Nincs engedélyezve a javascript.

Kezdődik az óvoda!

A beszoktatás és az utána következő időszak

Böddi Zsófia – egyetemi adjunktus ELTE-TÓK

Kerekes Valéria - mesteroktató ELTE-TÓK

„Már tudta, anya szeretete ott van a reggeli puszikban, és az összebújva olvasott esti mesékben. Minden napban, minden órában és minden pillanatban… A délután pedig hamar eljön. Addig is, játszik egy keveset az új barátaival… És mire végzett mindennel, anya már várni fogja. Mert visszajön. Most már biztos volt benne. Egészen biztos. Hiszen összeköti őket a szeretet.”

Farkas Nóra: Összeköt a szeretet. Beszoktatás-mesekönyv

beszoktatas_moraedu.jpg



Szeptember beköszöntével a háromévesek és családjaik életében nagy változások történnek: elkezdődik az óvoda.

Az óvodakezdés – bárhogyan is nézzük – kihívás a családok életében, még akkor is, ha a gyermek nem a családból egyenesen, hanem a bölcsődéből érkezik.

Nagy változás ez, hiszen nemcsak a kicsinek kell megszoknia egy új fizikai és társas környezetet, hanem a család többi tagjának is egy új életvitelhez kell alkalmazkodnia.

A gyerekek különbözőképpen reagálnak az óvodakezdésre, a befogadás-beszoktatás időszakára. Van, aki sír, és nehezen marad az új helyen, mások könnyebben veszik az akadályokat, sőt maguk buzdítják a szüleiket: „Most már elmehetsz, anya/apa!” De az is előfordul, hogy egy hónap múlva közlik, hogy ők akkor többet nem mennek óvodába…

Minden gyerek és család másként éli meg ezt az időszakot. Szülőként azt tehetjük, hogy támogatjuk gyermekünket, és együtt, az óvodapedagógusokkal karöltve túljutunk ezen a perióduson.


Hogyan segíthetjük a gyerekeket és a családot?

Elsőként érdemes azt elfogadni, hogy ha már fejben felkészülünk, vagy tudunk bizonyos nehézségekről, akkor könnyebben megbirkózunk velük. Gondoljunk arra, hogyan éreztük magunkat az első nap a gimnáziumban vagy egy új munkahelyen… Nem komfortosan, és hamar elfáradtunk. A gyerekeknél tapasztalhatjuk azt is, hogy a beszoktatás időszakában az óvodában alkalmazkodóak, szabálykövetőek, otthon viszont nehezebben kezelhetők. Nehéz időszak ez a szülőnek is, de jobbára elmúlik, csak egyszerűen a biztonságos, nyugodt családi környezetben „jön ki” a feszültsége annak, hogy az óvodában nagyobb a zaj, több az ember, szabályokat kell betartani, stb., és ez nagyobb mértékben terheli meg a kicsik idegrendszerét.

Fontos az is, hogy minden módon azt közvetítsük, hogy most valami nagy horderejű és jó dolog, ugyanakkor természetes lépés következik, hiszen ő MÁR óvodás.

Sokszor magának a szülőnek nehezebb az elválás, és nem tudja elengedni a gyermekét, ami átragad rá is. Szabad „meggyászolnunk” azt, hogy a kicsi már nem tölti az egész napot velünk, sőt valójában idegenekre bízzuk, még ha kedvesek is vele, ám ha a gyerek előtt sírunk, vagy hagyjuk, hogy túlontúl sok elbúcsúzás meg „utolsó puszi” legyen, azzal csak elnyújtjuk az elválást, amivel még nehezebbé tesszük azt. Érdemes derűsen, beszélgetve, az öltözködést akár végig kommentálva „levezényelni” a reggeli rutint, majd bekísérni a gyereket a csoportszobába, és a szeretetünket kifejezve elbúcsúzni, és az óvodapedagógusra bízni őt. Gyakran alkalmazzák ebben az időben az óvodapedagógusok a „karból karba” átvevést, majd utána még ölben tartva megnyugtatják kisgyermeket a csoportszobában. Ha nagyon nehéz az elválás, megkérhetünk valakit, hogy telefonáljon nekünk később, hogy megnyugodott-e a gyermekünk. Ez megnyugtat minket is. Az egyik kulcstényező a beszoktatás időszakában (is) a pedagógus–szülő kommunikáció minősége.

Sokat segítenek a gyerekeknek az úgynevezett „átmeneti tárgyak” vagy vigasztárgyak (plüssállat, rongyi, bármi, ami kedves számára), amelyek az otthont jelképezik, de képviselik a szülőt is, ugyanakkor segítenek a leválásban. Bátran „tegyünk bele” anyai/apai puszikat a plüssmackóba, amit az óvodás bármikor a nap során „kivehet”, ha szüksége van rá.

A gyerekeknek hatalmas támpont a napirend „mantrázása”. Ne legyünk restek naponta sokszor átbeszélni a reggeli rutint, majd az óvodai napirendet, hogy mi miután következik, és mikor megyünk érte. Mivel ebben a korban az idő fogalma, észlelése még fejlődésben van, a napirend remek támpontokat ad, hogyan kövessék az idő múlását, és tudják, mikor jövünk értük. De időben érkezzünk is meg, ezzel is alátámasztva, hogy bízhat bennünk, biztonságban érezheti magát a gyermekünk.

Sokat segíthet még, ha otthon, akár nyár vége felé együtt készülődünk az óvodára, együtt vesszük meg a szükséges dolgokat (pl. benti cipő), és az általunk kontrollált alternatívák között hagyunk választási lehetőséget (pl. ha ugyanolyan benti cipő van két színben, akkor hagyjuk választani).

Érdemes mesés és játékos formában is készülődni az óvodára, illetve „napirenden tartani”, ha például egy hét óvoda után betegség miatt otthon kell maradni. Olvassunk együtt az óvodáról, az óvodai életről szóló mesekönyveket, ezek kapcsán kezdeményezzünk beszélgetéseket! De lehet például játszani állatóvodát, állatcsaláddal. Ez hasznos lehet azért is, mert eljátszhatjuk, hogy az állatszülők mit csinálnak (pl. dolgoznak, kistestvért gondoznak, takarítanak stb.), amíg az állatkölyök az óvodában van.

Ugyanakkor persze fontos, hogy mindezeket ne erőltessük. Itt is fontos szabály, hogy addig és úgy kérdezzünk, beszélgessünk, játsszunk, amíg a gyermekünk azt igényli.

Ha pedig bizonytalanok vagyunk, fordulhatunk az óvodapedagógusokhoz. Bátran kérdezzük meg, hogyan viselkedik gyermekünk az óvodában, fokozatos beszoktatásnál kérjünk tanácsot, mikor és hogyan húzódjunk a háttérbe, vagy éppen menjünk ki rövidebb-hosszabb időre a csoportszobából.

Végezetül pedig nem szabad elfelejtenünk, hogy ha úgy látjuk, hogy gyermekünk szélsőségesen reagál, jelentősen és tartósan megváltozik a viselkedése, például a szokottnál agresszívabb lesz, vagy tartósan szeparációs szorongást észlelünk nála, akkor keressünk fel egy pszichológust, és kérjük a segítségét, hiszen az óvoda az az intézmény, ahol megalapozódnak a gyermekeink intézményes nevelési tapasztalatai. Legyenek ezek jó élmények!