Még óvodás, de alig várja, hogy iskolás legyen!

Forgács Zsóka - Fenyő Ágnes: Oviból a suliba - Iskolaérettségi kisokos

Az óvodáskor vége felé megnövekszik súlya, de a legszembetűnőbb változás a magasságánál figyelhető meg. Szinte pillanatok alatt növi ki cipőit, és a pulóverek ujja, valamint a nadrágok hossza is rövidnek bizonyul. De a külső növekedés mellett szervezetének belsejében is mélyreható változások következnek be. Mozgása harmonikusabbá, összerendezettebbé válik. Ügyesebben és gyorsabban öltözködik, és szívesen kapcsolódik be az otthoni munkába is. Feladatait pontosabban hajtja végre, és kézügyessége is fokozatosan fejlődik. Egyre nyitottabbá válik a világ dolgaival szemben, élete csupa kérdésből és rácsodálkozásból áll. Már nemcsak a családtagokkal és a hozzá közel álló emberekkel alakít ki szociális kapcsolatot, de egyre könnyebben teremt kontaktust más gyermekekkel is.

Közös tevékenységük legfontosabb formája a játék. A játszótársakat a közös játék fogja össze, de mindez viszonylag rövid ideig tart. Mihelyt vége a játéknak, a játszó felek könnyen elszakadnak egymástól. Csoportöntudatról az óvodás gyermekeknél még csak nagyon csekély formában lehet szó. Az egykorúak csoportjába való beilleszkedésre az iskoláskor elejére válnak alkalmassá.

Az óvodáskorú kisgyermek az érzelmek uralma alatt áll, ez befolyásolja gondolkodását, magatartását. Minél kisebb, annál kevésbé tudja érzelmeit uralni, indulatait fékezni. Spontán érzelmi megnyilvánulásait természetes viselkedési formának kell elfogadni. Minél idősebb lesz, annál jobban képes örülni a megtanult dolgoknak. Örömmel tölti el, ha képes egy feladatot jól megoldani, de a kudarcot és a sikertelenséget nehezen viseli el. Még nem minden esetben tárgyilagos, döntéseit sokszor személyes kívánalmai vagy félelmei vezérlik. Gondolkodásában nagy szerepe van az alkotó fantáziának. Objektív tényeket szubjektíven értelmez. Sok esetben képtelen a valóságot a hozzágondoltaktól, a valós eseményeket és a fantáziaképet egymástól megkülönböztetni. Ezért fontos az, hogy a gyerekek milyen mesét hallgatnak, illetve azokat milyen feldolgozásban látják. Mai rohanó világunkban könnyű megoldásnak véljük kihasználni a televízió és a videó nyújtotta lehetőségeket. Sokszor úgy érezzük, jót teszünk gyermekünkkel akkor, ha a kicsit a televízió elé ültetjük, vagy kezébe nyomjuk okostelefonunkat, keresve számára egy-egy rajzfilmet vagy videojátékot. Később értetlenül állunk a megmagyarázhatatlan tény előtt, hogy a nyugodt, csendes gyermekből miért válik agresszív, durva kis dúvad. Azért, mert a képernyőn látott agressziót nem képes helyesen feldolgozni, a látottakat a valóságos helyzetbe átültetni, leutánozni. A kedves rajzfigurák sokszor negatív értékeket képviselnek, és a gyerekek számára megmagyarázhatatlan cselekvésre képesek. Ezért is fontos, hogy az esti mesemondás ne maradjon el. Másként dolgozza fel a kicsi a szülőktől hallott mesét, fantáziája szabadabban szárnyalhat, hiszen ő képzelheti el a mesehősöket. Ne feledkezzünk meg a körülményekről sem.

A meghitt családi légkör, az anya, apa simogató keze, halk szava, ölelése nyugalmat áraszt, szemben a rajzfilmek néha túlzó hangoskodásával. Gondoljuk csak végig a Piroska és a farkas vagy a Hófehérke meséjét. Nyugodtan állíthatom, hogy a legkeményebb horrorok közé tartozik. Nem elég, hogy Piroska eltéved a sötét erdőben, és a farkassal találkozik, de az fel is falja őt és a szeretett nagymamát is. Szegény Hófehérke is áldozattá válik, mert ugyan a jószívű vadász nem vágja ki a szívét, de a gonosz mostoha mégis megmérgezi. A gyerekek mindezt meseként hallva, „jól tálalva” könnyen befogadják, s már alig várják, hogy a gonosz elnyerje méltó büntetését. Természetesen nem azt állítom, hogy az ezekből a mesékből készült rajzfilmek nem jók, csak arra szeretném a figyelmet ráirányítani, hogy nem mindegy, hogy milyen korban és milyen formában kerülnek a gyerekek elé. Fontos a helyes hangsúly és a kellő mérték megtalálása. Lehet, hogy a Grimm testvérek azt szerették volna, ha a kicsik Piroska csinos, piros sapkájára, kicsi kosarára, s a benne található kalácskára, valamint a mézédes borra emlékeznének jobban (amit természetesen a kedves nagyinak vitt), mint arra, hogy a vadász bácsi felvágja a farkas hasát. A gyerekek mégis ezt a részt meséltetik el újra és újra szüleikkel, hiszen itt van a mese tetőpontja, és itt bűnhődik meg a farkas gonoszsága miatt. Fantáziájuk szabadon szárnyalhat, még nem zavarják őket rémképek, hiszen ők képzelik el a történteket. Legyünk akármilyen fáradtak is estére, mégis adjuk meg gyermekeinknek azt a pár percet, melyet mesélésre fordítunk. Nem is hisszük el, mennyit nyerünk általa. A televízió képernyője tétlenségre szoktatja őket, mind szellemileg, mind pedig testileg.

S rohanó világunkban már nem is a tévé a legnagyobb veszély. A tabletek és az okostelefonok megjelenése még jobban felgyorsította azt a folyamatot, mely kiszorítja a mesekönyvek és a békés este meghitt hangulatát árasztó mesék létjogosultságát. Elképesztő, hogy ezek a kicsi gyermekek órákig képesek nyomogatni – hozzáteszem, csodálatos szakértelemmel – a készülékeket, ahelyett hogy jót játszanának, mozognának. Évről évre megfigyelhető, hogy milyen tempóban nő a szemüveges gyermekek aránya. Pár évvel ezelőtt a második osztályban még csak 3 fő volt nálunk szemüveges, ez a szám a 4. év végére 14 főre emelkedett. Több mint az osztály fele! Ez azért elgondolkodtató. És itt jelenik meg valahol a szülő felelős és átgondolt döntése, hogy milyen szabályok betartásával és mennyi ideig engedi gyermekének ezeknek az eszközöknek a használatát. Itt szeretném kijelenteni, hogy én nem vagyok ellensége ezeknek a fejlett és korszerű eszközöknek, sőt nagyon is fontos, hogy részei legyenek mindennapjainknak, hiszen a fejlődést szolgálják. Csak a jól megválasztott mértéket ne felejtsük el!

Ez az időszak a „füllentések” kora is. Olyan történeteket, cselekményeket mesélnek el sokszor igencsak eltúlozva, saját élményként, melyeket nem éltek meg, csak másoktól hallottak. Óvakodjunk attól, hogy ezeket a füllentéseket túlzott módon ítéljük meg. Ezek nem hazugságok, hiba lenne értük büntetéssel sújtani a kicsiket, hiszen nem szándékosan térnek el a valóságtól, csak élénk fantáziájuk viszi őket tévútra. Jean Paul szerint: „Az első öt évben a gyermek nem mond igazat, de nem is hazudik, hanem csak beszél.”

Három–hat éves korára beszédkészsége rohamos fejlődést mutat. Szókincse a hároméves kor 1000–1100 szaváról 2500–3000 szóra bővül. Megfogalmazásaiban egyre pontosabban alkalmazza a kifejezéseket, nyelvtanilag is helyesebben beszél. Egyre könnyebben nyílik meg a számára kevésbé ismert emberek előtt is, szívesen csacsog, játékaival folyamatosan kommunikál. Egy-egy képről jól megszerkesztett, bár néha kissé terjengős mesét képes előadni. Hagyjuk beszélni, de hibáit kellő türelemmel és szeretettel javítsuk, kerülve a kioktatást és a túlzott magyarázatokat. A fejlesztés legjobb eszközei a korának megfelelő mesék, mondókák és versek, s elsősorban a környezetében hallható igényesen megfogalmazott beszélgetés.

Az óvodás cselekvésében az utánzási hajlamnak és az önállóságra törekvésnek nagy jelentősége van. Utánozza környezetének szokásait, magatartásformáit, de erős benne az önállóság utáni vágy. Fontos, hogy az őt körülvevő felnőttek lehetőséget adjanak számára az önálló cselekvésre. Vágyakozik az értelmes feladatokra, ezért könnyű bevonni őt a házimunkába is. Egyre kitartóbb, már teljes komolysággal vesz részt cselekvéseiben, játékideje is egyre hosszabbá válik. Mindinkább szem előtt tartja a szabályokat, már tudja, mit szabad, és mit kell tennie.