A kisgyermekek imádják az állatokat és szinte lételemük a mozgás. Sokaknál ez az együttállás egyenes út egy közeli lovardába, ami hamarosan a teljes család életének részévé válik. Hobbi, sport vagy életforma? Sokan sokféleképpen tekintenek a lovaglásra, amiről csak akkor derül ki, mi is valójában, ha belekezdünk.
SZÉKELY ISTVÁNT,
a több évtizedes tapasztalattal rendelkező lovasoktatót, a Lovasiskola című kötet szerzőjét kérdeztük arról, mit kaphatnak a gyerekek a lovaglástól, mire figyeljünk, mikor úgy döntünk, megajándékozzuk gyermekünket a lovaglástanulás életre szóló élményével.
Már negyven éve is elmúlt, mikor először nyeregbe szálltam. Hogy miért? Az olvasók biztos kinevetnek majd, de elárulom: lustaságból. Szerettem volna valamit sportolni, de úgy, hogy ne legyen túlságosan fárasztó. Azt hittem, a lovaglás ilyen, de a valóság hamarosan ráébresztett ennek az ellenkezőjére. Ahogy mindenki, először én is futószáron kezdtem. A második lovaglólecke alkalmával, egy őszi, esős, sáros napon a lovam, akit Csalfának hívtak, hirtelen ugrott egyet, és én a sárban kötöttem ki, vérző állal. Kis türelmet kértem oktatómtól, Rigó Pista bácsitól. Amennyire lehetett, letakarítottam magamról a sarat és a vért, majd visszaültem a lóra. „Magából lovas lesz!” – mondta Pista bácsi. Igaza volt, megmaradtam a ló mellett a mai napig.
Mondhatnám, hogy kinek ez, kinek az… Igazából mindhárom – egyszerre. A lovaglást a legkülönbözőbb szinteken lehet űzni úgy, hogy örömet okozzon – hiszen ma elsősorban ez a lovaglás célja, ha a profi világot nem számítjuk ide. Elmúltak azok az idők, amikor a lovaglás a közlekedés egyik módja volt, a ló pedig közlekedési, használati eszköz. Ma a lovaglás kielégíti az ember vágyát, hogy a természet, az állatok közelében legyen, a tereplovaglás során élvezze a szabadságot, az erdő csendjét és a növények illatát, a száguldást a nyeregben összeolvadva a lóval. Ugyancsak örömet és elégedettséget okoz a lovasedzéseken való részvétel, a felkészülésben és a versenyeken elért teljesítmény. Mindez kiegészül a lovak körüli teendőkkel: a lóápolás, etetés, istállótakarítás, a lószerszám karbantartása mind hozzá tartozik a lovas napi életéhez. A lótartásban nincs szünnap, ezeket a teendőket az ünnepeken is el kell végezni. Szóval, aki komolyabban foglalkozik akár a szabadidős, akár asportszerű lovaglással, vagy sportszerű lovaglással, annak számára a lovaglás bizony életforma. Sok időt tölt a lovak körül, ez pedig elhivatottságot, odaadást kíván.
A ló hátán ülve teljesíteni feladatokat, vagy csak haladni a terepen – semmivel össze nem hasonlítható érzés. Aki nem tapasztalta, annak fogalma sincs arról, milyen, amikor egy állattal teljes összhangba kerülünk, érzékeink összekapcsolódnak és a legteljesebb mértékben együttműködünk. Szóval, ezt ki kell próbálni, meg kell tapasztalni.
A ló körül megtanulhatjuk, hogy mit jelent a felelős állattartás, a lóról való gondoskodás. Csapatban dolgozunk, hiszen sok a teendő, amit egy ember nem tud elvégezni.
Megtanulunk vigyázni egymásra és négylábú társainkra, figyelni a veszélyforrásokra, vagy például egy betegség jeleire. De a lovaglás mindenekelőtt örömet ad, rengeteg örömet!
A lovaglást akár ötéves korban is el lehet kezdni. Ügyelni kell persze arra, hogy a követelmények az életkornak megfelelőek legyenek. Nem lehet eltagadni, hogy a lovaglás „veszélyes üzem”. Ezért a megfelelő lovarda kiválasztása döntő fontosságú. Ez pedig a témában járatlan szülők számára nem könnyű feladat. Megfelelő a lovarda akkor, ha a tárgyi feltételek biztosítva vannak, vagyis van jó talajú és megfelelően elkerített lovaspálya, külön a futószárazáshoz is. Legyen ott képzett és elhivatott lovasoktató, aki a szakszerűség mellett megtalálja a hangot a tanítványaival. És talán a legfontosabb: legyen megfelelően kiképzett és oktatásra alkalmas hátasló. „Kezdő lovas alá kiképzett ló való” – tartja a régi lovas mondás. Ezt a kiképzettségi szintet aztán folyamatosan fenn is kell tartani, vagyis a lovasoktatóknak időről időre fel kell ülniük az iskolalovakra, és át kell venni velük a leckét. Ha belegondolunk, mindez elég sok időbe, munkába, és így sok pénzbe kerül, amit persze a lovas növendékeknek vagy szüleiknek kell megfizetni. Mégis azt tanácsolom, hogy lehetőség szerint ne az ár, hanem a minőség számítson, hiszen a testi épségünkről van szó. Ugyancsak fontos, hogy gondoskodjunk a megfelelő védőfelszerelésekről, elsősorban a fejet védő kobakról.
Vannak olyan gyerekek és felnőttek, akik különleges érzékkel rendelkeznek, és szinte azonnal tökéletes összhangba tudnak kerülni a lóval. Ők vannak kevesebben. A többieknek szükségük van az elméletre, vagyis arra, hogy megértsék, mit miért teszünk, hogy alakíthatjuk ki az együttműködést a lóval a leghatékonyabban. Példának hozhatom az autóvezetést. Vezetni így-úgy mindenki meg tud tanulni. Jól vezetni, takarékoskodva, a szerkezeteket kímélve és ezzel az autó hosszú élettartamát biztosítva csak úgy lehet, ha jól ismerjük az autó működését.
Ez a válasz a legegyszerűbb: minden gyereknek ajánlom a lovaglást. Páratlan élmény, mely egész életünkön át elkísérhet, ha elköteleződünk. Konkrétabban fogalmazva különösen ajánlom azoknak, akik vonzódnak az állatokhoz és egy izgalmas, fizikai aktivitást is kívánó hobbit keresnek, esetleg tartásukon, mozgáskoordinációjukon van javítanivaló.
Nyilvánvaló, hogy könyvből nem lehet megtanulni lovagolni. A gyakorlatot viszont nagymértékben megkönnyíti, ha egy jó könyv segít a felkészülésben és a megértésben.
Sok lovas könyvet olvastam. Az volt az általános tapasztalatom, hogy a lovas könyvek elsősorban a lovas szakembereknek íródnak, vagyis a tartalmuk, nyelvezetük nem nagyon segíti a kezdőket. Arra gondoltam, hogy hasznos lehet egy olyan könyv, amely viszont a kezdő lovasok, ezen belül a gyerekek számára teszi érthetővé a lovaglás „tudományát”. Fontosnak tartottam, hogy olyan könyvet írjak, amiből megtudható, hogy a ló és a lovaglás hogyan „működik”. Amellett, hogy a ló érző lény, amire mindig tekintettel kell lennünk, a ló egy szerkezet is, aminek működése elég pontosan leírható.
Minden, ami ebben a könyvben van, örökség. Igazi mesterem Szemere Csaba volt, aki az örkénytábori „nagy öregek” egyike volt. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy az ő tanítványa lehettem élete utolsó éveiben. A tőle tanultakat egészítettem ki a saját tapasztalataimmal, szemléletemmel.
A ló és lovasa – legalábbis a lovaglás szempontjából – nem léteznek egymás nélkül. Vagyis a legfontosabb a kölcsönösség, az egymásrautaltság. El kell érnünk, hogy a ló önszántából, jóleső érzéssel végezze munkáját. Lónak és lovasnak bíznia kell egymásban. Ennek a bizalomnak és az együttműködésnek a felépítése hosszú folyamat, rengeteg közös munka, ami sikerekkel és kudarcokkal teli.
Soha ne add fel! Ez a tanácsom. A rendszeres és kitartó munka szinte teljes bizonyossággal meghozza a sikert, és közben élvezhetjük mindazt az örömöt, amit a lovaglás és a lóval való foglalkozás nyújthat.
A Színművészeti Főiskolán Pintér Tamás (Oroszlán) szakmai felügyelete alatt az öttusalovakon a Tattersaalban voltak az órák. Balaska Zsolt válogatott öttusaedző biztosította nekünk a lovakat és a lehetőséget, az edzéseket Pintér Andrea (Oroszlán leánya) tartotta.
A legnagyobb segítség a LEHETŐSÉG volt, hiszen megfizetni ezt nem tudtam volna.
Ha meglépjük azt a szintet, hogy nemcsak utazni szeretnénk a lovon, hanem lovagolni szeretnénk megtanulni, akkor elengedhetetlenül fontos.
szabadság, koncentráltság, felelősség
A dobogó legfelső fokán négy emlékem áll egymás mellett: kétszeri győzelmem a Nemzeti Vágtán és az általam tenyésztett két kisbéri félvér csikóm megszületése.
A Régimódi történet tévéváltozatára készülve kezdtem először lovasórákat venni. Komolyabban a Kincsem című mozifilm főszerepe hozta meg a lovak iránti kötődést.
Az első mesterem Hidvégi Levente nyugdíjas kaszkadőr volt. A második pedig kebelbarátom, osztálytársam: Sipos Imre.
Ha az „utazás” csodálatos érzéséből szintet lépve át akarunk kerülni a tudatos lovaglás világába, akkor mindenképpen!
alázat, együttműködés, bátorság
A Sikárosi fennsíkon egy vágta a Kincsem című filmben...