Fantázia a gyermeknevelés szolgálatában

Az óvodás gyerekek – főleg középső- és nagycsoportos korban – egyik legkedveltebb tevékenysége a szerepjáték. A mintha-játék során ugyanis egészen különféle szerepeket próbálhatnak ki, bármivé válhatnak, amit csak el tudnak képzelni. A délelőtti szabad játék alatt állatkórházzá válik az oviudvar, és a kicsik oltásra váró kutyusok, sérült nyuszik, gyámoltalan kiscicák képében sorakoznak. Délután pedig már a legrejtélyesebb tortatolvaj után nyomoznak a titkos ügynökök, vagy épp kis cukrászokként készítik a legkülönlegesebb homoksütiket.

Ez a játékfajta hozzásegíti a gyermekeket, hogy kipróbálják magukat felnőtt szerepben, hogy tét nélkül élhessék meg az oroszlán vadságát vagy épp a sérült állat gyámoltalanságát. Érzéseket, helyzeteket és különféle tulajdonságokat próbálnak ki, azzal a biztonsággal, hogy a játékból bármikor ki lehet lépni. Így pont annyira engedhetik közel ezeket az érzelmeket magukhoz, amennyire készen állnak rájuk, amilyen mélységben be tudják őket fogadni.

A hit abban, hogy varázslatos dolgok történhetnek, és bármi, amit nagyon akarunk, az be is következhet – azaz a mágikus gondolkodás – a kisgyermekkor természetes része. Mivel a képzelet és a valóság közti határ könnyen átjárható számukra, így az is természetes, hogy hisznek a varázslatban és a csodákban.

Szülőként érdemes előnyt kovácsolni ebből az életkori sajátosságból. Egy mesés fordulattal könnyedén terelhetjük a figyelmet, kizökkenthetjük gyermekünket a negatív érzelmi állapotokból. Hiszen az óvodás gyerekek mindig az „itt és most”-ban vannak, így ha valami izgalmassal sikerül felkelteni az érdeklődésüket akár csak egy pillanatra is, a figyelmük elterelődik a sírásról és a nyűgösségről, sőt még a fájdalom is csökkenthető, vagy akár meg is szüntethető.

Érdemes kéznél – vagy inkább fejben – tartani egy-egy nyugtató versikét, egy kis láthatatlan varázsport, ami együtt csodákra képes. Ha gyermekünknek azt mondjuk, hogy a versike, amit hallani fog, és a hozzá tartozó mozdulatsor nyugtató, gondűző varázserővel bír, akkor ő bizonyosan meg is fog nyugodni tőle. Hogy miért? Részben azért, mert hisz benne, részben pedig azért, mert mialatt végighallgatja (esetleg követi is a mozdulatokat), addig testben és lélekben átadja magát a “„varázslatnak”: odafigyel rá, és összerendezett mozgást hajt végre, ami már önmagában egy nyugodtabb állapot felé tereli az idegrendszerét. Ez az alapja sokféle ismert relaxációs technikának is.

Persze fontos hozzátenni, hogy ez a fajta technika annál nehezebben alkalmazható, minél intenzívebb érzelmi spirálba került gyermekünk. Ahhoz, hogy a nyugalmat árasztó vers igazán hatásos legyen, fontos, hogy gyermekünk képes legyen befogadni azt. A nyugtatás első pillanataiban érdemes ringatással, cirógatással csillapítani az érzelmeket, és a kizökkentést célozni.

A fantáziatevékenység és a játék önmagában hatalmas motiválóerővel bír a gyerekek, sőt sokszor még a felnőttek számára is. A játék önfeledtsége és a kreativitás szárnyalása olyan ősi örömforrások, amik egészen a kisded kortól kísérik a fejlődést. A tevékenység motiválóereje pedig éppen az örömforrás jellegében rejtőzik. Hiszen a játék izgalma pozitív érzelmi állapotot vált ki, így folyamatos, belső megerősítéssé válik.

Ha sikerül felismerni ezt a folyamatot, akkor akár hasznunkra is fordíthatjuk! A feladathelyzeteket többé nem kell élesen elválasztani a játéktól. Rendrakás helyett játszhatunk például tárgy torpedót, valahogy így: A földön heverő játékokból a szülő és a gyerek is gondol ötre-ötre, majd ehhez hasonló mondatokat kérdeznek egymástól: „A kis asztaltól három lépéssel balra van, amire gondoltál?” vagy „A rajztábla alatt heverő barna szőrös játék az?” Ha valaki eltalálja, amire a másik fél gondolt, akkor azzal tudja “„elsüllyeszteni”, hogy gyorsan a helyére is teszi a tárgyat.

A teljesítendő feladatok kreatív kalandba ágyazása, a játékos elemekkel tűzdelt tanulás rengeteg feszültségtől mentesíti a szülőt és a gyermeket egyaránt. Hiszen a gyerek lelkesen vesz majd részt a megvalósításban, így csökken az ellenállás vagy a teljesítménykényszer miatti feszültség, és nem lesz szükség annyi noszogatásra, kérlelésre. Emellett a közös játék a szülő és gyermek közti kötődés erősödéséhez is hozzájárul. A játékba szívvel-lélekkel bevonódó, cinkos szülő megerősíti a gyermeket abban, hogy valami, ami igazán belőle jön, és amiben ő igazán szabadjára tudja engedni magát, az jó.

Ezzel a szemlélettel azt is észrevétlenül tanítjuk gyermekünknek, hogyan használja a belülről jövő játékos, könnyed kreativitását a problémahelyzetek megoldására. Ez pedig hosszú távon hatalmas kincs. A játékos szemlélet rugalmasságot ad, ami pedig segít abban, hogy ne rémüljünk meg, mikor nehézségekkel találjuk szemben magunkat. A játékossággal nevelt gyermek felnőtt korára a problémákat nem ijesztő és átugorhatatlan szakadékként látja majd, hanem ijedtség helyett mozgósítja belső kreativitását, és megkeresi az indát, amivel átlendülhet, a kavicsokat, amiken átszökkenhet, vagy épp a fadarabokat, amikből hidat építhet.

A kreativitás, a fantázia és az elvont gondolkodás a játék mellett a mesehallgatáson keresztül is fejleszthető. Mikor a gyermek mesét hallgat, a történetet a fejében megformált képek egészítik ki és teszik színesebbé. Emellett a belső képekkel való munka önbizalom-növelő, feszültségcsökkentő hatással is bír, ezért minden kisgyerekes szülőt arra ösztönzünk, hogy a közös mesélés élményét emeljék be a mindennapokba, hiszen ezzel máshoz nem fogható útravalót adhatnak gyermekeiknek az élethez.