Nincs engedélyezve a javascript.

„Írás közben fedezem fel a szereplőimet” Aki mesél: Timothée de Fombelle

2010. január 4.
iras_kozben_fedezem_fel1.jpg

A Csenő Manók és az Állatfarm nagyszerű keresztezésének tartott debütáló könyv hangos sikere a szerzőt is meglepte, bár Fombelle nagy reményekkel várta a fogadtatást. "Kiadó nélkül teljesen egyedül voltam. Volt egy történetem, amit el akartam mesélni az embereknek. De írás közben tudtam, hogy van benne valami kis klasszikus a sztoriban. Úgy döntöttem, hogy ezt a remek dolgot megőrzöm a regényben is."

"Néha apró kitekintéseket, utalásokat akartam írni aktuális dolgokra reflektálva, mint pl. a valóság (reality) TV. De ekkor azt mondtam magamnak: Nem. A valóság tévézés 10 éven belül megszűnik, de a te könyvednek tovább kell húznia. Néha talán figyelek arra, hogy maradandó dolgokat tartsak. Nem szeretem az olyan könyveket, amik a zsebkendőre emlékeztetnek: könnyedén, bármikor eldobhatom őket. Franciaországban a fenntartható fejlődésben gondolkodunk. Fenntartható irodalmat akarok írni és azt szeretném, ha az emberek ilyet olvasnának."

A gyermek Fombelle boldog órákat töltött a szabadban, így ösztönösen tudta, hogy első története egy fán játszódik majd.

"Egy valódi helyet akartam, amit szeretek és ismerek is. Először jött a helyszín, aztán a történet egyedi körülményei: apró szereplők, amik a természetet mágikus világgá varázsolják." Fombelle igyekezett a sztorit az ihletül szolgáló valódi környezetben papírra vetni. "Sok fejezet Dél- és Nyugat-Franciaországban egy fa alatt íródott. Az orromat a fa törzsének nyomtam, hogy azonosuljak a helyszínekkel és a szereplőkkel."

Hogy ne vesszen el a szereplők és a többszálú cselekmény sűrűjében, nyomjelekkel és jegyzetekkel követte a karakterek kapcsolódását és a történéseket. De mindig teret engedett a teremtményeinek, hogy meglephessék őt. "Nem volt a szereplőkre egy adott pszichológiai jellemképem. Az alkotás közben akartam felfedezni őket. Nem akartam korlátozni őket. Színdarabírás közben mindig szem előtt kell tartanom a szereplőket - mindegyiknek megvan a maga szerepe a jelenetben. Itt ugyanez működik. Egyetlen karakteremről sem akarok megfeledkezni. Mindegyiküknek van egy sorsa."

Bár a könyv olyan égető kérdésekkel is foglalkozik, mint a rasszizmus vagy természetünk pusztulása, Fombelle finoman árnyalja a témák tárgyalását, nem kívánja súlyos üzenetekkel terhelni olvasóit. "Magammal akartam vinni az olvasóimat. Egy bőrönd sem lehet olyan nehéz, hogy ne tartsanak velem. A fiatal olvasóknak persze oly sok a kísértés. Az életük, a televízió és a videojátékok nagyon elfoglalják őket. Hogy velem jöjjenek, természetesen könnyednek és érthetőnek kellett lennem. A legfőbb dolog a történetem és a szereplőim sorsa kellett, hogy legyen."

A szerző különlegesen kötődik a szereplőihez, ennek is megvan a magyarázata. "Sok személyes érzés jelenik meg a történetben" - ismeri el Fombelle. "Az első regényedben a problémáidról, a szerelmeidről fogsz írni, én az életemtől távolit akartam írni, de így sem tudtam elszakadni személyes világomtól. A regényben többször olvashatsz szökésekről, a háborúban nagyapám több németországi fegyházat is megjárt. Amikor 3, vagy 4 éves voltam, vidékre autózva sokat mesélt a szökéseiről. Azt mondta: amikor börtönben vagy, a szökés a küldetésed. Azt hittem egy nap én is börtönben végzem! Amikor hat éves vagy, ez igenis sokat jelent."

"Tegnap Sarah-val [Sarah Ardizonne, a szerző fordítója] a húgomról beszélgettünk, akit adoptáltak. Ő félig indiai, félig francia származású. Amikor Mano figurájában megteremtettem a családi problémákat, pontosan azt írtam le, amit a húgom is átélhetett nálunk. Négy báty és egy húg. Az ő harca erről szólt: különbözöm tőletek és különbözni is akarok! Tehát mindent másképp csinált és ebből sok problémája adódott. Amikor könyvet írok, az tele van személyes dolgokkal..."

"Sok minden történt Franciaországban - Le Pen és a szélsőjobboldal - amikor a könyvet írtam. Nagyon bensőséges színdarabokat jegyeztem, de egyik sem lett olyan őszinte és érzelmileg közeli hozzám, mint a regény.”

Bár némely francia kritika szerint a regény befejezése túlzottan optimistára sikerült, Fombelle nem mentegetődzik. "Valami kellemeset és szelídet akartam írni, ami a remény számára nyitva hagyja az ajtót. A főszereplő kitalálásánál csak annyit írtam a papírra: T, utalva a keresztnevemre [Timothée], majd Tóbiásra egészítettem ki, így született meg Ágrólszakadt Tóbiás alakja. Magamra akartam ismerni a karakterben. Boldog akartam lenni a befejezésnél, mint ahogy személyesen is mindig boldog akarok lenni."

Ágrólszakadt Tóbiás

Ágrólszakadt Tóbiás

Timothée de Fombelle, Pacskovszky Zsolt
Móra Könyvkiadó, 2016.
Egy felejthetetlen liliputi világot tár elénk az utóbbi évek legnépszerűbb francia kalandregénye. A számos nemzetközi díjjal kitüntetett könyv meghódította Európát, új, izgalmas hangon szól barátságról, harcról, szerelemről, természetről, családról, humánumról.