Nincs engedélyezve a javascript.

A jövőről dönteni szabadon?

Ever After High – Mesehősök végzetkönyve

Nagyon régen szereztem be A Mesehősök Végzetkönyvét és nem bántam meg, hogy megtettem. Mostanáig nem kaptam elő, de itt vagyok és bár 2019-ben olvastam, 2020 elején jutottam el oda, hogy összeszedjem a gondolataim erről a műről, leírjam és megosszam veletek. Egyébként tudom, hogy van egy sorozat, ami elkészült és az égvilágon semmit nem tudok róla, úgyhogy előre leszögezem annak az ismerete nélkül írom a lentebbi sorokat.

Ez a könyv a Young Adult és Middle Grade határán egyensúlyozik, hirtelen el sem tudom dönteni melyikhez tartozik inkább, bár ahogy gondolkodom rajta, úgy sorolom be egyre jobban a kisebbeknek szóló kategóriába, plusz a Móra adta ki, Ők meg köztudottan gyermekkönyveket jelentetnek meg. Úgyhogy a kérdést eldöntöttnek tekintem, ez egy MG regény, amihez a külső megjelenése szintén alkalmazkodik. Egyébként A Mesehősök Végzetkönyve nagyon szép, tetszenek az oldaldíszítések és egy kicsit tűnik soknak a rajzolás rajta, még épphogy nem túl sok, csak egy kicsit, de hát nem én, meg a hasonló cipőben járó egyetemista - még egy vizsgával halp - elsősorban a célközönség, hanem a fiatalabbak és nekik tutira tetszeni fog, úgyhogy ez is válaszra lelt.

A borító mellett, ami szintén bejövős, a történet fülszövege fogott meg leginkább anno, amikor erre a műre vetettem pillantásom. Az, hogy a jól ismert és már szinte agyonjáratott mesék szereplői hogyan küzdenek meg az új problémáikkal teljesen ismeretlen körülmények között. Általában ehhez jár egy nagy adag útkeresés és tanulság, na meg kedv a hasonló művekhez. Na de vajon hogy szerepelt A Mesehősök Végzetkönyve nálam?

A történet szerint az ismert mesehősök leszármazottai nagyban készülődnek az örökség napjára, ahol fel kell esküdniük a Mesehősök Végzetkönyvére. Ez nem csak egy egyszerű eskü, amit meg lehet szegni, hanem azok után el kell foglalniuk azt a helyet, amire fogadalmat tesznek, ez pedig az, amit a szüleik és azok szülei és így tovább választottak. Nem lehet eltérni a megszokott eseményektől és szerepektől, Hófehérke lánya bizony Hófehérke lesz a mesében, még ha fene fenét eszik is. Történetünk főhőse Raven Queen, aki a már említett mese Gonosz Boszorkányának a lánya és az a sorsa, hogy megmérgezze Apple White-ot, aki a jó oldal képviselőjének szerepében fog feltűnni, ha elfogadja a könyv nyújtotta sorsot, ám a lányban, aki egyáltalán nem viselkedik gonosz módon, felmerül, hogy mi a helyzet akkor, ha nem pont arra vágyik, hogy leigázza a világot? Mi történik akkor, ha ő elutasítja a rá szabott utat? Apple White mindezt megtudván megpróbálja jobb belátásra téríteni barátnőjét, hogy az ő meséje jól végződhessen és ne keletkezzen semmi baj a világukban. Ők ketten pedig az igazság nyomába szegődnek és megpróbálnak mindent kideríteni a helyzetről és a lehetőségeikről.

Két fontos problémát érzek igazán erősnek a kötetben, amik megleptek, hogy egyáltalán ifjúsági retellingben létezhetnek, ezek pedig:

1. a sors kiszámíthatatlanságától való félelem, vagyis szorongásos tünetek (és itt el kell azon gondolkodnom, nem olvastam-e mostanában sok önsegítős, pszichológiás könyvet),

2. a szülői, megörökölt sors követésének kérdése, ami szemben áll az álmok hajszolásával, azzal, hogy valaki harcoljon-e a saját jövőjéért, vagy törődjön bele abba, hogy az lesz, amit megszabtak neki.

Ugye milyen jó témák? Imádtam őket!

Shannon Hale már egy ideje a listámon szerepel több művével is, de nagyon jól tettem, hogy ezzel a kötettel indítottam a vele való ismerkedést. Egyrészt nagyon tetszik, ahogy a hölgy ír és ahogyan vezeti a cselekményt, plusz az egyéb apróságokon is jót derültem. Például ilyenek a tanórák, mert ugye ők iskolában vannak és tanulniuk kell az ipart, akár a jóságot, akár a rosszaságot nézve és fájlaltam, de nem igazán kerülnek az órák kifejtésre, viszont nagyon tetszenek azok a részek, ahol igen. Ilyen például a megmentőre várás óra és az, hogy hogyan kell megmenteniük magukat srácok nélkül. Kis fricska ez a nagy mesei elődök felé! Tetszik továbbá a sztoriban lévő kis utalások halmaza például azzal, hogy Grimm az igazgató, vagyis ő ural mindent és irányítja a történeteket.

A könyv másik erőssége pedig a humorában rejlik, mert jókat derültem a regényen és Maddie-t, aki beszélget a narrátorral, nagyon kedveltem. Humoros színfoltja ő a történetnek. A vezetékneve Hatter és azt hiszem nem is kell többet írnom róla, meg arról, honnan származik.

A szereplők fejlődnek, na meg élénkek és érdekesek, mindkét oldal tagjai egyaránt. Apple az, aki fél a másfajta jövőtől és önzőnek tűnhet, de nem annyira az, vagy ha mégis, akkor is mindegy, mert teljesen együtt érzek vele. Megértem, milyen félteni egy olyan álmot, ami az ő biztonságát adja és milyen szörnyű lehet a biztos mellett bepillantani egy olyan jövőbe, ahol minden álma csak illúzió. Továbbá értem miért akar mindent megtenni azért, hogy Raven aláírja a végzetét. Utóbbi az ellenpólusa a mindig szép és kedves, mindenki által szeretett lánynak, illetve lenne, de ő nem úgy érzi magát. Mindenki csak az anyját látja benne, a későbbi gonosz királynőt, akitől félni kell, de Raven nem akar ilyen sorsot. Teljesen megérthetők mindketten és ilyen alappal, na meg a kötet végével egy izgalmas folytatást vetít elő Shannon Hale. Alig várom, hogy elővehessem, amit hamarosan meg is teszek majd!

Úgyhogy összességében nagyon jó olvasmányélményt adott ez a könyv, ami tele van humorral, izgalommal és érdekes kérdésekkel. Így, felnőttfejjel is szerettem és várom, hátha találkozom még a sorozaton kívül a szerző nevével itthon kiadott műveken szerepelve.

Ajánlom tehát ha szereted a retellingeket és a szépen díszített regényeket és kíváncsi vagy arra, hogyan boldogul a Gonosz Királynő lánya, vagy Hófehérke szeme fénye és ha érdekel, hogy aláírják-e végül a Végzetkönyvet.

Ó és ha valaki attól tart, hogy a regény ugyanaz, mint a Jók és rosszak iskolája, megnyugtatásul írom, nem olyan. Mindkettő élvezhető, teljesen mással a fókuszban, de ugyanannyira jó hatással a lélekre.

forrás: muveszetnyelve.blogspot.com /2020. január 24. / Liliane Evans

Ever After High 1. - A Mesehősök Végzetkönyve

Ever After High 1. - A Mesehősök Végzetkönyve

Hale, Shannon, Bottka Sándor Mátyás
Ever After High 2. - Ki a leggonoszabb a vidéken?
-80%

Ever After High 2. - Ki a leggonoszabb a vidéken?

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a leggonoszabb a vidéken?

Hale, Shannon, Bottka Sándor Mátyás
Ever After High 3. - Holnemvolt Csodaország
-80%

Ever After High 3. - Holnemvolt Csodaország

Hale, Shannon, Bottka Sándor Mátyás