"Ember csak az, aki felnőtt korában is gyerek marad!" - Erich Kästner

Ha vannak lányaid, és netalántán el is váltál az apjuktól, akkor elég nehéz lehetett sírás nélkül együtt olvasnotok A két Lottit. Ez a jelenet még mindig megdobogtatja a szívemet. Kár, hogy nem idézhetem az egész tizenegyedik fejezetet:

(…) „Tulajdonképpen miért nem engedtétek, hogy ajándékozzunk nektek valamit?” (Kérdezte az apukájuk)

„Lotti mély lélegzetet vesz.

– Mert olyasvalamit kívánunk, amit nem lehet megvásárolni!

Most Luisén van a sor, hogy mélyet sóhajtson. Aztán izgalomtól reszketve kinyilatkoztatja:

– Lotte meg én azt kérjük tőletek a születésnapunkra, hogy örökre együtt maradhassunk! – Végre kint van!

A szülők hallgatnak.

Lotte egész halkan mondja:

– Akkor soha az életben nem is kell nekünk más ajándék! Egyetlen születésnapra sem! És egyetlen karácsonyra sem, míg a világ világ!”

Kettészakított gyerekkor

Kästner szülei nem éltek jómódban, mégis mindent megadtak a fiuknak. Pontosabban az anyja volt az, aki semmilyen áldozatot nem sajnált azért, hogy a fia más életet élhessen, mint ők. Emil Kästner, az apa soha nem játszott fontos szerepet a család életében, ennek okára csak Erich halála után derült fény. Emil ugyanis nem a vér szerinti apja volt. Az író igazi apja a család zsidó származású háziorvosa, Dr. Zimmermann volt, ám ő még a háború előtt Brazíliába emigrált.

A drezdai kiskamasz színes és szeretetteljes életébe betört az első világháború. Tizennyolc évesen besorozták katonának, a nehéz tüzéreknél teljesített szolgálatot. A brutális kiképzés egész életében nyomott hagyott rajta. Antimilitarista lett és szívbeteg.

Ma is félelmetesen aktuális, amit 1946-ban írt.

A tehetséges, sokoldalú fiú a háború után pedagógiát tanult, ám hamar rájött, hogy ez nem az ő útja. Az Egy tanár születésének története című esszéjében ezt írta a szemináriumi légkörről:

(…) „Így formálták a gerinceket hajlékonnyá, ha pedig nem hagyta magát, megtörték. Csak egy dolog számított: engedelmes és jámbor alkalmazottakat nevelni, akiknek eszükbe sem jut önállóan gondolkozni, még kevésbé úgy cselekedni.”

Nem tehetek róla, nekem ez ismerős valahonnan... túlságosan is közelről. Pedig e sorok 1946-ban íródtak.

Dr. Erich Kästner, a gyerekkönyvíró

Később Lipcsében tanult tovább, doktori fokozatot szerzett filozófiából, és kiderült, hogy újságírói tehetsége is van. Elég nehezen tartotta fenn magát, de színikritikákat is írt, és egyre följebb került a szellemi ranglétrán. Csakhamar a pezsgő kulturális élet egyik meghatározó, közkedvelt figurájává vált.

1928-ban kapott felkérést arra, hogy írjon egy ifjúsági könyvet. Először esze ágában sem volt elfogadni, de aztán mégis megírta az Emil és a detektívek című könyvet, ami pillanatok alatt óriási elismerést hozott számára. A történetből filmet forgattak, és ennek köszönhetően igen tehetőssé vált. Egyik kötet követte a másikat, felnőttek számára írott szatirikus, cinikus hangú műveivel kihívta maga ellen a sorsot, ezért a Gestapo többször zaklatta, letartóztatták, üldözték. 1931-ben jelent meg a Fabian, egy moralista regénye című műve, amit a baloldal ünnepelt, a jobboldal viszont támadott, ezt is elégették aztán. Szív a tükörben című verseskötete, vagy ahogy ő hívta: „használati lírája” is széles rétegeket szólított meg.

Örökké anyuka kicsi fia

Erich Kästner soha nem nőtt föl igazán. Hiába volt világhírű író, nagy tekintélyű forgatókönyvíró és a filozófia doktora, lélekben mindig az édesanyja kisfia maradt, akit oly sok művében megörökített.

1929-ben ezt írta édesanyjának Ida Kästnernek:

„Olyan szép, hogy mi ketten egymást jobban szeretjük, mint az összes anya és fiú, akit csak ismerünk, együttvéve. A többi emberi kapcsolat mi ehhez képest? Baráti szeretet vagy akármi más, emellett egészen jelentéktelen. Mi vagyunk egymásnak a legfontosabbak, és mindenki más csak messze ezután következik.”

Kästner sorsa fájdalmasan összefonódott a hitleri birodalom tündöklésével és bukásával, ő volt az egyetlen író, aki végignézte könyvei elégetését, és tudjátok, mit mondott ekkor?

„Ott, ahol a könyveket égetik, előbb-utóbb embereket is égetnek.” Sajnos igaza lett.

Kettészakított felnőttkor

1933-ban érkezett Berlinbe, és 12 éven át a túlélésre játszott. Nem hagyták érvényesülni, csak álnéven dolgozhatott, vagy még úgy sem. Külföldre emigrált írótársai, mint például Thomas Mann, keményen bírálták, és kollektív bűnösséggel vádolták meg, amiért jelenlétével asszisztált a hitleri Németország szellemi életében. Kästnert ez mélyen bántotta, hiszen a nemzetiszocializmus áldozatává vált, elégették a könyveit, és a legtermékenyebb években kényszerítették hallgatásra, ezért érthetően elég fájdalmas volt számára, hogy kollégái és kortársai még bűnösnek is tartották emiatt.

1945 márciusában, az utolsó pillanatban sikerül kimenekülnie Berlinből, mielőtt valamelyik terrorakcióban az ő nevét is az áldozatok közé írhatták volna be az SS katonái.

Mindörökké háború

A háború sebei megviselték, ahogy az is, hogy meghurcolták amiatt, mert nem emigrált. A hidegháború és Németország kettészakítása nagy aggodalommal töltötte el. Sokáig a németországi PEN-Club elnöke volt, forgatókönyveket írt, könyvtárakba és felolvasásokra járt, népszerűsége mit sem csökkent, ám túl sok volt számára a veszteség.

Bánatát alkoholba fojtotta és rengeteget dohányzott. 1974-ben megállapították, hogy előrehaladott nyelőcsőrákban szenved. Visszautasította a kórházi kezelést, és néhány hónap múlva, 1974. július 29-én, hetvenöt éves korában meghalt. De mégis itt van velünk A Két Lotti, Emil és a detekívek, A schildai polgárok, Emberke... meg a többiek.

A legvégén pedig álljon itt az a tíz Kästner-idézet, amelyek számomra a legkedvesebbek. Mind mélységesen igaz és ijesztően aktuális:

1. „Aki nagy ember volt a sikerben, annak kell maradnia a vereségben is."

2. „Minden helytelen dologban, ami történik, nemcsak azok a bűnösek, akik elkövetik, hanem azok is, akik nem akadályozzák meg."

3. „Ember csak az, aki felnőtt korában is gyerek marad!"

4. „Véssétek mélyen az agyatokba és a szívetekbe, mint valami ősrégi kőtábla feliratát: ne engedjétek, hogy kiűzzék belőletek a gyermekséget!"

5. „Ne nevessétek ki a butákat! Nem saját elhatározásukból buták, és nem is azért, hogy titeket szórakoztassanak. (...) Nincs a világon olyan okos vagy olyan erős ember, akinél okosabb vagy erősebb ne lenne."

6. „Az anyának – bármilyen is a gondja – elsősorban az a kötelessége, hogy gyermekét ne engedje túl korán kiűzetni a gyermekség paradicsomából."

7. „Könnyű az életet megnehezíteni! És milyen nehéz megkönnyíteni!"

8. „Akinek a világon semmije sem maradt, az tudja a legjobban, mire van igazán szüksége."

9. „Igaz, hogy a balszerencse csak balszerencse marad, de ha az embernek akad egy pár jó társa, aki szabad elhatározásából segítségére van, az nem kis vigasz e sáros földtekén.'

10. „Lehet, hogy míg én az íróasztalnál ülök, Anyám otthon csuklani kezd. És akkor elmosolyodik, ránéz a fényképeimre, bólint feléjük, és azt suttogja maga elé: »Tudom, fiam, tudom, hogy gondolsz rám«."

Szerző: Both Gabi

Forrás: www.wmn.hu