Nincs engedélyezve a javascript.

IVARÉRETT ERDEI KALANDOK

Felix Salten: Bambi

Van abban valami, hogy a Bambi megjelenésekor fellázadtak az osztrák vadászok. Akkor a könyv elveszített egy potenciális olvasói réteget, ám a kieső vadászcsemeték lelkesedését most az új magyar fordítás egy másik csoport szimpátiájával pótolhatja, az erotománok remélhető érdeklődésével. IBOS ÉVA ÍRÁSA.

Az osztrák vadászok azt nem bírták lenyelni Felix Salten történetében, hogy az erdő főgonosza az ember, akinek az a mániája, hogy kedvére öldösi az állatokat. Még csak nagyon el sem ítélhetjük őket intellektuális fejletlenségük miatt, mert jórészt igazuk van, Salten tényleg így állítja be a dolgot.

Az, hogy az erdőben ki öl meg kit, különben is gyenge pontja a könyvnek, mert a róka is elkapja a vadkacsát meg a fácánt, a menyét a mókust, a varjak a nyulat, ők mégis haverok. Hogy ez valamiféle törvényszerűség, fel sem merül, mert az tényleg elvinné a mesét más irányba, marad hát a főcsapás, Bambi „fejlődéstörténete”, amely végül is - úgy sztoriban, mint őz-lélektanilag, vagy netán metaforikusan? - elég rendesen fel van építve. A gyámoltalan őzgida magányos nagyvaddá válásának leírása érzelmes olvasmány, s nyilvánvalóan ennek köszönheti a sikerszériát: a megfilmesítést, a hangjátékot, a színházi előadást, és főleg a sok-sok nyomtatott kiadást.

A Móra Kiadó 2011-ben kereken huszadszor jelentette meg a könyvet itthon, de már a világháború előtt is elérhető volt magyarul a Pantheon és a Révai Kiadó jóvoltából, kezdettől fogva Fenyő László (1902-1945) fordításában. Fenyő - bár a Nyugat második nemzedékéhez tartozott - nem közismert író, kritikusként, és ami a számunkra most fontosabb, műfordítóként is tevékeny volt. A Bambi jó néhány Thomas Mann, Erich Kästner és Bruno Brehm kötet közé csúszott be, s Fenyő sokat javított Salten hol túlontúl puritán, máskor tobzódó líraisággal zsúfolt szövegezésének az egyensúlyán, továbbá a megfelelő helyeken az állatok párzását lefestő kifejezések erotikus töltésén is finomítani tudott.
Ellentétben Nádori Lídiával, a könyv újrafordítójával, aki minden további nélkül az emberszerelem sűrű atmoszféráját teremti meg több helyütt. Hogy csak a legmeghökkentőbbeket idézzük: „Az egész éjszakát Falinéval töltötte boldogságban, már felkelt a nap, mire elcsitultak, és a gyönyör közepette még a táplálékról is elfeledkezett”.

Ugyanez Fenyőnél: „Egész éjszaka boldog volt Falinéval, kora reggelig vele kergetőzött, és boldogságában még az evésről is elfeledkezett.” Egy másik, még húzósabb (akár a feministák rosszallását kiváltó) példa Nádorinál: „Faline bármikor az övé lehetett, amikor csak akarta.” Fenyő fordításában: „Őt bármikor megtalálta, ahányszor csak akarta.”

Persze, mindez Saltennel kezdődik, aki meglehetősen jelentéktelen irodalmi pályafutása okán csupán ezzel az egyetlen regényével tudott bevonulni a (gyermek)irodalmi panteonba. Bár a könyv egy ártatlan Alpokbeli kirándulás hatására íródott, némely bekezdések - amelyekben egymást követik az „izgató, őrjítő” jelzők és a „habzott a vágytól” típusú szókapcsolatok - arra utalnak, hogy a Bambi előtt tizenhét évvel, álnéven írt Egy bécsi kurtizán emlékiratai című (kapásból betiltott) munkája nem tekinthető mellékszálnak az életében.

Egy szó, mint száz, kissé vérzik az eredeti is a fentiek mellett az állati és emberi fizikum édesded összemosásától, ugyanis Bambi „gyerek”, akinek „gyerekarca” van, Gobót „végigcsókolta” az anyukája, Marena pedig „lány”. (Mindezt a cím önmagában nem teszi feltétlenül szükségessé, még akkor sem, ha a Bambi az olasz bambino becézése.) Ilyetén szókincshez idomulva aztán felkapja az ember a fejét, amikor Nádorinál váratlanul behuppan a szövegbe a „csüd” szakszerűsége, amit aztán ellensúlyoz a darazsak „döngése”, merthogy döngeni leginkább a föld szokott valaki léptei alatt.

Szóval sutaságból van elég (ez a suta most nem az a suta, tehát nem a nőstény őz), csinos kis példatár állítható össze többek között képzavarból, értelmezést nehezítő szórendből, de meghökkentő kijelentésekből is, mert azt, hogy „a rokonok soha nem érnek annyit, mint a barátok”, részigazsága ellenére is meredek gyerekolvasmányban kijelenteni.

Summa summárum, érthetetlen a Móra Kiadó döntése, miszerint szükségét látta a Bambi újrafordításának, hiszen nem tett jót neki: mindamellett, hogy nehézkes olvasni, még szegény Salten renoméja is rajta veszt.

A fentiek fényében nem is tudom eldönteni, hogy melyik korosztálynak szól a könyv. De úgy tűnik, a kiadó sem: mintha emelték volna a korhatárt, csak ezzel magyarázható, hogy a kötet felnőttes betűtengerként, illusztrációk nélkül, a címlapon egy komor, fekete őzfejjel jelent meg.

forrás: revizoronline.com /2013.12.11./ Ibos Éva