Híd és patak, avagy a Kányádi-szöveg kézfogása

Hol helyeznéd el Kányádi Sándort és életművét a magyar irodalomban és azon belül a magyar gyerekirodalomban?

A közepén. Pontosabban: a partok között. Abban az értelemben, ahogy A hídépítő balladája című történetében fogalmaz: „A híd, fiam, olyan, mint a kézfogás. A legszebb, a legtartósabb kézfogás.” Hidat építeni, tartós hidat, amit nem visz el a megáradt patak, sem az emberi gonoszság, sem az idő, áldozattal jár, és nem kis dolog. Ám ha sikerül, nemzedékek számára jelent összekötő utat, természetes átjárást az elemek sodrása felett a kézfogásért, kapcsolatért. Ami a hídépítő-történet végén megszólaló dalban így összegződik:

Jó volna kezet rázni ismét,

s a vállat átölelni, testvér,

mielőtt bután el nem esnék,

mielőtt bután el nem esnél.

A hídépítő balladája egyik záró darabja A bánatos királylány kútja című gyerekkötetnek, így üzenetes, testamentumértékű az elhelyezése is. S hogy nem véletlenül kerül ebbe a kitüntetett helyzetbe, azt éppen az átjárás, vagy ha úgy tetszik, áthallás mutatja meg, hisz ez a négy sor szó szerint, csak éppen központozás nélkül, Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című rekviemében is szerepel. A kapcsolódó versszakok egyikében így diagnosztizálja az ember híd nélküli állapotát:

Kezdem megszokni hogy a kéz

nehezen moccan kézfogásra

elmarad vidám parolája

s a tekintet semmibe néz

S hogy továbbgondoljam a megépített gondolatot: A kézfogás olyan, mint a híd, összeköti, átjárhatóvá teszi az emberek közti űrt. A vers pedig olyan, mint a kézfogás, mint a lelkek közötti híd, a semmi mélybe vonzó sodrása, örvénye fölött. A jó vers állja a sarat, pontosabban a semmit. Megmarad nemzedékeken át, átjárást biztosít a partok között, egzisztenciális értelemben is. Mert jól átgondolt ez a gesztus. Az életmű egyik csúcsának számító opus közepéről mintegy zárókőként kerül át a versszak a gyerekkötet végére. Hidat képez gyerek- és felnőttlét, gyerek- és felnőttlíra között is. Ezen a ponton a kettő találkozik. Ahogy sok más ponton, egészen széles sávban. Hiszen a Tavaszi tarisznya – Napsugár versek hídja ott ível az életmű és az életműkötet – a Valaki jár a fák hegyén – közepén. Megmutatva, hogy a gyermeki lélek, gyermeki látószög felnőttkorban is hídként építhető és őrizhető, mi több, játszható, dúdolható, s akkor már nem is híd, hanem maga a csorongáló patak.

Miért lehet szükséges új Kányádi-válogatások megjelentetése?

Ha valaki összehasonlítja A bánatos királyné kútja című, Versek, mesék, történetek kicsiknek és nagyoknak alcímű kötet első kiadását (Kiriterion, Bukarest, 1972) a PIM Digitális Akadémiáján megjelent kiadással (PIM, Budapest, 2011), részben megkapja a választ. Négy évtized távolában alaposan átrendeződött a kötet. Mert az idő olyan, mint a patak: akár csorongál, akár áradva rohan, szüntelen változva marad ugyanaz. A születő új nemzedékek számára mindig újrarendeződik a szövegfolyam, miközben lényege állandó marad, a mese és dal fenntart a sodrásban, vagy a sodrás fölé emel. A gyerekek számára időnként újra és újra kell rendezni, újra kell keretezni a klasszikusokat is, hogy az adott kor sodrásának szintjén is befogadhatóak legyenek, minél jobban kapcsolódjanak a gyermeki tapasztalatokhoz, világképhez. Minél inkább sikerül a kapcsolódást – a kézfogást – megteremteni, annál áldásosabb lesz a gyerek-szöveg-kép kapcsolat, hiszen ne felejtsük el, hogy a nyelven túl az illusztráció is beszél, a konkrét képi nyelv újraalkotása is a hídépítéshez tartozik.

Miben követi a mostani Világgá ment a nyár című kötet a Kányádi-könyvkiadás hagyományait, és miben más?

A bánatos királyné kútja című kötet egybegyűjtve közli a költő majd minden „szóló” (nem regényszerűen kapcsolódó) meséjét, gyerektörténetét, melyek között mintegy kötőanyagként versek is szerepelnek. Van köztük verses mese és dal is, szép számban. Ha az olvasó ráhangolódik ezek ritmusára, sodrására, könnyebben észreveszi, hogy a prózaformában közölt szövegek is gyakran átritmizáltak, sőt rímesek, néhol kifejezetten makámajelleget öltve. Ez a lüktető, ritmikus próza adja a kötet alaphangját, dinamikáját, mintegy zenei alapként szólal meg. Más regisztert jelent ez, mint a kifejtett téma és üzenet. A gyakran szimbolikus, allegorikus, sőt rejtjeles mesei üzenet jobban kötődik a korhoz – az adott történelmi korszakhoz, társadalmi kontextushoz, de a korosztályhoz is –, mint a zenei alaphang. Úgy érzékeltem, szét lehet választani, tematikusan és korosztály szerint is új egységbe lehet szervezni a szövegeket, anélkül, hogy a szövegkohézió, a zenei alaphang sérülne. Sőt, az új szövegkapcsolatok talán még jót is tesznek, erősítik és tisztítják az alaphangot. Így a mai gyerekek olvasói szokásait is figyelembe véve a Kiadóval kisebb kötetegységekben gondolkodtunk, és az egyetlen gyűjteményes kötet helyett három kötetté szervezzük a meséket, történeteket és jól kapcsolható verseket. Mert versből is van több kötetre való, és persze önálló verskötetet is szeretnénk majd megjelentetni az életműsorozatban. Egyelőre a „szóló” prózaanyag sorozatára fókuszálunk, melynek első kötete a most megjelenő Világgá ment a nyár.

Elsősorban kinek ajánlod, és milyen tematika alapján készült?

Kányádi Sándor meséiből és verseiből az évszakok fonalára fűzve, a természet lényeire, jelenségeire figyelve válogattuk az első kötet anyagát, elsősorban 6-8 éves gyerekek számára. A szövegek felolvasásra éppúgy alkalmasak, mint arra, hogy az olvasni tanuló gyerekek első olvasmánya, böngészőkönyve legyen a kötet. Sándor bácsi történeteit, dalait hallgatni akkor is jó, ha csak zsonganak és susognak, mint tavasszal a méhek, nyáron a lombok, csobognak és csikorognak, mint ősszel a patak, télen a hó. Vagy világgá mennek a nyárral, hogy visszatérjenek egy év múlva üdén, a vándorlástól megújulva. Vándorútra hív minket a kötet, végig az évszakok útján, árokpartok, patakok, folyók, kertek mentén, erdők ösvényein. Bogdán Viki színes és gazdag képi világa pedig megeleveníti azt a közeget, ahol az állat- és növényszereplők élnek. Így válik képzeletünkben élővé az elmesélt és dúdolt-dalolt világ.

Hasonló válogatást tervezünk 8-10 éveseknek az ember és természet kapcsolata, emberi tevékenység témakörében; valamint 10-12 éveseknek az emberi kultúra, társadalom és történelem témakörében.

Miért kapcsolódik Meseszótár a kötethez?

Nyelvünk és kultúránk is változik, a digitális korszakban ráadásul elég rohamosan. A 40-50 éves szövegek keletkezése óta nemcsak néhány, hanem több nemzedékváltás is történt, ami alapos nyelvi és kulturális váltást jelent. Hogy a szövegek mégsem fakultak meg, az is a mesemondó nyelvi erejét bizonyítja. Ám a mai gyerekek közül sokan igen távol élnek a falusi, vidéki kultúrától, nem ismerik közvetlenül a háziállatok, kertek világát, a természet közelében élő ember nyelvhasználatát, kifejezéseit. Ráadásul az erdélyi táj és nyelv „ízei” is mások, és némelyik magyarázatra szorul. Természetesen adódott tehát, maguk a szövegek kínálták a lehetőséget a szómagyarázatra, csupán az volt a kérdés, hol, milyen formában helyezzük el ezt a plusz információt. A klasszikus lábjegyzet, de még a végjegyzet is zavaróan megtörte volna indexszámaival a szövegegységet. Ezért döntöttünk a kötet végén elhelyezett mese- és tájszótár mellett, ami olvasóbarát módon ad szómagyarázatot az információkra éhes gyerekeknek vagy a felolvasó felnőtteknek. Az olvasó bármikor odalapozhat, ha problémás kifejezésre bukkan, de önállóan is böngészheti a szótár anyagát. Mert ne feledjük, a szótárazás is a nyelvi hídépítés feladatai közé tartozik.