Kiss Attila: Altináj – ekultura ajánló

"Akkus mindent elkövet annak érdekében, hogy a fia sose váljon harcossá (mint ő, annak idején), hanem megmaradjon bőnek (módosabb nomád gazda). Mivel Altináj győzelme magában hordozza annak veszélyét, hogy fia esetleg akarata ellenére cselekszik, eladja a lovat. Csábán nem nyugszik bele apja döntésébe, elszökik otthonról, hogy megtalálja szeretett lovát, és hazahozza.

Kiss Attila már-már mesebeli, varázslatos világba repít bennünket. A természettel szoros harmóniában élő nép világa ez, akik tisztelik és szeretik környezetüket. Talán, mai szemmel nézve babonásnak mondanánk őket, mert az égi és földi jeleket értelmezve próbálták megfejteni az eljövendőt, illetve ezekhez a jelekhez igazították életüket.

Hitték, hogy több világ létezik, amelyekkel a táltosok tartották a kapcsolatot. Miközben dobjaikat verték, az csodálatos paripává változott és ők azon utaztak a világok között.

Kiss Attila regénye remek alkalom arra, hogy mélyreható bepillantást kapjunk eleink szokásaiba, mindennapi életébe. Akkus családján keresztül reggeltől estig nyomon követhetjük, hogyan dolgozhattak, élhettek az emberek akkoriban; miket játszhattak a gyerekek, és miket a felnőttek.

De feltárul előttünk az akkori „állam” szerkezete is. Megtudhatjuk ki és hogyan irányíthatta a törzsszövetséget, és ki parancsnokolhatott a hadak felett. Megismerhetjük a környező népeket; hogy milyen volt a viszonyuk a dzsetimadzser (hétmagyar) törzsekkel.

Így nem „csak” izgalmas kalandregényt olvashatunk, hanem tanulhatunk egy kicsit a saját történelmünkből. Erre pedig mindenkinek szüksége van, nemzetségétől függetlenül, hiszen e nélkül meglehetősen nehéz boldogulni a mai világban.

Abban a világban, ahol a nemzetek ilyen-olyan szintű egyesülése, együttműködése lenne a cél, és ahol baljós árnyékként tornyosul minden nép fölé a nemzeti öntudat elvesztése.

Azt hiszem addig, amíg az Altnájhoz hasonló művek születnek, nem kell félnünk attól, hogy a különböző nemzetek kultúrái olyan szinten egymásba mosódnának, hogy az az értékes gyökerek elvesztéséhez vezetne.

Számomra pontosan ez volt az egyik legszimpatikusabb a regényben. Valahogy helyre tesz egy kicsit, megmutat egy keveset a múltunkból és ez valamilyen jóleső érzéssel tölti el az embert. Remélem nem csak én vagyok így vele."

Szerző: Mezei Attila

Forrás: www.ekultura.hu