Nincs engedélyezve a javascript.

A mi könyveink generációk óta minden család könyvespolcain ott vannak, és azt szeretnénk, ha ott is maradnának… - interjú Merényi Ágnessel

Kiadó körképünk során most ahhoz a Mórához látogattunk el, amely idén tölti be 62. életévét. Akárhogy is nézzük, ez a magas kor mindenképpen egyedi a szakmában, ráadásul olyan könyveket köszönhetünk neki, mint Bálint Ágnes, Janikovszky Éva művei vagy éppen az újszerű japán Kokeshi könyvek. Merényi Ágnessel, a Móra főszerkesztőjével beszélgettünk.

A legutóbbi interjút akkor készítettem veled, amikor 60 éves lett a Móra. Ha jól emlékszem, azt mondtad, hogy a gyorsabb mozgásra késztető versenyben még akadnak ledolgozni való hátrányaitok. Hogy érzed, miben változtatok az elmúlt másfél év alatt? Sikerült ledolgozni ezeket a hátrányokat?

A tempóban érzem, a mennyiségben, a reagálásunk sebességében. Gyorsabban és érzékenyebben reagálunk a külföldi trendekre és az itthoni valóság jelenségeire, de a könyvpiaci változásokra is. Ami nem változott, pedig sok kiadónál látom, hallom és olvasóként tapasztalom is a negatív változásokat, az a minőségérzék és a szövegek iránti tisztelet, gondosság, alaposság. Félre ne értsd, bizonyára vannak kommersznek vagy tömegbarátnak nevezhető kiadványaink, de a szöveggondozás minőségéből ott sem engedünk! A hagyományosnak vagy sokak által porosnak bélyegzett grafikáinkat is jórészt megújítottuk. Több klasszikust újrarajzoltattunk (például Hóc, hóc, katona), és több olyan területre nyitottunk, amelyeken régebben sosem jártunk (Mikó Csaba: Mász Kálmán, a faljáró, Stark Attila rajzaival).

Milyen apparátussal és hogyan dolgozik egy ekkora, monstrum kiadó?

A monstrum szerintem túlzás, vannak a Móránál nagyobb kiadók, bár ők rendszerint már kiadói csoportok. A Móra őrzi a függetlenségét, így persze majdnem minden teendőt „házon belül” kell ellátnunk. A szerkesztőségben öten dolgozunk, vagy inkább négy és felen, mert az egyik kolléga félig szerkesztő, a „másik fele” a külföldi jogokat, szerződéseket intézi, bár ez egyre inkább egész embert kíván. A könyvek 90 százalékát magunk szerkesztjük, néha volt kollégákat vonunk be, külsősöket ritkán, de az is előfordul. Sok könyv igényel szaklektori munkát, ők persze külsősök, hol történészek, hol nyelvészek, hol ornitológusok, mikor mi kell. A műszaki osztály a képszerkesztőkből, tördelőkből áll, ők hárman vannak, ebből az is következik, hogy ezeket a munkákat sem nagyon bízzuk másra, ők tervezik a könyveket, kérik fel az illusztrátorokat, de általában együtt találjuk ki, melyik könyv melyik illusztrátornak volna testhezálló. És persze sok ötletet is hoznak, ha valakivel még nem dolgoztunk, de ki szeretnénk próbálni, akkor ők gondolják ki, kivel érdemes próbarajzot készíttetni. A borítók összerakása majdnem mindig csapatmunka, szinte mindenki ötletel, aztán jön a kereskedő kolléga, ránéz, lesöpri az egészet azzal, hogy „eladhatatlan, ne tessék művészkedni”, ekkor jön a következő kör, újabb ötletrohamok, színek, betűtípusok, címek, alcímek stb. Ez sokszor remek szórakozás, de mindig kompromisszum, és hosszú távon igen sok tanulsággal bír. Ugyancsak a „műszaki osztályhoz” tartozik a korrektor, aki nélkül megáll az élet. A kereskedőt már említettem, azután ketten vannak a pénzügyes kolléganők, ketten dolgoznak a raktárban, három PR-os és marketinges munkatársunk van, és persze nem maradhat említés nélkül a kiadó alappillérje, a titkárságvezető – merő nagyképűségből nevezzük így, mert egyedül belőle áll –, aki negyven évre visszamenőleg minden szerződést kívülről tud, és mindenkit ismer…

Hogyan találtatok rá a gyorsan befutó, tényleg nagyon igényes, különleges és modern könyvpárosra, a Kokeshi könyvekre?

Erre a sorozatra, vagy mondhatnék termékcsaládot is, Janikovszky János talált rá véletlenül Bolognában. Szerelem volt az első látásra, úgy tűnik, másoknak is tetszik. Talán nem is elsősorban gyerekkönyv, valahol a művész- és a gyerekkönyv határán helyezkedik el, az illusztrátoraink például egymás kezéből tépik ki a köteteket…

Melyik könyve(ke)t vártad leginkább az idén, mikre vagy legbüszkébb a 2011-es mórás termésből?

Hát egyet biztosan nem tudok kiragadni. Különleges büszkeség a Tabu sorozat elindítása, amely három kötettel jelentkezett. Szándékunk szerint olyan igényes műveket akartunk megjelentetni, amelyek egy-egy súlyos és valódi problémáról szólnak, igazi emberekről és igazi helyzetekről, mégpedig szókimondóan. Ezt sikerült is tartani, a családon belüli erőszak, a pedofília, a rasszizmus, a kirekesztés, a fogyatékkal élők elfogadása mind valóságos dolgok.Külön büszkeség , hogy a Tabut formailag is sikerült jól megcsinálni. Itt azt is el kell mondanom, hogy viszonylag ritkán veszünk át borítót a külföldi jogtulajdonostól, tehát ez teljesen saját ötlet és sorozatterv.

Nagyon fontosnak tartjuk az ismeretterjesztő könyvek megjelentetését is, ebből igazi különlegesség és fontos hiányt pótol Singer Magdolna Boldogan éltek, míg meg nem haltak… és azután? című gyászfeldolgozó könyve Rutkai Bori rajzaival. Váratlanul nagy sikert aratott a németből fordított Miért sós a tenger?, amely szokatlan felépítésével és humorával főzte meg a gyerekeket.

Nagyon ügyelünk arra, hogy a külföldi irodalomból ne csak az angolszász dominanciának hódoljunk, tavaly is jelent meg olasz fantasynk, francia kalandregényünk (Fombelle, az Ágrólszakadt Tóbiás sorozat szerzőjének Vango című műve), de a pöttyös sorozatban is volt francia könyv. Érdekesség Ian Beck Tisztaszívű Tamás titkos története (bocsánat, elfogult vagyok, én fordítottam), a már említett Mász Kálmán és Gál Zsuzsa Vacka-kóstoló című, gyerekszakácskönyvvel kombinált mesekönyve, és még sorolhatnám.

Számodra mit jelent a szlogenetek, a 60 éve családtag?

Idén ez már kicsit változik, mert 62 évesek leszünk, tehát módosítunk a szlogenen. A jelentése egyértelmű: a mi könyveink generációk óta minden család könyvespolcain ott vannak, és azt szeretnénk, ha ott is maradnának. Ott lesznek a régi mesegyűjtemények, Benedek Elek és Illyés Gyula könyvei, a klasszikusok, mint a Micimackó és a Pál utcai fiúk, a Bóbita, de a jövő klasszikusait is meg kell találnunk és fel kell építenünk. Ilyenek lesznek reményeink szerint a kortárs szerzők, Békés Pál, Lackfi János, Kiss Ottó vagy Balázs Ágnes, és persze számos külföldi szerző, például Gianni Rodari, akinek életműsorozatát szintén tavaly indítottuk el.

Mi a véleményed a gyerekirodalmi szimpóziumról? Van-e értelme az ilyen rendezvényeknek? És valóban szükség van-e egy megújuló gyerekirodalom-kritikára, saját nyelvvel, saját paradigmarendszerrel, vagy tökéletesen kielégítőek a meglévő recenziók, ajánlók, illetve az eddigi keretek?

A szimpóziumra el akartam menni, de sajnos lecsúsztam róla, nagyon érdekelt pedig. Van értelme ezeknek a rendezvényeknek, mindennek van értelme, ami a kultúráról szól, azt támogatja, nem pedig szűkíti. Sokféleképpen lehet erről írni és vitatkozni, a gyerekirodalom fogadtatása és kritikája szerintem szűk körű és belterjes. Ez nem véletlen, kis ország, kis nyelv, ezen belül pedig egy sajátos igényű szubkultúra, de ezt nyugodtan lehet ragozni és vitatni is.

Mit gondolsz a gyerekek ízléséről és a változó olvasási szokásokról?

Ez túl általános kérdés, mert más ízlése van egy öt-, és más egy kilencévesnek. Mást vesz le a polcról egy értelmiségi családból jövő nagyvárosi gyerek, és mást egy falusi, egy kisvárosi. Persze az a fontos, hogy egyáltalán könyvet vegyen le a polcról. A szerzőktől is azt halljuk, hogy egyre kevésbé olvasnak a gyerekek, ha igen, egyre rövidebb meséket, történeteket, ugyanezt mondják a tanárok, a könyvtárosok is. Nem véletlen, hogy a könyvekben is egyre nagyobb teret nyernek a képek, a vizualitás. Régi vesszőparipám, hogy a rendszerváltás nemcsak politikai értelemben térelválasztó, de könyvkiadási szempontból is, a rendszerváltás előtti könyvek sokkalta szövegcentrikusabbak.

A Tabu sorozat kitűnő ötlet, mennyire szeretik a kamaszolvasók?

Erről már az előbb beszéltem, még annyit tennék hozzá, hogy jönnek a folytatások, az egyiknek már el is készült a fordítása. Ez az iskolai agresszióról szól, ugyanolyan ütős, mint az előző kötetek. Változó a sikerük a kamaszok körében, eléggé jól fogynak, de azért a tabukat le kell dönteni. Nehéz olyan dolgokról beszélni és írni, amire sokszor szavak sincsenek.

Mit vársz a 2012-es évtől? És milyen könyveket várjunk mi 2012-ben a Mórától?

A 2012-es évtől azt várom – óvatosan reménykedve –, hogy nem lesz rosszabb, mint a tavalyi. Ötletben és kreativitásban nincs hiány. Az Ablak–Zsiráf kultuszkötet különleges szemléletű megújítására készülünk, de egyelőre erről többet nem mondhatok. Újdonság, bár már tavaly elkezdtük, de csak most indul sorozatként egy szülői kézikönyvsorozat, lesz benne papák könyvétől a gyerekek szokásairól szóló művekig mindenféle. Folytatódnak és bővülnek az életműsorozatok is, és megállás nélkül bújjuk a beérkező kéziratokat, hátha azok között is valami gyöngyszemre bukkanunk (ez sajnos nem túl gyakran fordul elő…).

Amit viszont nem bírok magamban tartani, az idei első könyvünk híre: Erdős Virág Pimpáré és Vakvarjúcska című verses meséje, amelynek bábszínházi bemutatója is lesz. Elképesztően invenciózus, vicces és újszerű könyv Filó Vera rajzaival, de ahhoz, hogy végre nyomdába adjuk, még át kell néznünk a szerzővel és a képszerkesztővel, akik az emeleten ülnek és várnak rám!

Szerző: Szekeres Niki
Forrás: meseutca.hu kiadói interjúsorozata

Pimpáré és  Vakvarjúcska

Pimpáré és Vakvarjúcska

Erdős Virág
Tisztaszívű Tamás titkos története

Tisztaszívű Tamás titkos története

Ian Beck, Merényi Ágnes
Hóc, hóc, katona
-30%

Hóc, hóc, katona

Bölcsődések verseskönyve

Mász Kálmán

Mász Kálmán

Mikó Csaba, Stark Attila