Nincs engedélyezve a javascript.

Legyünk mind héjnélküliek!

Különös, de tagadhatatlan tény: Gáspár András Gáspár új regénye számomra elsősorban azt az üzenetet hordozza, hogy bizony piszokul megöregedtem.

A Héjnélküli ifjúsági regény. Olyan ifjúsági regény, ami az én kiskamasz éveimben egészen bizonyos, hogy nem jelenhetett volna meg ifjúsági regényként, inkább a ma már kultikusnak számító Galaktika Fantasztikus Könyvek felnőtteknek szánt sorozatát bővíthette volna. Hogy miért? Mert amikor én még kissrác voltam, a kiadók és fiatal olvasóik – mondjuk így – „hátborzongatás-tűrése” még sokkal alacsonyabb volt.

Nem, mintha Gáspár András Gáspár új regénye a borzalmak érzékeltetésében túltengene. Ma már semmiképpen sem, hiszen (tagadhatnánk, de ez álszent simliskedés volna) a mai kiskamaszok, kamaszok A Kaptár-ral kelnek és esti meseként a The Walking Dead-del fekszenek (aki nem ismeri ezen filmeket, nézze meg: garantáltan beszerezhet általuk néhány rémálmokkal teli éjszakát).

Az én generációm még az Alien-t is csak erősen megvágva láthatta az akkori „szép lelkű” magyar filmforgalmazásnak köszönhetően, ezek a mai kölkök viszont a mostanság oly divatos horrorfilmek láttán csak legyintenek, mondván: „Ez gagyi, sasoltam már ennél véresebbet is.”

Gáspár András Gáspárról immár bizton tudni lehet, hogy ismeri és érti a tizenévesek nyelvét, érzésvilágát, és tökéletesen otthon van közöttük. Már az első kötete, a Föld 2 Záróvizsga is rendkívül izgalmas, bár az első fejezetekben még a klasszikus (értsd: kölyökkorombeli) ifjúsági történetekre hajazó, ám aztán rendkívül gyors ritmusra váltó, izgalmas és fordulatos kalandregény. A Héjnélküli már biztosabb írói kézre vall, és ez nagyon jó hír az olyanoknak, mint én, akik kezdenek a szerző rajongóivá válni.

A világ, amit Gáspár András Gáspár ebben a kötetben elénk tár, erősen utópisztikus, és mégis véresen realista. Van valahol az óceán közepén egy sziget, melynek őslakosai önkéntes vakságban élik le az életüket. Erre az az erős, létük minden percét tökéletesen átitató vallásos (vak)hit bírja rá őket, mely kimondja, hogy a látás óhatatlanul bűnbe visz, ami egyenlő az örök kárhozattal, tehát vaknak lenni nem csupán jó, de alapvető emberi kötelesség. Hogy a bűnbeesést elkerüljék, már csecsemőkorban ún. „héjat”, egyfajta bőr szemfedőt varrnak a gyerekek arcára, ami aztán egész életükben rajtuk is marad.


Hacsak…

Természetesen a kalandregény aligha lehetne kalandos, ha a főhős váratlanul vissza nem nyerné a látását, és meg nem látná az igazságot (most lépjünk át azon az aprócska logikátlanságon, hogy a csecsemőkorban letakart szem elsorvadna, így felnőttként már semmit nem láthatna az, aki elveszíti a héját – és azon az egyszerű kérdésen is, hogy ha a gyakorolt vallásban ennyire fontos a hívek vaksága, miért nem teszik tönkre már csecsemőkorban azok szemét). Hősünk tehát szembesül az igazsággal, ami persze egészen más, mint amit az apja, a törzs mindenható vezére, no meg a sámán, a közösség korlátlan hatalmú vallási vezetője hisz és hirdet.

A Héjnélküli első jelenete rendkívül izgalmas, sok titokzatosságot magában foglaló, amolyan igazi „filmes” indítás, ami azonnal megfogja és nem ereszti az olvasót. A szerző ezután sem lassít, épp csak annyi nyugalmat ad, hogy elkezdjük megérteni ezt a különös, hátborzongató világot. Először arra gondolhatnánk, hogy Gáspár András Gáspár kicsit „túltolta” az utópiát, hiszen elképzelhetetlennek tűnik egy olyan társadalom működése, ahol mindenki születésétől fogva „vak”. Vajon hogyan vadásznak, hogyan művelik meg a földjeiket, miként építkeznek, gyújtanak tüzet, hoznak létre bármit, amihez – szerintünk – a látás képességére mindenképp szükség van?

Ezek jogos kérdések, ám ahogy a történetben egyre előrébb haladunk, Gáspár András Gáspár szép sorjában bemutatja, miként is tud működni a vakok társadalma, és végül meggyőzi az olvasót arról, hogy a kiélesedett hallás, tapintás, szaglás igenis képes pótolni a látást (egyedül az íj és nyíl, illetve a hajító dárda használata kétséges számomra, ennek magyarázatát kicsit hiányoltam a meggyőzésemhez, de érteni vélem, hogy miként működhetnek mégis).

A regény legfőbb erénye mégsem az, hogy rendkívül sodró lendületű, vérpezsdítően (máshol vérfagyasztóan) izgalmas és valóban működőképes utópiát tár az olvasó elé. Ennél sokkal fontosabbnak érzem, hogy tükröt tart elénk, és látva láttatja, hová vezet a bármiféle rendszerbe, eszmébe, vallásba és annak vezetőibe vetett vakhit. Sőt, Gáspár András Gáspár új ifjúsági regénye, a Héjnélküli ennél is tovább megy, beteljesítve legfőbb feladatát: gondolkodásra és kritikus kérdésfeltevésre készteti az olvasót!

Valóban jobb boldog tudatlanságban élni? Valóban érdemes homokba dugva a fejünket elhitetni magunkkal, hogy köröttünk minden rendben? Valóban bűntelen az, aki szemet huny mások bűnei felett? Valóban érdemes szellemi vakságban élni, levetve (lustaságból, gyávaságból) saját felelősségünk terhét, mondván: „a bölcs vezető úgyis jobban tudja”?

Olvassák el a Héjnélküli-t és gondolkodjanak el ezeken és más fontos kérdéseken is!

Héjnélküli
-35%

Héjnélküli

Gáspár András Gáspár, Gulyás Marcell
Móra Könyvkiadó, 2021.06.03.
Csak a sötétség teheti boldoggá az embert – aki lát, iriggyé, elégedetlenné válik, és háborúba keveredik másokkal. E szerint az ősi tanítás szerint élik életüket egy bennszülött törzs tagjai egy eldugott szigeten. Minden csecsemő arcára a szemet elfedő bőrhéjat varr a sámán. A héj a biztonság, a héjat egy életen át óvni kell – nem szabad, hogy végzetesen megsérüljön.