A MESE SEGÍTŐ EREJE

Akárhány évesek is legyünk, ha valaki megkérdezi tőlünk, hogy kik voltak gyermekkorunk meghatározó mesefigurái, biztosan fel tudunk idézni hezitálás nélkül jó párat. A kedvenc karaktereink belénk ivódnak, észrevétlenül a részünkké válnak, nevelnek és gyakran generációs kapocsként is szolgálnak. Valószínűleg egyetlen harmincas kortársamnak sem kellene hosszan magyaráznom, hogy kicsoda Törpilla, Süsü, Tom vagy éppen Ariel, csak hogy néhányat említsek a saját kedvenceim közül.

Meséljünk minél többet a gyermekeinknek! – halljuk folyton szakértőktől. A szülőkre zúduló sok-sok tanács közül azt gondolom, ezt az egyet mindenkinek érdemes megfogadnia. Hogy ez aztán milyen formában valósul meg (fejből mesélés, könyvolvasás vagy éppen közös applikáció nézegetés), már az adott család és élethelyzet függvénye. A mese számos helyzetben a segítségünkre lehet, a szerepük pedig nagyon sokrétű a gyermeki fejlődésében: segít a kicsik nyelvén megértetni a jó és a rossz közötti különbséget vagy azt, hogy egy lehetetlennek tűnő helyzetet is sikerre vihetünk, ha elég kitartóak vagyunk. Emellett a mese színesíti a fantáziát, fejleszti a kreativitást, bővíti a szókincset, az esti rutinba épülve pedig erősítheti a szülő és a gyerek közti kötődést.

De a mesékben rejlő lehetőségek ezeken a mindennapi helyzeteken is képesek túlmutatni. A pszichológia felismerte, hogy a jól ismert történetek és karakterek terápiás vagy önismereti eszközként is kiválóan működnek gyerekek és felnőttek számára, egyéni és csoportos formában egyaránt. A jó mesék univerzálisan használhatóak, mivel általános élethelyzeteket dolgoznak fel. Gondoljunk itt akár egy apróbb konfliktushelyzetre, esetleg a felnőtté, nővé vagy férfivá válás rögös útjára.

A mesék általában egy egyensúlyi helyzetből indulnak, a harmónia azonban hamar felborul és kialakul egy krízis állapot, mely negatív érzelmekkel párosul. A főhősnek meg kell birkóznia az útjába kerülő nehézségekkel, melyhez saját erőforrásainak felismerésére és mozgósítására is szükség van. Egy jó történet végén pedig lesz egy megoldás. Beáll egy új egyensúlyi állapot, melyben a főhős már több és erősebb annál, mint amilyen a kezdeti állapotban volt. A mesék a saját vágyainkra, fantáziáinkra rezonálnak, mindezt pedig szimbólumokon keresztül teszik: gondoljunk csak a legkisebb királyfi vagy a gonosz mostoha karakterére, a hosszú vándorutakra és a sárkánnyal való küzdelmes harcokra, majd a megszerezhető fele királyságra. Ha szimbólumok segítségével beszélünk róla, saját érzéseink is sokkal hozzáférhetőbbé válnak, kevésbé lesznek ijesztőek, félelmetesek. A mesében megjelenő szimbólumok a szülő-gyerek kapcsolatban egy közös nyelvként is szolgálhatnak, melynek segítségével az új élethelyzetekről vagy a felbukkanó problémákról tudunk kevésbé direkt módon kommunikálni. Lehet ez akár a szobatisztaság kérdése, egy kistestvér születése vagy éppen a rémálmok oldása. Terápiás kontextusban a szimbólumok hasonló mechanizmuson keresztül a tudatos és a tudattalan tartalmak összekapcsolását teszik lehetővé.

Írta: Frankó Luca – pszichológus
Felhasznált irodalom:
Torma Zita (2015): Mese és önismeret
(A könyvfejezet a Ferenczi Beáta által szerkesztett Nyitott szívvel, szeretettel pedagógusnak lenni című könyvben olvasható)