Első hetek az óvodában, iskolában

Böddi Zsófia – egyetemi adjunktus ELTE-TÓK

Kerekes Valéria - mesteroktató ELTE-TÓK

A nyári szünet utolsó napjai az óvodába és iskolába induló gyermekek és szüleik életében egy kicsit olyanok, mintha egyszerre lennének két világban. A nyár felhőtlen öröme és a tanévre (óvodában: nevelési évre) való felkészüléssel járó izgalmak egyaránt részévé válnak a hétköznapoknak. A változás, a megszokottól való eltérés ebben az időszakban az éppen óvodába vagy iskolába induló (a legtöbb esetben három- és hatéves) gyermekek életében van súlyozottan jelen. Az óvoda első napjai, az eddig ismeretlen terek, játékeszközök, új gyermekek, felnőttek megismerése, a csoport szokás- és szabályrendjének megtapasztalása nagy kihívást jelent a kisgyermekeknek. Ugyanígy az iskolába lépő gyermek számára is – még ha járt is valamilyen iskola-előkészítő foglalkozásra – nagyon sok a fizikai és szociális környezetbeli változás, és az új helyzetekben szükséges a helytállás. Az addig megszokott közeg után egy szinte mindenben más környezet megismerése következik.

A teljesség igénye nélkül nézzünk rá, milyen az óvodába lépő és az onnan kilépő gyermekek érzelmi élete! Mire építkezhetünk, hogy megkönnyítsük az átmenetet?
A hároméves gyermek érzelemvezérelt. Minden cselekedetét, gondolatát kísérik az érzelmei, amik persze „bevonzzák” a többit. Azaz, ami szép, tetszik, az érdekes, jó stb. Ugyanakkor még bőven megférnek benne ambivalens érzelmek, és gyakran impulzív.
Az átlagos fejlődés során kötődés szempontjából már elmondható, hogy a gyermek 2-3 éves kora között átlépett a partnerség szakaszába, azaz a nagyon erős szeparációs stressz, „matricaként” követés már elmúlt, egyre inkább képes a kötődési személy szempontjait figyelembe venni, lassan valóban mond valamit számára az, hogy mindjárt jövök stb.

Ugyanakkor nem mehetünk el amellett, hogy a közelségkereső viselkedés még jelen van, gyakran fizikai kontaktuskeresés formájában, különösen olyan stresszes helyzetekben, mint egy idegen környezet. Sosem szabad azt elfelejteni, hogy a gyermekek nagyobb stressz, betegség vagy fáradtság esetében a kötődési viselkedésükben (is) gyakran visszacsúsznak a már meghaladott fejlődési szintre. Fontos tehát a szülőknek tudni: előfordulhat, hogy az új intézményt kezdő gyermek újra „anyás” lesz, kísérget minket otthon, nehezebben válik el, akár már megszokott élethelyzetekben is.

Természetesen a kisiskolás is kötődik, de 6-7 éves korára már átszerveződtek a viselkedéses és kognitív stratégiái, ezért más a kötődési viselkedése, pl. rendelkezésére áll a verbalitás, hogy megfelelően kifejezze igényeit. De rá is igaz, hogy nagy stressz esetén megjelennek korábbi életkorok viselkedései, pl. több testi kontaktus keresése, vagy akár szeparációs szorongás.
Felnőttként az a szerepünk, hogy támogassuk a gyerekeket mind az érzelmeik azonosításában, verbalizálásában, mind a fejlettségüknek megfelelő módon történő érzelmi biztonság adásával.
Nem árt a szülőknek felkészülniük, vagy felkészítenünk őket, hogy a gyerekek az intézménykezdés időszakában gyakran otthon válnak nehezebben kezelhetővé. Fárasztó számukra az új életritmus, körülmények, ahogy az is, hogy az intézményben „össze kell tartani” magukat, akarva-akaratlanul fegyelmezettebbek egész nap, hiszen a külvilágnak kell megfelelniük. Ennek a feszültsége valahol kijön, és ez legtöbbször az otthon, ahol biztonságban érzi magát. Fontos, hogy a szülő számítson erre, ne higgye azt, hogy a gyermeknevelésben kudarcot vallott.

Nem árulunk el újdonságot, hogy a pedagógus–szülő együttműködésnek nemcsak abban van kiemelt szerepe, hogy a szülők megismerik és elfogadják egy-egy intézmény házirendjét, hanem abban is, hogy pedagógusokkal együtt próbálják meg a nevelési elveiket a lehető leginkább közelíteni, melynek legfontosabb formája a gördülékeny kapcsolattartás. A szülők számára megnyugvást jelent, ha a mindennapokban visszajelzést kapnak arról, hogyan élte meg a gyermekük az adott napot, melyek voltak a legjobb pillanatai, mi okozott nehézséget. Erre főleg az óvodában mutatkozik igény, de a gyermekek iskolai mindennapjait is szívesen kísérik figyelemmel a szülők. Két dolgot tartunk fontosnak megemlíteni ebben a helyzetben. Egyrészt azt, hogy eltérő a szülők érdeklődése abból a szempontból, hogy mi a megnyugtató visszajelzés számukra. Vannak, akik inkább a gyermek fizikai állapotára kíváncsiak (pl. étkezés, folyadékbevitel, alvás, mosdóhasználat, szabad levegőn mozgás stb.), mások a mentális, érzelmi változásokra (pl. játékban való elmélyülés, társas viszonyok, lelkiállapot stb.). Ilyenkor egy-egy rövid visszajelzés is megnyugvást adhat a szülőnek. A másik fontos dolog a mértéktartás. Az óvodában és iskolában is jellemző magas csoportlétszámok nagyon megnehezítik azt, hogy a pedagógusok minden gyermekről egyenként adjanak visszajelzést, még akkor is, ha tudjuk és érezzük ennek áldásos hatását. Az elvárások mértékét szerencsés a tanév (nevelési év) elején megbeszélni, így elkerülhetőek az ezzel járó későbbi esetleges konfliktusok. Számos esetben jól bevált technika a különböző online felületek használata. Amennyiben bármilyen közösségi felületet használunk, kiemelten fontos tájékozódnunk a vonatkozó GDPR- (Általános adatvédelmi rendelet) követelményekről. Pedagógusként bevezethetjük például a heti (vagy havi) csoport-emailben való visszajelzést, melyben tájékoztatjuk a szülőket arról, hogy melyek voltak a hét legkedvesebb pillanatai, hol látunk elakadásokat, mi várható a jövőben. A személyes hangvételű levelek nagymértékben növelhetik a szülők és pedagógusok közötti bizalom elmélyülését, ami minden esetben a gyermekek javát szolgálja. 

A gyermekek életében döntő jelentőségű a különböző intézményekben való mindennapi rutinjaik, szokásaik kialakításának menete. Az óvodában és iskolakezdéskor egyaránt segítik a ráhangolódás, beszoktatás folyamatát a különböző vizuális megtámogató technikák, mint amilyen az óvoda, iskola napirendjét ábrázoló képes napirend, vagy mosdóhasználatot támogató különböző folyamatábrák. A csoport/osztály napkezdését és nem utolsósorban a csoportkohéziót segíti a különböző rítusjátékok bevezetése (pl. a csoport saját mozgással kísért köszönése stb.), illetve a reggeli beszélgetőkör. Az utóbbi technika használatakor nem feltétlenül kell a verbális közlésre támaszkodnunk, ami sokszor okoz feszültséget egy új közösségbe kerülő gyermeknél, hanem például bevezethetjük azt is, hogy öt különböző színű (fekete, szürke, kék, sárga, piros) korongból válassza ki azt, ahogy épp aktuálisan érzi magát stb. 

Úgy gondoljuk, hogy a gyengéd átmenet megvalósításához elengedhetetlen a gyermekek megismerése.
Pedagógusként érdemes visszanyúlnunk a megfigyelés módszeréhez ilyenkor is.
Sokszor a gyerekek nem vonódnak be, vagy nagyon szoronganak a célzottan ismerkedős játékok, feladatok közepette, ám bármely életkorban kiváló gyermekmegismerési módszer a szabadjáték közben történő megfigyelés. Talán ott ritkábban merül fel, de ezt még iskoláskorban is ajánljuk. Hiszen a szabadjátékban – amellett, hogy megfigyelhetjük, hogy a gyermek mennyire tudja „félretenni” a szorongását, és valóban bevonódni a játékba – megfigyelhető a gyermek számos képességterületének fejlettsége (pl. mozgásos, kognitív, kommunikációs, szociális stb.), érdeklődési területe (amire aztán a kapcsolatteremtésben építhetünk), vagy éppen nehézsége (pl. érzelmeinek kontrollálása terén).

Pedagógusként megtehetjük még azt is, hogy bizonyos szituációkat teremtünk a gyerekek számára, és azokban figyeljük őket. Ezt óvodában például a játékterek, játékszerek szervezésével is megtehetjük. Első osztályban emellett elképzelhető például néhány olyan játék, amiben a gyerekeknek kooperálnia kell, és megfigyelhetjük, ki miként viselkedik a játékhelyzetben.
Mind a szülőnek, mind a pedagógusnak kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy a háttérből monitorozza a gyermek fizikai és pszichés állapotát.

Legyen prioritás, hogy résen legyünk abban, hogy az intézménykezdéssel járó fejlődési, azaz normatív krízis csak olyan „mély” és időtartamú legyen, ami még belefér a tipikus fejlődésmenetbe. Ha azt látjuk, érezzük, hogy egy-egy gyermek szélsőségesen reagál (pl. nem hajlandó az élettani szükségleteit az intézményben kielégíteni, azaz nem eszik, pisil stb. az óvodában/iskolában), vagy elhúzódó a szorongása, ami akár már további fizikai tünetekhez vezet (pl. orvosi, testi okokkal nem magyarázható hányinger, hasfájás, fejfájások), mindenképpen érdemes (az intézményi) pszichológus segítségét kérni, mert lehet, hogy a gyermeknek, a családnak vagy éppen a pedagógus-gyermek-szülő „teamnek” van támogatásra szüksége.
Szintén kérhetünk kollégáktól, szakemberektől támogatást a közösség formálásához, hiszen mind az óvodás, mind az iskolás évek olyan meghatározó tapasztalatokká válnak az életünkben, amik kihatnak a későbbi tanulmányainkra, akár hivatásunk megválasztására is.