„Ha vége is lenne holnap a világnak, én ma mégis ültetnék egy almafacsemetét.”

Mindig öröm, ha különleges, egyéni hang szólal meg a kortárs gyerek- és ifjúsági irodalomban. De Regős Mátyás Lóri és a kihalt állatok című regénye nem csak emiatt izgalmas olvasmány. A 13 éves kortól ajánlott, díjnyertes mű 2022 májusában jelenik a Móra Kiadó gondozásában. A szerzővel a kötet szerkesztője, Pacskovszky Zsolt beszélgetett.

A Lóri és a kihalt állatok eredetileg a „Regényes természet” címmel kiírt regénypályázatra íródott, és a zsűritagok között teljes volt az egyetértés abban, hogy a szöveged kiemelkedik a mezőnyből. Meglepett a döntés, vagy reménykedtél a pozitív visszajelzésben?

Tavaly márciusban kezdtem el dolgozni a regényen, tulajdonképpen az utolsó olyan pillanatban, amikor még volt realitása annak, hogy a leadásig be tudom fejezni. Teljesen elegem volt az életemben – a koronavírus miatt – beállt változásokból, egyszerűen belefáradtam, megcsömörlöttem. Ráadásul előtte ott volt a január-február, a megbízhatóan nyomasztó késő téli hónapok. Elsősorban a mentális egészségem megőrzése érdekében kezdtem el írni, tulajdonképpen munkaterápiaként. Szorított a határidő, úgy voltam vele, ha kellőképpen neki tudok feszülni a munkának, kihozhat a bajból. Ez bejött. Emellett a száz gépelt oldalnyi prózaszöveg megírása jó gyakorlatnak tűnt, és persze reménykedtem, hogy ha már, akkor talán díjazni fogják. Előfordul, hogy irreleváns helyzetekben is motyog a fejemben a győzelmi kényszer alatt játszó futballista, de tudtam, hogy rengeteg kézirat érkezett, szóval nem vettem készpénznek a dolgot.

A regényed szépirodalmi igényű hangvétele, egyedi stílusa nem igazán vesz tudomást arról, hogy milyen hang, olykor milyen „simulékony” könnyedségre törekvés jellemzi a 13–14 éveseknek szóló kortárs magyar ifjúsági regényeket. A trendek figyelmen kívül hagyását személy szerint a mű egyik nagy erényének tartom, ugyanakkor izgat a kérdés: jól gondolom, hogy a felnőtt irodalomban tájékozottabb vagy, mint a kortárs magyar ifjúsági és gyerekirodalomban, és inkább magadhoz, mint másokhoz akartál igazodni?

Igen keveset tudok a kortárs ifjúsági irodalomról, még a gyerekirodalomról csak-csak. A klasszikusok között viszont vannak nagy kedvenceim. A Pál utcai fiúk, a Csutak-könyvek, a Tom Sawyer kalandjai vagy a Zabhegyező. Ahogy Kerouac Gerard látomásai című műve is, amiben kisgyerekként elvesztett bátyja életét írja meg, és amiből a Lóri egyik mottóját választottam. Ugyanakkor azt hiszem, nem egészen erre vonatkozott a kérdés. Ezek a művek mind a lehető legmagasabb esztétikai igénnyel íródtak. Nem nézik hülyének, érzéketlennek, szépirodalmi szöveg értelmezésére képtelennek a kis- és nagykamaszokat. Ezért gyakran nehéz kategorizálni ezeket a könyveket, talán nem is kell. A Zabhegyező ifjúsági regény és filozófiai mű, az ilyen együttállásokat pedig kevéssé tűri meg a kor és a piac szelleme. Számomra ezek a művek jelentik az igazodási pontot, amikor fiataloknak írok.

Ha pár mondattal kellene bemutatkoznod az olvasóknak, mit emelnél ki magadról?

Van két lánygyerekem, és bár a kisebbik még csak féléves, a nagyobbik négy múlt, úgyhogy talán már mondhatnám, hogy egy kicsit értem a lányokat. Pedig nem. Ferencvárosban születtem, Kőbányán nőttem fel, jelenleg a Pázmány Irodalomtudományi Doktori Iskolájának vagyok a hallgatója, és eddig két könyvem jelent meg (Patyik Fedon élete; Tiki), a Lóri és a kihalt állatok a harmadik. Barátaimmal van egy nagypályás focicsapatunk, az Erős Vár FC – keresztény értékeket képviselni igyekvő közösség vagyunk. Én tízesben középcsatárt játszom, és a pályán gyakran elbukom az imént említett nagy igyekezetben.

A Lóri és a kihalt állatok főszereplője-elbeszélője egy érzékeny, 12 éves fiú, aki elveszítette az anyját, s koraéretté és egyben elveszetté teszi őt a gyászfeldolgozás hosszú folyamata, saját elhúzódó, metaforikusan is felfogható betegsége, az élet egyik fő törvényének fájdalmas elfogadása – minden elmúlik, eltűnik, elpusztul –, valamint a testiség, a szerelem zavarba ejtő felfedezése. Hogyan született meg benned Lóri figurája?

Alapvetően abban hiszek, hogy olyasmit kell megírnom, amit jól ismerek, amit átéltem. Ez nem azt jelenti, hogy minden szövegem egy vallomás, énbeszéd, aminek összes cselekményeleme megtörtént velem, de azt igen, hogy gyászról csak akkor akarok – és talán csak akkor tudok – írni, ha ismerem az érzést. Meghatározó élményem a gyerekkori homály a fejemben, az időtlenség, az örökös félálom, a kisfiúk szomorúsága. Ehhez nem is kellenek tragédiák, elég a végesség tudatának kialakulása, a nemi érés alatt görnyedő évek túlélése, vagy egy elhúzódó hőemelkedés. Lóri viszont a mindannyiunk számára adott nehézségek mellett elvesztette anyját, és ezzel összefüggésben – valamint a természettudományok iránti élénk érdeklődése miatt – erőteljes klímaszorongása alakult ki. Mikor az embernek több problémája adódik, általában akkor is van egy legerősebb, ami hatása alá vonja a többit. Lóri esetében ez anyja halála, ami visszatükröződik kamaszos szerelmében, betegségében, félelmeiben. Lóri egy koraérett fiú, akinél túlcsordult a pohár – a megviselt, érzékeny gyerek küzdelme volt az első kép a fejemben.

A regényben felbukkannak olyan motívumok, témák, például a foci vagy a hit, amelyekhez személyes kötödésed van. De hogyan jött az ötlet, hogy kihalt állatok kerüljenek Lóri különös, szokatlan, olykor finom humorral átszőtt álmaiba? Az őslénytan is a személyes érdeklődési körödbe tartozik, vagy tartozott gyerekkorodban?

Egyáltalán nem, kifejezetten tompa vagyok e téren, de szórakoztató írói feladat volt utánajárni a regényhez nélkülözhetetlen természettudományos tényeknek. Első két könyvem esetében nagyrészt saját élményanyagból dolgoztam, úgyhogy korábban nemigen csináltam ilyet. Felvettem a kapcsolatot a Természettudományi Múzeum egy munkatársával, ő hitelesített számomra bizonyos forrásokat, amiket aztán használni tudtam. Mikor szerkesztettük a kéziratot, több helyen kíváncsian olvastam Lóri fejtegetéseit, mert már most elkezdett megkopni a fejemben a kevés és hirtelen jött természettudományos műveltség. Egyébként eleinte csak állatokra gondoltam, azt hiszem, a feleségem dobta be először az ötletet, hogy lehetnének ezek kihalt állatok, én meg ráugrottam. Egy kihalt állatfaj már önmagában annyira lírai, hogy ezt nem tudtam kihagyni.

„Aki szereti a katasztrófafilmeket, sokat spórolhat a mozijegyen, pár év, és elég lesz az ablakon kinéznie.” Ez a mondat, amelyet a Lóriból idézek, akár a regényed mottója is lehetne. Hozzáteszem: a főszereplőd itt szándékosan túloz egy kicsit, hogy ráijesszen az osztálytársaira. Te magad hogy látod az emberiség, a földi élet jövőjét?

Beláthatatlanul nagy kérdés ez nekem. Azt gondolom, egyéni szinten legtöbbet a lelkiismeretünk tisztaságáért tehetünk, a földi élet jövője viszont nagy halak gyomrában van. Személy szerint hajlamos vagyok a szorongásra, élet- és világvégi ügyeken való túlhajszolt gondolkodásra, de ezek a titkok nincsenek ránk bízva. Luther Márton kora is a végidő bűvöletében élt – járványok, háborúk, haláltánc. Jó ez a mondata: „Ha vége is lenne holnap a világnak, én ma mégis ültetnék egy almafacsemetét.” Gimnáziumom, a Fasor Luther-szobrának talapzatán is ez a mondat áll. Okosabbat most nem tudok mondani.