legyen: a filmforgatókönyv meg a Szupermalac és Űrpatkány trilógia különbözik-e egymástól, és ha igen, miért és mennyiben?
– Számításaim szerint Szupermalac és Űrpatkány valamint a Viharlovag-sorozat első kötetének, a Fekete esőnek a megírása nagyjából egybeeshetett. Hogyan lehet két ilyen merőben ellentétes „mezőn” mozogni egyszerre? Nem is beszélve arról, hogy ezek mások, mint például Az ellopott zsiráf, a Hogyan lettem médiasztár? vagy A kék hajú lány.
– Igen, egyszerre dolgoztam a két könyvön. És még számos más szövegen is. Számomra ezek a könyvek hasonlóak, mind olyanok, mint én, azért tűnhetnek különbözőnek, mert éppen másfajta zsánert parodizáltam, gondoltam újra. Hogy a szakácsos hasonlatnál maradjak: sorra elkészítem a már jól ismert fogásokat úgy, ahogy én tudom, és ahogy nekem ízlik – a’ la Dóka.
forrás: kony7.hu / Csokonai Attila