Nincs engedélyezve a javascript.

EGY ÖNÉRZETES MADÁR KALANDJAI

„Egy pillanatra sem „ül le” Pacskovszky Zsolt Dodó című meséjének a története, így a kisregényt olvasva a fiatalok garantáltan szórakozni fognak.

Remek érzékkel adagolja a történetet Pacskovszky Zsolt a Dodó című mesében, mely egy fantasztikus sziget konfliktusokkal teli időszakát meséli el. Az író nem húzza a fiatal olvasók idejét, rögtön a lényegre tér. Az első, Kilövés című fejezetben máris felvázolja konfliktust, miszerint a sziget kormányzója, a fiatal Elmeházy Mixi azért repül el űrhajóval a Holdra, hogy azt különféle állatokkal népesítse be, melyeket majd a 3D-nyomtatójával fog létrehozni, miközben öccse, Mini arra készül, hogy otthonuk felett átvegye az irányítást. A kisebbik fiú terve, hogy a sziget egzotikus állatait csapdába csalja, és ételt készítsen belőlük, így állítva vissza a szigeten a húsfogyasztás szokását, aminek egyes felnőtt lakosok amúgy kifejezetten örülnek.

Pacskovszky regényében tehát magas a tét.

Mini álságos céljára pedig idővel az áldozatok is rádöbbennek, akiket egy focimeccs után bekerítenek a fiú spártai harcosai, s egy kerítéssel elzárt területre hurcolják őket. (A katonák amúgy nem időgéppel érkeznek a történet jelenébe, hanem a többi lényhez hasonlóan 3D-s nyomtatóval készültek.) Az állatok közül a címszereplő Dodónak nemcsak az ókori ellenség okoz gondot, hanem az a tény is, hogy a szigeten belőle csak egy létezik, így társ hiányában a saját tükörképével kénytelen beszélgetni. A többiek még csúfolják is a nagy csőrű és apró szárnyú madarat, akinek így a gúnyos megjegyzéseket is állnia kell.

A mese tehát egyszerre két problémát jár körül: egyrészt bemutatja azt a folyamatot, hogyan válik a békés közösség egyik pillanatról a másikra egy autoriter hajlamú fiú áldozatává, másrészt a főhősön keresztül azt, hogy ha valaki különbözik a társaitól, ne szorongjon miatta, hanem legyen büszke az egyediségére, azokra a tulajdonságokra, melyekkel csak ő rendelkezik.

Utóbbi tényt erősíti a regényben, hogy Dodó több alkalommal is szóba elegyedik a tükörmásával, aki az éppen felmerülő problémát mindig pozitív oldalról világítja meg, így ösztökélve a félénk madarat arra, hogy gondolkozzon derűsebben, és merjen cselekedni. A tükörkép mellett Dodót a két szomszédja, egy cinikus keselyű és egy tudálékos tapír is megpróbálja időnként jobb belátásra bírni vagy éppen megvédeni – így jelzi a szerző az olvasónak, hogy a főhős nem feltétlenül látja helyesen a valóságot.

Az elbeszélés stílusa könnyed, mozgalmas, jól követhető, s az író még a problémás témákat is humorral oldja fel. A szereplők, ahogy az állatmesékben megszokhattuk, egy-egy jellegzetes, szándékoltan eltúlzott személyiségtípusra utalnak, s a köztük megjelenő konfliktusok képezik a regény fő humorforrását. A történetet színesítik a helyzetkomikumra építő fordulatok és a szóviccek, melyek között a lexikonlapokból tanuló tapír helytelenül felmondott idézetei az idősebbek arcára is mosolyt csalhatnak.

Az olvasóknak mindezek mellett csupán az okozhat gondot, hogy az egyes szereplők jellemzése itt-ott hiányos. Így a Földet űrhajójával elhagyó Mixiről például alig tudunk meg valamit, miközben az egyes lakók – állatok és emberek egyaránt – többször is hivatkoznak rá, utalva arra, hogy mielőtt a fiú elutazott, minden rendben zajlott a szigeten.

Pacskovszky története azonban kellőképpen könnyed, a szereplők pedig bohémek és szerethetők, ahogy Oravecz Gergely illusztrációi is, így az utóbbi probléma legfeljebb a történet kezdetén jelenthet gondot. Sőt, egy-két fejezet után olyan érzésünk lehet, mintha ezeket a lényeket, akik sorra tűnnek fel a szigeten, már régóta ismernénk.”

Szerző: P. Szabó Dénes

Forrás: www.igyic.hu