A múlt nélküli herceg

Ki vagy te, különös, múlt nélküli idegen, aki legalább öt nyelven beszélsz hibátlanul? Ki vagy te, hegyeket, falakat, tornyokat pókként megmászó emberfeletti ügyességű lény? Ki vagy te, fantasztikus történeteiddel női szíveket rabul ejtő úriember? Azt mondod, múltadat te sem ismered, kevésre emlékszel gyermekkorodból, csak annyira, hogy valahol, közel Szicíliához vetett partra a tenger. Nevelőnőd, Mademoiselle tanított meg mindenre, amit érdemes szeretni a világon, a többit (szédítő magasságban függeszkedni a meredek sziklafalon a robajló tenger felett, beszélni a madarak nyelvén) határtalan szabadságodban magad sajátítottad el, míg egy napon kicsi lett számodra a világ, és kíváncsi lettél, mi van szigeted határain túl. Hajóra szálltál, hogy felfedezd a világot – s leromboltad ezzel a gyermeki ártatlanság illúzióját. Angyali és ördögi játszmák közepébe csöppenve a háborúra készülő Európa forgatagában keresed a múltadat és a jövődet.

Vango – egy név, amit oly sokan ismernek Oroszországtól, Németországon át Skóciáig, ám arcot csak kevesen tudnak hozzá kapcsolni. Egy tizenéves fiút, aki szellemként suhan végig a világon, keres az orosz titkosszolgálat, a francia rendőrség és két fiatal lány. Mesebeli, sőt mitikus figurája ő a két világháború közti Európának, egy kivételes tehetségű, múlt nélküli ember.

Vango valamilyen furcsa küldetéstudat okán pap szeretne lenni, de felszentelése közben rábukkannak üldözői, s menekülnie kell. A párizsi Notre Dame tornyába mászik éppen fel, amikor részeseivé válunk életének, egy kalandnak, amelyre oly sokáig emlékezni fogunk. Timothée de Fombelle lenyűgöző világteremtő képességéről meggyőződhettünk már Ágrólszakadt Tóbiás történetét olvasva, most újra mesél nekünk, s mi szájtátva hallgatjuk a krimi elemekkel átszőtt kalandos történetet, amelyben az író korábban megjelent könyveihez hasonlóan ismét két ellentétes világ (a szabadság és az elnyomás) csap össze.

A mese hosszú (de nem követhetetlen) és fordulatos, minden fejezet újabb meglepetéssel szolgál. Idősíkok, elbeszélői hangok váltakoznak, de egy pillanatra sem érezzük, hogy elvesztettük volna a fonalat. A kihagyások éltetik a rejtélyt, a múlt titkokat rejt magában Vango számára, az elbeszélő(k) a jelent is csak töredékesen fedik fel. Szinte minden szereplő nyomoz – és így tesz az olvasó is, a szerző keményen megdolgoztatja az agyat, s a fáradságos munkáért cserébe hol váratlan fordulatokat, hol kacagtató jellemkomikumot kínál. Ilyen vicces figurája a történetnek a francia rendőrség jó étvágyú, mindenre elszánt idős nyomozója, Auguste Boulard, aki a maga szerény eszközeivel (és szerény képességű munkatársaival) próbál Vango nyomára bukkanni, ám úgy tűnik, hogy a fiú mindig egy lépéssel előtte jár. Ügyetlenkedései az izgalmas történet feszültségét humorral oldják.

A könyvnek különleges ízt ad a történet atmoszférája. A két háború közötti időszak újságokból, filmekből ismert hangulata hamisítatlanul köszön vissza a könyv lapjairól: Zeppelin repül át Párizs felett, náci katonák masíroznak a Bodensee partján, repülőgépmotor hajtotta nyitott sportkocsiban száguldja keresztül Európát a skót arisztokrata család sarja. Ám az ismerős díszletek között a legváratlanabb pillanatokban a legvalószerűtlenebb események zajlanak: Vango az Eiffel torony csúcsán üldögél egy lánnyal, Vango a láthatatlan szerzetesek számára főz isteni vacsorát egy kis dél-olasz szigeten, „Vango most a Temze feletti vasúti hídon találta magát, ott rohant a vágányok között.

A hangulat megteremtéséhez a korhű díszletek természetesen nem elegendőek, ahhoz, hogy a cselekmény lendületet kapjon, kellenek olyan élettel teli karakterek is, akik képesek elhitetni az olvasóval, hogy az a világ, amelyet a szerző teremtett akár valóságos is lehetne. (Hugo Eckener, a Graf Zeppelin parancsnoka, valóban élt, mint ahogy valóságos szereplő a történetben néhány jelenet erejéig felbukkanó Prokofjev és Sztálin is, mindez azonban mit sem változtat a kalandok meseszerűségén.) A szereplők legalább olyan összetettek, mint amilyen szövevényes a múltjuk, a sok-sok rejtély végül teljes képpé áll össze. Összeesküvések, gyilkosságok és nemes szövetségek szálai bogozódnak ki, látjuk már, hogy hőseink sorsa merre vezet, csak valahogy a megoldásig nem jut el a történet. Vangotól éppoly hirtelen veszünk búcsút, mint amilyen hirtelen beléptünk az életébe, az sem nyugtatja meg a katarzisra éhes olvasót, hogy a fiú sem tud meg többet rejtélyes múltjáról, mint mi. Ám mindez nem véletlen, hiszen Vango kalandjai hamarosan folytatódnak A hazátlan herceg című könyvben, amelyben újra találkozhatunk a szépséges Ethellel, Vakonddal, Viktor Volkinnal, a bűnözők királyával, Boulard felügyelővel és láthatatlan szerzetesekkel.

Szerző: Pompor Zoltán
Forrás: Könyvhét