A jó kalandregények nyomdokain

A fiatal író ígéretes és vaskos fantasyval jelentkezett 2008 végén. Akinek idegen, nemszeretem a kifejezés, a Tükörváros titka műfaját nevezhetjük felturbózott ifjúsági kalandregénynek is, hiszen a legjobb kalandregény-előzmények nyomdokain halad, hősei egyik kalandból a másikba esnek (néha szó szerint), de a végén azért, mintha meg akarna feleli a kor követelményeinek, némi horrorisztikus, fantasztikus elemet is bevet, mintha azt mondaná: tessék, ha ezt akarjátok. A könyvet kézbe véve nem a legjobb érzések kerítettek hatalmukba, hiszen a borítón jól láthatóan olvasható, hogy a regény Árpa Attila ötletéből született, s a hátsó borítóoldalon az egyik kereskedelmi tévé logója arra utal, hogy céljuk van vele. Az ilyen marketingfogásokat még mindig nem tudtam megszokni, nekem egy regényt a szerző és a tartalom adjon el, ne az, hogy egy kertévé fantáziát lát benne. A könyvet befejezve azonban, félretéve a kezdeti berzenkedést, megállapítható, hogy életképes a terv, a köteten itt-ott látszik, hogy először forgatókönyv alakban készült, az író erős „képi elemeket”, olyan tablókat használ, amelyek filmesítést kívánnak. Az ifjúsági regényeknek, amelyeken annak idején felnőttünk, nagyon nagy szerepük volt abban, hogy megszerettük az olvasást, például Verne könyveinek egyes részleteire ma is emlékszem. A regény ezeket a nemes hagyományokat követi. Különleges világba visz, Tükörvárosba, ahol épp sötétség és szmog uralkodik. A főhős, a tizenkét éves Marcó, és nyomában két évvel fiatalabb kishúga, Amira, egy kapcsos könyv alapján (Daledon király hősi cselekedetei) a gyönyörű Tükörváros birodalmába indul különleges, maga készítette szerkezetén, a Tekergőn, hogy beálljon a király testőrei közé. A kiábrándító tapasztalás során rosszabbnál rosszabb élethelyzetekbe kerülnek, de megmutatkozik egy föld alatti világ, Gyermekváros, mely a maga külön és különös társadalmával megpróbál a fenti sötétségen, a Tükörvárost vezető Lunarda hatalmán felülkerekedni. Az eredményt borítékolni lehet, de a nem teljesen boldog befejezésig vezető út izgalmas kalandokkal van kikövezve.

Mikó Csaba végig nagyon jó stílusban, nyelvezettel, finom lélekrajzzal, zökkenők nélkül tartja fenn az izgalmat, ami egy több mint ötszáz oldalas könyv esetében nagy szó. (Csak egy-két részlet tűnt erőltetettnek, például ahol túlcsordult a gyermeki jóság és nagyvonalúság, amikor a gyermektársadalom korábbi ellenségei látványosan összeborulnak, mindenki megbocsát mindenkinek stb.) Jó a felütés, a szerző a késleltetéssel él, egy régi bűn felidézésével kezdődik a történet, majd rögtön tíz évet ugrunk, és az első jelenet szereplői, akárcsak Tükörváros, egy ideig homályba burkolóznak. A szerző egy apa-fiú konfliktussal is terheli, bonyolítja a történetet, Marcó és „apja” nem egy húron pendül, a főhős sokáig nincs tisztában azzal, kit is tisztelhet felnevelőjében, s ellenszenve már-már gyűlöletté fokozódik irányában. Először azt hittem, túl átlátszó (korán ki is derül), hogy kicsoda is valójában Sólyom, ám ezzel a regény első harmadában csak a többrétegű titok felső burka hámlott le, továbbiak is maradtak egészen a regény végéig. A Tükörváros titkának egy másik erénye, hogy szájbarágás nélkül mutatja meg az elnyomó rendszerek igazi arcát, így csempészve be valós történelmi tablót a fiktív események háttereként.

Érdekes, hogy Mikó a XXI. század (és a későbbiek várható) technikai újításaiból talán csak egyet használ, ami Tükörváros hatalmának alapja, egyébként a történet hagyományos környezetben játszódik; hagyományos fegyverekkel, szinte középkori eszközökkel veszi körbe alakjait, egyfajta kortalan múltba viszi őket – telefon, tévé, világháló stb. nélkül. A hangsúlyt az emberi kapcsolatokra, tulajdonságokra és a találékonyságra fekteti. A Tekergőn és az Átalakítón kívül furcsa, elmés-nemes eszközök segítik a hősöket: melyek közül az egyik legfontosabb a Gyerekrabló, egy sínpáron futó, csilléből tákolt-barkácsolt csodamasina, mely elrabolja a fenti árnyékvilágból a gyerekeket.

A könyv szerkesztője a tájékoztatón elmondta, hogy a regény első változatát Mikó Csaba öt nap alatt vetette papírra, s már az is tetszett a kiadónak, ám visszaadták a kéziratot, hogy még csiszoljon rajta. Nos, ez a csiszolás sikerült, a fent említett összeborulós jelenetet és a történetből nem okvetlen következő, a kissé horrorba hajló végkifejlet egyes elemeit leszámítva nagyon jó kalandregény született, ami akár filmben is látványos-izgalmas lehet. Úgy tűnik, lehet olyan történetet fabrikálni a XXI. században is, ami lekötheti az ifjúság figyelmét, kíváncsi vagyok, hogyan fogadják a serdülő fantasyfogyasztók.

Mikó Csaba

A fiatal írónemzedék egyik ígéretes tagja. Eddig elsősorban drámáival keltett feltűnést, Apa című darabját több nyelvre lefordították, számos díjat és pályázatot nyert, köztük rangos nemzetközi elismerést is. Érdeklődése 2004-ben fordult a gyermek- és ifjúsági irodalom felé, és törekvését rögtön siker koronázta: Kendermag és a Lukrécia című ifjúsági regénye az Édes Anyanyelvünk pályázatán második helyezést ért el.

Színdarabjai:

Az idegen tanítvány – dráma (2000), Apa, avagy egy gyilkosság anatómiája – emlékszimfónia (2002), Kútból mentett királyság – mesejáték (2002), Előjáték – emlékszimfónia (2003), Picasso kalandjai – abszurd színjáték 2 részben (adaptáció Méhes Lászlóval közösen – 2003), A messiás – sufnidráma (2004), Testínség – emlékszimfónia (2004), Idill – emlékszimfónia (2005)

Könyvek:

Testínség (drámakötet) – Roham Kiadó (2008. június), Tükörváros titka (regény) – Móra Kiadó (2008. november)

Szerző: PP

Forrás: Papiruszportál