A könyv, amit lehetetlen nem imádni - A sün, akit meg lehetett simogatni

Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Azt hiszem azt leszögezhetjük, hogy rengeteg (gyerek)könyvünk van. Azt is, hogy elmebeteg vagyok, mert a közelgő születésnapra már legalább tíz új darab figyel a szekrényem mélyén. Imádom azt a folyamatot, ahogy Botonddal apránként magunkévá teszünk egy-egy alkotást. Ízlelgetjük, forgatjuk, érlelgetjük, eljátsszuk, beszélünk róla, lerajzoljuk, átköltjük, elengedjük, újra megtaláljuk, stb. Így azt is leszögezhetjük, hogy egy könyv, egy mese, egy dal, egy kép beleszövi a lényét nem csak a mindennapjainkba, de az együttes élmény által a személyiségünkbe is. Az enyémbe annak idején gyerekként, most pedig anyaként. Sok-sok morzsát csippentettünk már össze innen-onnan, de olyan könyv, amit ennyire jóízűen fogyasztanánk, nagyon kevés van.

A Vidám mesékről addig-addig akartunk írni, amíg csak kimaradt, de igazán már ott kezdődött ez a tökéletesség-élményem és az igényesség netovábbjának gyanúja már ott feléledt bennem, de ezzel a Sünnel most sokkal nagyobb harmóniában vagyok. Van még Tücsök Tóbiás, akit imádtam, van még Pif és Miau, de azt hiszem a Sün a csúcs.

A tökéletlenségeivel együtt tökéletes ez a két könyv. Nagyritkán szoktam azt érezni, hogy itt-ott rövidebb-hosszabb lehetne egy-egy mese, vagy van néhány számomra megfoghatatlan mese a kötetekben. Mégis végtelen nyugalommal konstatálom ezeket, mert ettől csak még életszerűbb és szerethetőbb számomra az egész Szutyejev-életmű. Így ahogy van: a tökéletes az életben sem feltétlenül jelent egyben hibátlant is.

Szutyejev keze munkáját egy margaréta szárából is fel lehet ismerni, azt hiszem ellenállni a stílusának vagy utána csinálni: lehetetlen. Az élethű ábrázolásoknak az a kategóriája, ami, ha őszinte akarok lenni, nekem a legjobban tetszik. Bírom én, bírom, amikor egy oroszlánnak csak a hátsó felét látjuk elmaszatoltan a képen, vagy amikor a madárnak csak a két lába látszik, az is stilizáltan, de hangozzék bármilyen sekélyesen és unalmasan, kimondom: mikor egy felfordított teknősről beszélünk, akkor szeretem, hogy egy felfordított teknőst látok. Pláne, hogy most már szerencsére – ahogy Judit írta a Kippkopp kapcsán - távolról sem arról van szó, hogy minden apróság szövegben és képben egyaránt megjelenik. Vannak ziccerek, mint pl. a felfordított teknős, de van, amikor persze az illusztrátor teljesen mást emel ki a történetből, mint amit mi lényegesnek tartanánk, és amire vizuálisan is ki vagyunk éhezve, de ilyenkor meg érdekes elgondolkodni. Azon is, hogy ő vajon miért azt jelenítette meg, amit; és azon is, hogy amit mégsem látok, azt hogyan tudom elképzelni.

A sün, akit meg lehetett simogatni mesegyűjtemény. Rövidebb-hosszabb történetek kaptak benne helyet: a soha el nem felejthető, szenzációs és imádnivaló legjobbaktól kezdve, az erős és szerethető középmezőnyön át, a néhány felejthetőbb, “futottak még” epizódokig. Akár csak az életünk, nem?

Vadállatok és ház körüli jószágok tanítanak bennünket nagyon szelíden barátságra, megbánásra, osztozkodásra, ők adnak nekünk leckét irigységből, gyávaságból, szégyenről, lustaságról. A feloldás és a tanulság mindig megvan, de véletlenül sem zavaróan (bár mindenki tudna ilyen alázattal gyereket nevelni).

Közben nyílt és rejtett módon minden mesében ott a humor, mint legnagyobb fegyver. A szavak szintjén ez nem utolsó sorban Réz Andrást, a fordítót dicséri, hiszen már önmagában a szereplők neveit öröm ízlelgetni (Ejnye papagáj, Trikó, a zebra, Csíkoska, Lusz, az elefánt, Cipócska, a víziló, Csupafog, a krokodil): csupa egyszerű, de nagyszerű találmány. A humor második szintje a történetek poénos, felszínes síkja: csattanók, fordulatok, póruljárások végtelen sora- sok a nevetnivaló. Végül minden epizódban ott az irónia, a társadalmi kritika, amit ha akarunk mögé látunk, ha nem, nem, de tény, hogy majd’ minden karakter könnyedén és jól esően megfeleltethető a nagyvilág láthatatlan jótevőinek, szürke egérkéinek, nagyvadjainak, torzsrágóinak, hápisápijainak, szúrós sündisznóinak.

Az öt legnagyobb kedvencben biztos benne van.