KÖNYVKRITIKA - EX LIBRIS

Miért gondoljuk azt, hogy a magyarok képtelenek egy valamire való ifjúsági fantasyt írni? Talán mert sokszor nem is tudunk róla, hogy az oly kevéssé vonzó könyvborító mit is rejt? Ha valaki leküzdi ezen ellenérzéseit a Pityke és prém című regénynél, az nem fog csalódni! Majoros Nóra ifjúsági fantasyjében olyan összetett világot alkotott meg, amelynek referenciája jóval inkább megtalálható az aktuális világpolitikában, mint irodalmi hagyományainkban. Ez utóbbi persze nem jelenti azt, hogy a könyv ne élne a fantasy jól megszokott eszközeivel, de az aktuálpolitikai érintettség, amely a regény olvasata alapján önmagában hordozza a világ örök érvényű igazságairól való kérdésfeltevéseket is, inkább a történelem, mint az irodalom felőli megközelítésre inspirál. A részletesen felépített világban az elnyomó pitykés hatalom nők uralta udvarában (a könyv legjobb jelenetei a háttérbe szorított, luxusfeleségek unalmas életét élő, egyébként metszően okos királyéi) csillogás és látszat uralkodik mindenek felett, míg az állati sorba és tudatlanságba taszított és akként is élő prémesek az agressziót használják legfőbb kommunikációs eszközként. A királyság alattvalóit kitevő pórok pedig a poros, változást nem tűrő abszolutista rendszer billenékeny alapkövei, de – optimizmusra adva okot – mind belülről, mind kívülről érkeznek kísérletek a hatalom megdöntésére. Míg mindez összeér, és elérjük a káosz utáni újrakezdés felemelő pillanatát, megismerjük az érzéketlen uralkodó ikerlányait, Govalindát és Prillaszárit (bár lett volna még energia a tulajdonneveket, helyneveket cizellálni), akik közül utóbbi lesz hivatott egy különc prémessel, Móggal és még pár segítővel megmenteni a világot vagy inkább világokat. A negyedikként feltűnő népcsoport, a demokratikus berendezkedésű körkubikok népe megváltói szerepben tetszelegve igyekezne a számára félig-meddig ismeretlen, pitykések által elnyomott népek segítségére sietni, telve minden jóindulattal és elfelejtkezve a megmentésre várók alapvető szükségleteiről, élethelyzetéről, múltjáról. Szinte fájóan ismerős felállások, ahol amellett, hogy csak a csoda segíthet, egy szerzői intenció biztosan nem hagyható figyelmen kívül: a természet újratematizálása, didaxis nélküli élővé tétele, már-már mindenhatóvá emelése.

A kissé sietős befejezéstől eltekintve a regény dramaturgiailag feszes és konzekvens. Személyes történetek sejlenek fel, és izgalmas figurákat ismerünk meg, akik a fordulatokban és kalandokban gazdag sztori ellenében talán elbírtak volna valamivel több mélységet, hasonlóan a nemrég megjelent A tél jegyesei című francia regényhez, igaz, Chris­telle Dabos története sorozatnak készül, nem terhelve így sem a szerzőt, sem az olvasót a mindent leírás, mindent elmesélés kényszerével. Mindenesetre a Pityke és prémizgalmas fantasy, és ha valaki egy kis politikatörténetet szeretne ifjúsági irodalmon demonstrálni, bátran nyúlhat Majoros Nóra legújabb regényéhez!

(Móra Könyvkiadó, Budapest, 2018, 480 oldal, 2999 Ft)

Haladva tovább a Sepsi-könyv nyomvonalán, egyértelműen látható, hogy ami nálunk még ritkább hang, az külföldön már beérett trend. Caroline Solé könyve – amely 2015‑ben Franciaországban jelent meg, és többek között elnyerte a Les escales littéraires d’Auvergne, illetve az Enlivrez-vous á Thionville fődíját – olyan témát feszeget, ami a kortárs európai és amerikai YA irodalomban folyamatosan jelen van, a valóságshow-k és a média általi meghatározottságot, a közösségi oldalak kikerülhetetlen és kiismerhetetlennek tűnő világát. Nem véletlen, hogy a kisregény Maslow piramisára épít. Az amerikai pszichológus által kidolgozott motivációelmélet alapgrafikonja inpsirálja azt a játékot, amelybe a játékosok szabadon jelentkezhetnek, és a közösségi oldalra meghatározott időközönként közzétett fotóik, bejegyzéseik alapján választják majd ki kedvencüket a „nézők”. A főhős, Christopher Scott is részt vesz, közel 15 000 lelkes vállalkozóval a játékban, hogy aztán pár hét alatt kiderüljön, válhat-e valakivé.

Jelent-e valamit, ha valakivé válik a nemcsak a televíziócsatorna által manipulált, hanem nyilván maguk a szereplők által is hazugságokra épülő, programozott valóságban. Pacskovszky Zsolt érzékeny fordításában a vallomásszerűen megírt, önreflexív és szikár hangú bejegyzések élővé válnak, ugyanis Christopher motivációja adja a játékban való részvétel legérdekesebb kérdéseit. Az agresszív apa elől menekülő srác hamar London utcáin találja magát, dobozkartonon lakik, és megismer egy olyan világot, amely, bár szívósságának, sokszor (a családi helyzettel is indokolt) destruktív működésének hála, szemmel láthatóan túlélhető számára, de talán éppen ez az egyik legfontosabb probléma, amit a könyv felvet.

Valóban túlélhető-e a dobozkartonlét, vagy az utcán minden csak a véletlenen múlik, és minden pillanat valóban csak abban a pillanatban létezik, illetve lehetséges-e az ebből való kikerülés? Egyáltalán ez utóbbi jelenthet-e valódi motivációt annak, akinek éppen minden motivációja odalett, és a Maslow-piramis legalsó pilléreire kapaszkodik fel nap mint nap? Talán nem nagy spoiler, hogy a különös, sziluettszerű képeket és drasztikus sorokat beküldő fiú nem lehet első a kismamák, hivatalnokok és kigyúrt izmok között, de a Szavazz rám! mintha azt sugallná, hogy adhat második esélyt az életre egy második helyezés is néha...

(Fordította Pacskovszky Zsolt. Móra Könyvkiadó, Budapest, 2017, 128 oldal, 1999 Ft)

forrás: Élet és Irodalom / Ex libris / Szekeres Nikoletta / 2018. november 9.