A megelevenedő múlt - Kiss Attila, Altináj; Medveszív

"Miközben lágyan, kellemesen, folyékonyan beszélt, mintha észrevétlenül átúszott volna ebből a világból és ebből a korból egy régmúlt időbe s egy rég elfeledett országba; s lassanként annyira megejtett valami furcsa varázzsal, hogy úgy éreztem, mintha a ködös múlt kísértetei és árnyai, poros és penészes emlékei között mozognék, s egy ereklyével társalognék!" (Mark Twain: Egy jenki Arthur király udvarában)

Az utóbbi évtizedben megélénkült a kereslet, mondhatni a romantika korához mérhető kultusza van a magyarság ősi történelméhez köthető valós vagy fiktív (szak)irodalmaknak, a laikus érdeklődő sokszor nem is tudja eldönteni, kinek higgyen a sok griffes-indás, turulos könyvborítót nézegetve. A hatás-ellenhatás törvényét figyelembe véve talán a globalizációra adott "ellencsapásként" értékelhető az ősi múlt felé forduló attitűd, mely a sok tudománytalan melléfogás mellett igazi, maradandó értékeket is alkotott. Az irodalomban - sőt a gyermekirodalomban!- is megjelenő múltba nézés ugyanakkor nagyban hozzájárult ahhoz, hogy újra éledezni kezdjen egy sokáig méltatlanul elfeledett műfaj: a történelmi regény.

A történelmi regény esetében a hitelességet firtatni legalább akkora oktalanság, mint arról vitatkozni, hogy vajon Mátyás királynak valóban volt-e aranyszőrű báránya és igazmondó juhásza. A történelmi regény a valóság elemeiből építkező, ugyanakkor a tényeket szabadon kezelő, a valóság és fikció elemeit többnyire egybemosó műfaj. Az író a történelmi múlt ismeretében a valós történelmi eseményeket saját képzeletén átszínezve olyan műalkotást hoz létre, mely a hihetőség látszatát kelti: reális és irreális elemek keverednek izgalmas olvasmánnyá, létrehozva egy alternatív valóságot, mely ugyan nem történt meg ebben a formában, mégis a hiteles elemeknek köszönhetően azt a látszatot kelti, mintha megtörtént volna.

Kiss Attila két regényének - Altináj és Medveszív - elbeszélője, aki mesélője, sőt meséjének hőse is egyben az emlékidézés mágikus aktusa során megidézi a hősi múltat, feleleveníti a büszke, bátor hősök emlékét. Az emlékező elbeszélőnek - a szerzővel ellentétben - azonban nem beláthatatlan történelmi távolságot kell átfognia emlékezetében, hiszen csupán egy generáció telt el a honfoglalás óta. A múltidézés ennek a narratív ötletnek köszönhetően olyan sikeres, hogy az olvasó könnyedén belehelyezkedik az elbeszélés cselekményébe, ráadásul a szerző, mint a történelmi kor kiváló ismerője, nagyon pontos, hiteles leírásokkal festi meg a kor díszleteit. Így válik a könyv egyszerre kalandregénnyé és a honfoglaló magyar nép mindennapjait bemutató történelmi tablóvá.

A két regény hőse a Keszi törzsbeli, Csábán, aki a történet kezdetén csupán hét esztendős, ám öregapjának köszönhetően legalább olyan bölcsességgel bír, mint egy felnőtt harcos. A Medveszív végére Csábán felnő, sorsa fölött önálló akarattal bíró, autonóm egyénné válik, aki büszke arra a családra, törzsre, nemzetre, ahova tartozik. Ahhoz azonban, hogy önálló identitásra tegyen szert szükséges a lázadás, az engedetlenség, mely fiatal korából fakadó kalandvágyából és apjától örökölt nyughatatlan természetéből táplálkozik. Bár apja, Akkus elfolytja magában korábbi szerelme iránt érzett érzéseit, és álmait feladva feledi harcos múltját, hogy lótenyésztőként legyen hasznos tagja a törzsnek, a benne dúló lelki harcot sokáig nem tudja leplezni fia előtt. Csábán nemcsak azért lázad apja ellen, mert az kedves lovát, Altinájt eladja, hanem, mert érzi, hogy az Akkus lelkét nyomasztó sötét titok az ő sorsát is befolyásolhatja.

Az idilli családi harmóniába folyamatosan disszonáns szólamok keverednek, a Gonosz ott leselkedik árnyékként a hősök minden pozitív cselekedetét negatív csapással ellensúlyozza. Míg az Altinájban ez "csupán" lokális problémát okoz, a Medveszívben az egész törzsszövetség (a későbbi magyar nép) létét veszélyezteti. Csábán hűséges segítőtársával, Árikánnal mesebeli vándorútra indul, hogy a gonosz erőivel megküzdve megfordítsa népének sorsát, és tisztára mossa apja nevét.

Családregény, kalandregény, szerelemi történet? Nehéz lenne beskatulyázni a könyvet, annyi azonban bizonyos, hogy a legkiválóbb történelmi regények, és Kiss Attila könyvei ilyenek, mindhárom elemet tartalmazzák. Jelen esetben: kalandokban, fordulatokban, sőt misztikumban gazdag mesemondás, melyet időről-időre átsző a szerelmi szál, egy törzs, egy család, egy hős sorsába ágyazva, ettől válik lebilincselő olvasmánnyá a két könyv.

Kiss Attila regényeinek köszönhetően közelebb kerül az olvasó népe múltjához, megismeri a magyarság történelmének dicső korszakát, melyben a szabadság éppolyan fontos erény volt, mint a közösségért való önfeláldozás, a bátor hazafias tett elnyerte jutalmát, a bölcsesség többet számított a talmi okoskodásnál. "Aki megfeledkezik múltjáról, annak jövője sincs" - vallja az idős Csábán, a történelem pedig, sajnos őt igazolja. "A hajdani hősök és szent állatok csak mesealakokként élnek tovább, mégis valahol közöttünk járnak-kelnek azok, akik ismerik őket, akik a múlt parazsát őrizgetik, hátha egyszer újból láng lehet belőle, ami megolvasztja a vasat, s ami mellett megmelegedhetnek az emberek."

Szerző: Pompor Zoltán
Forrás: Csodaceruza