Astrid Lindgren: Oroszlánszívű testvérek

Az nem lehet véletlen, hogy Astrid Lindgrenről nevezték el a világ legjelentősebb gyermek- és ifjúsági irodalmi díját. Harisnyás Pippi, Háztetey Károly és Juharfalvi Emil is az ő fejében született, minden mesefigurája a legszínvonalasabb irodalmat kínálja gyerekek millióinak, hisz számtalan nyelvre lefordították e nagyszerű műveket. Ezt a tabudöntő és korát messze megelőző könyvet 1973-ban adták ki az írónő hazájában, Svédországban, és tíz évvel később jelent meg nálunk. (Ma már csak antikváriumban lehet hozzájutni.) Sokan azt mondják, hogy fantasy, én mégis inkább egyszerűen „tiszta mesének” nevezném: sodró erejű elbeszélés egy testvérpárról, akik minden nehézséget legyőznek együtt. Hogy lehet legyőzni a nehézségeket, ha a testvérpár egyik tagja halálos beteg, a másik pedig egy tűzvészben hal meg akkor, amikor öccsét az élete árán menti ki onnan? Hát úgy, hogy létezik egy világ, egy birodalom, Nangija, ahol a testvérek újra találkozhatnak. Ez látszólag egy olyan hely, ahol nem történhet semmi rossz.

Cseresznyevölgyben minden gyönyörű, de a szomszédos Vadrózsavölgyben gonosz erők uralkodnak, és elveszik az emberek szabadságát, pénzét és boldogságát. A gonoszokat az oroszlánszívű testvérpár, Jonatán és Kalle bátorsága, kitartása és ereje győzi le, de ennek az az ára, hogy Nangiját is el kell hagyniuk. Hosszú, fáradságos és hősies küzdelem után egy újabb birodalomba érkeznek (Nangilima), ahol azok a lelkek laknak, akik Nangijában újra meghaltak. A könyv a testvéri szeretetről, a hősiességről, a bátorságról szól, és arról, „hogy az ember ne legyen lekvár”? A főhős nem érzi magát bátornak, állandó kétségek gyötrik, de lekvár sem akar lenni. Nem keresi a bajt, de viszik előre az események, megy velük, és teszi, amit tennie kell. Azt hiszem, ez a könyv tízéves kor alatt riasztó lehet. Az ötödik–hatodik osztályosok számára viszont átélhetővé teszi a legfontosabb emberi tulajdonságokat: a feltétel nélküli szeretet, a jóság, a bátorság és a hűség minden didaxis nélkül mutat egy utat, amit érdemes követni. Fontos, bátor, jó könyv. Minden sora megszívlelendő az identitáskereső nemzedék számára, mert: „Vannak dolgok, amiket meg kell tenni, különben nem ember az ember, hanem csak egy rakás lekvár.”(Móra, 1983)