Nincs engedélyezve a javascript.

„Minden lépcsőfokot bejártam”

Exkluzív interjú Bartos Erikával a most átadott Janikovszky Éva-díj kapcsán

A kortárs magyar gyerekirodalom egyik legismertebb alkotója 2018. november 19-én vehette át a Janikovszky Éváról elnevezett elismerést a Hatszín Teátrumban. Bartos Erika többek között a munkásságában búvópatakként felbukkanó épített környezet fontosságáról, a Brúnó Budapesten sorozatról és Janikovszky Évához fűződő viszonyáról beszélt Dávid Ádámmal, a Brúnó-könyvek egyik szerkesztőjével.

– Sokáig óvónőnek készültél, végül mégis építészmérnökként végeztél. Gyerekirodalmi munkásságodban pedig egyesíteni tudtad mindkét területet, hiszen az épített környezet minden könyvedben fontos szerephez jut. Miért tartod fontosnak ezt a témát az óvodás korosztály számára is?

– A mese az egyik legjobb eszköz a szülő kezében, többször használjuk, mint gondolnánk, hiszen akkor is mesélünk, amikor megosztjuk a kisgyerekkel,mi történt aznap, milyen napunk volt. Esténként pedig kifejezetten megnyugtató az összebújás, egymásra figyelés. Könyveimben a mindennapi életből merített konfliktusokat szövöm mesévé, és a mese erejével igyekszem egyfajta kapaszkodót adni a legkisebbeknek. A valós környezet is fogódzó, hiszen a kisgyerek számára örömteli, amikor ráismer egy-egy helyszínre. Van bennem ismeretterjesztő szándék is, jó érzés sok érdekességet átadni a legkisebbeknek, én ezt a legnagyobb szeretettel teszem. A gyerek nem egy kicsi felnőtt, hanem egy sajátos univerzum, bármit befogad és megért, bármire nyitott, ami számára is követhető és érthető. Ebben segítenek a rajzok, kép és szöveg egyszerre születik meg a könyveimben.

– A Hoppla meséi Pécs városáról mesél, a hatkötetesre tervezett Brúnó Budapesten sorozat pedig a fővárosról. Hogyan készülnek ezek az útikönyvként is kiválóan forgatható mesekönyvek a tervezéstől a megvalósításig?

– Az első része időigényes, mert először felkészülök: számtalan könyvtár, levéltár, múzeum anyagait néztem végig, rengeteg művet és tanulmányt elolvastam, mielőtt hozzáfogtam egy városjáró könyvhöz. Először kitalálom a történetet, aztán elkészítem a vázlatos forgatókönyvet, megtervezem a kötetet laponként, majd jön egy hosszú folyamat, a rajzolás. Ez a legjobb rész, egy Brúnó-kötetnél 3-4 hónapot töltök a rajzasztal mellett. A képeket szabadkézzel rajzolom, de a feldolgozást számítógéppel végzem. Végül megírom a szöveget, és beillesztem a képek mellé,majd sokáig alakítom, igazítom mindkettőt, míg a szöveg és a rajz elnyeri az egységét.

– Első két felnőtteknek szóló könyved szintén Budapestet mutatja be. Milyen kihívásokat tartogatott a Budapest titkai és a Budapest rajzban összeállítása, elkészítése?

– Szeretem a századforduló időszakát, szeretek a városok fejlődésével foglalkozni. A két építészeti album nagyszerű lehetőség volt erre, boldogan mélyedtem el a korabeli magazinokban, kikérettem a századfordulós építészek eredeti rajzait a levéltárakból, hogy érezzem azt a lenyűgöző teljesítményt, tehetséget, ami sugárzik Lechner, Ybl, Schulek munkáiból. Az építész pálya sokat adott nekem, egy olyan kettősséget, amiben teljesnek érzem magam: a reál és a humán tudományok elegyét. A BME szerkezeti szakirányán végeztem, rajongok mindenért, aminek matematikai alapja van, de az alkotói szabadság és a lélek mélységei ugyanennyire fontosak nekem. A két építészeti kötet grafikáit tustollal rajzoltam, ez az egyik kedvenc rajzeszközöm. A régi fajtatustollat szeretem, amibe még patront kell tenni, kimosni a hegyét, időigényes,de annál szebb technika.

– Az utóbbi években számos segítő könyved jelent meg, amelyek többek között a szívkatéterezés, a leukémia, a szervátültetés vagy épp az autizmus témáját járják körül szakértők bevonásával. Hogyan indult el ez a karitatív munka, és mennyiben más ezeket a köteteket létrehozni, mint a többi gyerekkönyvedet?

– Ez az út nem tudatosan indult, hanem a meglévő, ismert mesekönyveimből nőtt ki, mint a törzsből az ágak. Kórházak, klinikák kerestek fel engem azzal a céllal, hogy mesébe szőve tegyem érthetővé a kis betegszámára, mi vár rá. Egy súlyos betegségben szenvedő gyerek gyógyulásán sokat nehezít az a megterhelő bizonytalanság, amit az ismeretlentől való félelem okoz. Ennek a leküzdésében tud segíteni egy olyan könyv, ami lépésről lépésre elmondja, milyen vizsgálatokra, beavatkozásokra lesz szükség, mit kell ezekről tudni.


Ezek a könyvek nagy energiát és odafigyelést követelnek tőlem. A szöveget szakemberek írják, nekem pedig sok rajzzal kell a bonyolult orvosi témákat tolmácsolnom, hogy a kis beteg megérthesse, mi történik a szervezetében. Minden ilyen felkérést ingyen vállalok, minden bevételről lemondok. A munka nem egyszerű, a legszélsőségesebb lelki magaslatot és mélységet is megjárom, míg minden részletében végigrajzolok egy ilyen könyvet.Először megismerkedem a folyamattal, amit a kisgyereknek végig kell járnia, mert csak akkor tudom hitelesen lerajzolni, ha látom, átérzem, részese vagyok.Befekszem az MR- és a CT-gépbe, megnézem az összes vizsgálatot, helyiséget,eszközt, elolvasom a kapcsolódó irodalmat, beszélek érintettekkel.


Ezekben a könyvekben a legnagyobb érdem azoké, akikben az őszinte segítő szándék megszületik: az orvosok, ápolók, önkéntesek és természetesen az érintett szülők, akik kitartóan ott állnak a gyermekük mellett az emberpróbáló út során. Sokat tanultam tőlük arról, hogy miként lehet a legnagyobb bajban is támaszt nyújtani egymásnak.


Az Őrangyal című kötetem szintén karitatív mű, a bevételekkel a Máltai Szeretetszolgálat munkáját támogatom. A négy mese négy speciális igényű kisgyerekről szól: egy látássérült, egy hallássérült, egy mozgássérült és egy értelmileg akadályozott szereplő mindennapjait követhetjük benne végig.

– Idén jelent meg két rövidebb lélegzetű, de annál fontosabb témát feldolgozó köteted is a Móránál: a Születés és az Elmúlás. Miért érezted fontosnak, hogy ezt a két örökérvényű témát egy-egy gyerekkönyvben külön feldolgozd?

– A születés folyamatáról már sokan írtak sok nagyszerű könyvet. Én azt az eufóriát jártam körbe, amihez semmi sem fogható, boldogan öntöttem rajzba ezt a szép témát, mert néhány vonallal legtöbbször többet tudok elmondani, mint szóval. Az elmúlás ezzel szemben nehéz téma, a gyereklélek nagy viharait szőttem bele, az elfogadhatatlannal való megbékélést. A karitatív könyvek készítése során sokszor éreztem bizonyos fogódzók hiányát, végül beiratkoztam egy szemeszterre az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karára. Ez a félév komoly útravalót adott nekem, amit az élet számos területén kamatoztatni tudtam, például az elmúlásról szóló kötetben is. Sok-sok kérdés merülhet fel a gyerekben ilyenkor, de én nem a válaszokat kerestem, inkább a biztonságérzet megteremtése volt a cél.

– Mik a terveid 2019-re?

– Ami biztos, hogy ott leszek Hobo márciusi koncertjén. A Vadászat az egyik kedvenc lemezem, rajongok Deák Bill Gyula hangjáért. Remélhetően valóra válik egy régi álmom is, férjemmel elmegyünk a csíksomlyói Ezer Székely Leány Napjára, amit sok éve tervezünk.

Könyvek terén ismét vár rám egy karitatív kötet a gyermekkori epilepsziáról, illetve folytatom a Brúnó Budapesten sorozatot. A negyedik kötet várhatóan tavasszal, az ötödik ősszel jelenik majd meg. Épp most rajzolok, tervezek egy többtáblás nagy társasjátékot is, amiben Budapest legtöbb fontos helyszíne és járműve feltűnik majd.

– Mennyiben hatottak a stílusodra Janikovszky Éva könyvei?

– A mi polcunkon is, ahogyan a legtöbb magyar családban, ott sorakoznak Janikovszky Éva könyvei. Némelyik több kiadásban is, régi,gyerekkori könyveim és mostani, új kiadások. Kortalan írásai Réber László zseniális rajzaival megbonthatatlan egységet alkotnak. A történetek mindennapi helyzeteket, alapkérdéseket járnak körbe finom humorral, mint a generációk váltása, a felnőtt-gyerek kontraszt, vagy a nagy lépések: óvoda-, iskolakezdés.Ezekkel a témákkal én is szívesen foglalkozom. Különösen kedves számomra az Örülj, hogy fiú! és az Örülj, hogy lány! könyvpárja. A Te is voltál kicsi, Dédpapa?, illetve a Te is voltál kicsi, Dédmama? című kötetekben én is ugyanazt a kérdéskört vezettem végig férfi, majd női olvasatban, mint Janikovszky Éva.

– Mit jelent számodra a róla elnevezett elismerés?

– Az ő könyvei örökérvényűek, több generáció nőtt már fel az írásain, kiállták az idő próbáját. Szerintem ez a legnagyobb elismerés egy szerzőnek. Boldog lennék, ha egyszer én is elmondhatnám ugyanezt. A 2018-as Könyvhéten odajött hozzám egy 22 éves anyuka a kétéves kislányával, és elmesélte, hogy esténként abból a Bogyó és Babóca-kötetből olvas a kislányának, amit neki vettek egykor a szülei. Elsírtam magam,leírhatatlan érzés volt. Eszembe jutott egy kedves pillanat, amikor Halász Judit koncertjén több generáció énekel együtt, és az idősebbek persze megkönnyezik időtlen dalait...

Nekem megható ez most. Jövőre 15 éves lesz a Bogyó és Babóca, és néha elcsodálkozom, mekkora utat járt be a sorozat. A kezdeti időkben sosem gondolkodtam a jövőn, egy építészirodában dolgoztam, aztán rohantam az oviba a gyerekekért, és esténként rajzoltam az első könyveim, végtelen szeretettel, 53 négyzetméteren,3 gyerekkel. A bojler alatt volt a rajzasztalom, és egyszer, amikor elromlott,csöpögni kezdett éjjel, és eláztak a rajzaim, zokogtam, mint a záporeső. Egy vasalódeszka mögé bújva ezerszer elbáboztuk a Babóca-meséket a férjemmel számtalan könyvtárban, saját készítésű díszletekkel. Mennyi jólelkű családdal találkoztam, mennyi gyerekmosoly járt nekem, mennyi kedves ajándékot kaptam a szülőktől, mennyit tanulhattam a sok odaadó óvónőtől, nagyszülőktől! Mindenért megdolgoztam, minden lépcsőfokot bejártam. Manapság, amikor megkérdezik, hogy milyen segítséggel indultam, csak mosolygok, hiszen semmilyen ismeretségem nem volt, csupán őszinte lelkesedésem.Megkérdezik, hogy ki szponzorált, de ezt a szót én nem is ismertem akkor, és valójában most sem ismerem, inkább én támogatok másokat, akik tényleg szükséget szenvednek. Kérdezik tőlem a receptet, de nincs recept, nekem legalábbis magam előtt kellett az utat vágni. Csak a szívemre hallgathattam akkor is, amikor a könyvek sikere után megkeresett a társasjátékgyártó, a rajzfilmstúdió, amikor jöttek a külföldi megkeresések. Az én utam nem egy tudatosan felépített pálya,annál sokkal egyszerűbb: egy szeretetből, magától épülő történet. Egyik megkeresést, feldolgozást sem én kerestem, mind-mind házhoz jött, szépen,türelmesen, kedvesen. És néha dédelgettem egy álmot, amiben összeér a mese és az építészet: ez lett nekem a Brúnó Budapesten sorozat.

Sok minden változott az elmúlt 15 évben, de sok minden nem. Most is a hetedik, nyolcadik kerületben telnek a napjaim, most is BKV-n utazom, a sarki kisboltban vásárolok, magam takarítok és magam főzök, az anyák mindennapi életét élem. Nincsenek nagy vágyaim, talán egy puli kutya egyszer, ha lesz kertem.