Mondd ki szépen! – biztatjuk a beszélni tanuló gyereket. A gyerek igyekszik „szépen” mondani, utánozza (utánozná) a felnőtt kiejtett hangjait.
A tiszta, érthető beszédpélda nagyon fontos, a dolog azonban nem csak ezen múlik.
Előfordul, hogy még nem elég érett a gyermek hallási észlelése, artikulációs mozgásainak ügyessége, illetve a hangok helyes ejtéséhez szükséges mozgásterv elkészítése. Az is lehetséges, hogy nem a készségek, képességek érési tempóján múlik a kiejtési hiba, hanem a fejlődés eltérő minőségén. A szülő ilyen esetben akkor segít leginkább gyermekének, ha logopédus tanácsát, vizsgálatát kéri.
Mikor? Időben. Ez a meghatározás bizonytalannak tűnik, ám a fejlődést nem tudjuk és ne is akarjuk sürgetni.
A folyamatos beszéd mintegy 3 éves korra alakul ki. Ha nem, akkor feltétlenül szakemberhez kell fordulni, de ha korábban elakadásokat tapasztalunk, már 3 éves kor előtt is! Ha ebben az életkorban a sok hibás hang, torzítás, szótagcserék stb. miatt érthetetlen a gyerek beszéde, akkor is ideje szakember segítségét kérni. A „Majd kinövi, anyuka!” elég ritkán válik be.
A sok hibás hanggal beszélő gyereknél általában érdemes két-két és fél évet rászánni a logopédiára, hogy tanköteles korra biztosan megalapozzuk az írás- és olvasástanulást. Néhány hibásan ejtett mássalhangzó esetén talán elegendő nagycsoportos korban a logopédiai kezelés/terápia. A beszédjavítás sikerességét a gyerek figyelme, feladatvállalása, a család részvétele és egyéb tényezők is befolyásolják.
A hangok (nem betűk – azokat leírjuk, vagy olvassuk) javítása sok gyakorlást kíván, automatizmussá kell válnia a helyes ejtésnek. Segítsünk a beszédhibás gyereknek, ébresszük fel kedvét a tanuláshoz, gyakorláshoz, legyen bőven mese, rajz, mozgás és más játékos elem is a logopédiában!
Az ábra eligazít abban, hogy mivel tudjuk kölcsönösen megkönnyíteni a logopédus-gyerek-szülő partnerségi kapcsolatban kitűzött feladatot. Ha a jobb oldali oszlopot figyeljük, leginkább az marad meg az emlékezetünkben, amit „magunk csináltunk”. Ez nemcsak az elvégzett artikulációs gyakorlatokra igaz, hanem főleg azokra a mozgásokra, cselekvésekre is, amelyekkel utánoztuk pl. a Balázs palástja c. mesében a járkál, mint király a palástjában, vagy amikor tépkedi a papírdarabkákat, hogy a bödön képére ragassza azokat, vagy rajzol egy meséhez (gyakorláshoz) tartozó ábrát. Ezek a fantáziát is felébresztő cselekvések beválnak, ha nem tévesztjük szem elől a célt, és ha összekötjük „a kellemest a hasznossal”.
Ha a gyereket nem a logopédia alanyának, hanem közreműködő társnak tekintjük (a szülőt szintén), akkor nemcsak lelkes részvételt, de jó ötleteket is fogunk kapni tőle.
Jó munkát és jó szórakozást kívánok: Huba Judit