Nincs engedélyezve a javascript.

NINCS ROSSZ GYEREK – BESZÉLGETÉS EIGNER BERNADETTEL

FALUSI DÓRA interjúja - Könyvterasz

– Véleménye szerint van olyan, hogy rossz gyerek?

– Én még nem találkoztam ilyennel. Ha valaki így minősít egy gyereket, az nem látja őt valójában, hanem elítél, elutasít, beskatulyáz és leértékel. Pedig a gyerek ezzel akar üzenni valamit magáról vagy a világról, és ezt így képes megtenni. Azért, mert még elárasztják az érzelmei, még sok mindent nem ért, és talán a fontos személyektől nem kap elegendő kapaszkodót. Ha rossznak címkézzük, azzal porig romboljuk vagy alázzuk őt. Ne tegyük! Csak annyit kellene kérdezni: mi a baj? Mi történt, hogyan segíthetek?


– A könyvben többször is szóba kerül: milyen az érzelmileg elérhetetlen szülő?

– Az érzelmileg elérhetetlen szülő nem, vagy csak korlátozottan képes igazán közel kerülni a gyermekéhez. Ez még akkor is igaz lehet, ha fizikailag jelen van, és az élete másról sem szól, mint az anyasággal kapcsolatos feladatok teljesítéséről. Az érzelmi elérhetőség a kölcsönös interakciókban mutatkozik meg, és „zsigeri szinten” érzékeli a gyermek. Nagyjából azt jelenti, hogy az anya képes a gyermekére hangolódni, érdeklődően érzékelni a megnyilvánulásait, érzelmeit és indulatait, azokat megfelelően értelmezni, és ennek tudatában érzékenyen, válaszkész attitűddel a gyermek felé fordulni. Igényeit és szükségleteit kielégíti úgy, hogy azzal a baba, illetve a gyermek elégedett legyen.

– Mi válthatja ki a szülőben az érzelmi távolságot?

– Az ilyen szülő lehet kóros személyiség, lehet valamilyen mentális zavara, devianciája, de az is lehet, hogy egyszerűen a saját stresszei, traumái, feldolgozatlan konfliktusai sodorják el a gyermekétől. Lekötik a saját nehézségei, ezért „befelé néz”, és nem képes meglátni a gyermekét. Vagy meglátja, de csak az ő saját, homályos szemüvegén keresztül, tehát nem a valódi gyermeket látja, hanem rávetít valami mást: elvárást, más személlyel kapcsolatos emlékeket vagy élményeket. Az ilyen viselkedést a gyermek sok esetben elutasításként – akár agresszióként is –, magára hagyatottságként éli meg, ezért a későbbiekben önmagában fog kételkedni, saját jó tulajdonságait kérdőjelezi majd meg, mert azt érzi, ő nem elég fontos és szeretetreméltó. Tévutakra keveredik: vagy a visszahúzódás, vagy épp ellenkezőleg, a dacos lázadás, a harsány, elkeseredett harc irányába.

– A másik végletet szülői (rab)szolgaságnak nevezi, amikor valaki mindent meg akar adni a gyermekének, aki azonban paradox módon épp a szüleit nem kapja meg. Azt írja, ez a nárcisztikus személyiségfejlődés melegágya. Hol lehet ezt a folyamatot még időben elkapni?

– Aki mindent meg akar adni a gyermekének, csak önmagát nem képes, az ugyanolyan elérhetetlen érzelmileg, mint az, aki hideg vagy közönyös. A szülő saját sérüléseiből, traumatizáltságából fakad, ha mártír szerepet vesz fel, és az egész életét a gyermek szolgálatának oltárán akarja feláldozni, magát különlegesen jónak tartva. De észre kellene vennie, hogy ez az ő saját, kóros szükséglete. A gyermeknek éppenséggel rosszat tesz, hiszen ezzel mindkettőjüket aranykalickában tartja, amelyben csak vergődnek, és egymással – csendesen vagy hangosabban – folyamatosan harcolnak. Az első néhány hónap szól csupán a szinte totális egymásban létezésről. Utána az anyának fokozatosan, szeretettel, de el kellene engednie – egyre több időre és egyre messzebbre – a gyermekét.

– Mi játszódhat le a „kalickában” tartott gyermekben?

– Olyankor érzi azt, hogy nem az ő szempontjai az elsődlegesek, hogy nem azt kapja, amire vágyna, hanem a felnőtt igényei szerint működnek a dolgok, és neki ahhoz kell ezerrel alkalmazkodnia. Ez a túl korai és kényszerű alkalmazkodás torz személyiségfejlődést is eredményezhet, ezért lenne égetően – mondhatnám életbe vágóan, és ezt tényleg komolyan is gondolom – szükséges, hogy a korai időszakban egy érzékeny szakember ott legyen, észrevegye ezt, és megadja a megfelelő segítséget. Ezek a fontos folyamatok az első évben lezajlanak, utána már nagyon nehéz visszakanyarodni a normális fejlődés útjára. Tehát érdemes lenne a védőnő és a házi gyermekorvos csapatába egy korai intervenciós szakembert is behívni.

– Ez egyenes út a nárcizmushoz?

– Egyetértek Bánki Györggyel, aki nagyszerű könyvet írt erről, hogy a patológiás nárcizmus gyökere főleg az, hogy a szülők a gyermeket sokszor saját vágyaik és szükségleteik kiterjesztésére használják. A háttérben függő, bizonytalan anya lehet, aki elvárja gyermekétől a tökéletességet, növelve ezzel a saját önbecsülését, illetve kényeztető, gyenge, engedékeny apa, aki képtelen az autoritást képviselni, és állandó határokat szabni. Ilyenkor a gyermek – kompenzálásképpen – saját szülői ideáljává válik. Amikor a szülők nem adnak tiszta irányelveket a felettes én, azaz a belső lelkiismeret kialakításához, mert óvakodnak a gyermek kritizálásától, nehogy megsértsék az érzéseit. Sokan félnek a saját gyereküktől.

– Miben nyilvánulhat ez meg?

– Például, ha nem konfrontálódnak vele, amikor tiszteletlenül viselkedik, mintha a kesztyűs kézzel való bánásmód lecsillapítaná a gyermekszörnyet. Vagy ha a szülő alázatosan bocsánatot kér, amikor elfogyott a keksz vagy a tiszta zokni. Mindig kiszolgálja a gyermeket, sosem tesz megjegyzést az agresszív viselkedésére. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a gyerek úgy építi be a saját énképébe önmagát, mint „a szörny, akit senki sem mer irányítani.” Ezért rendkívül fontos, hogy a szülők megtanuljanak határokat szabni. A nárcisztikus patológiában szenvedő gyermek önállónak érzi magát, ugyanakkor a gondoskodást a feljogosítottság érzésével fogadja: amit kap, az jár neki, nem viszonozza, és nem érez érte hálát. Nem lehet neki elég figyelmet, szeretetet és gondoskodást adni, bármennyit is kap, úgy érzi, hogy nem szeretik. Ha ez kialakul, csak gyermekterápiás segítséggel lehet visszafordítani a folyamatot.

– A szülők hozott mintáit mennyire lehet felülírni egy olyan helyzetben, amikor nem is a saját, hanem a gyermeke problémája miatt kér segítséget?

– Ez egy rendkívül fontos téma. Nemcsak lehet, szükséges is együtt kezelni egy családot, különben az óhajtott változások – hogy a gyerek „javuljon meg” –, nem fognak létrejönni. A gyerek „rosszasága” sokszor pontosan a szülői sérülésekre, tudattalan sémákra mutat rá.

A gyerek a tüneteivel segélykiáltásokat hallat, és egyúttal magára veszi a család más tagjainál meglévő konfliktusokat is.

De ő csak megmutat valamit a környezete működéséből. Nagy türelemmel és tapintattal, rendszeres beszélgetésekkel lehet csak a szülőket a felismerések és a változtatások irányába terelgetni, hogy letehessék a rájuk tapadt évtizedes, generációs mintázatokat, tudattalan belső parancsokat, szorongató motivációkat, és végül „jobb” szülővé válhassanak. Saját terápiás tapasztalatom az, hogy a szülőkkel együtt végzett intenzív munka sokkal inkább vezet eredményre, mintha csak a gyermekkel foglalkoztam volna. Emellett az integratív játékterápiát is fontosnak tartom: gyermek, szülő és terapeuta együtt játszása során, hármasban alakulnak át régi, berögzött viselkedési és kapcsolati mintázatok.

– Tapasztalatai szerint a járvány és a karantén milyen problémákat hoz felszínre?

– Az emberi kapcsolatok, a társadalmi élet beszűkülése, az aggodalmak és bizonytalanságok, a kényszerűen megélt emberi vagy egzisztenciális veszteségek sok mindenkit érintenek. Ettől mindenki türelmetlenebb, szorongóbb lesz, és ezt vagy magába zárja, vagy a körülötte élőkre zúdítja.

– Mit tanácsol ebben a nehéz időszakban?

– Ennek enyhítésére sok konkrét, gyakorlati tippel szolgálok a könyvben. Most általános jó tanácsként csak annyit mondanék a szülőknek: vegyük észre, hogy a gyerekek még sérülékenyebbek, mint ők, nehezebben tudják tolerálni a különleges helyzeteket. A felnőttek meglévő, kifejlett képességei már inkább lehetővé teszik ezt. Tehát legyenek a szokásosnál is megértőbbek a gyermek „rosszaságainak” kezelésében. Még ha ők maguk nem is nyugodtak, akkor is nyugtassák meg a gyermekeiket: ez egy átmeneti állapot, egyre jobb lesz minden. Addig is éljenek meg minél több közös családi élményt, hülyüléseket, aranyköpéseket, bandázásokat, nagy párnacsatákat, játékokat, vicces helyzeteket. Egyszóval, a játékos hozzáállás lenne a kulcsszó, ez nehéz helyzetekben életet menthet. Gondoljunk csak Az élet szép című filmre…

– Mikor érdemes szakember segítségét kérni?

– Ez egyéni tűréshatár függvénye. Nem kell kivárni, amikor már mindenki idegösszeomlást kapott, záporoznak az intők, vagy éppen eltanácsolják a gyereket az oviból vagy az iskolából. Szerintem ezt sok esetben nyugodtan rá lehet bízni arra a bizonyos anyai, zsigeri megérzésre. Hallgassanak rá! Ne halogassuk, és ne legyen szégyen segítséget kérni, hiszen a tünetek mögött meghúzódó rejtett, vagy nyílt folyamatokról kevés szülő tanult a szülők iskolájában, főleg, mert nincs is ilyen. Pedig akár lehetne is, legalább alapszinten, hogy adott helyzetben ennyit el tudjanak dönteni a szülők. Sajnos, sok esetben nem mérik ezt jól fel, nem tartják szükségesnek, és ilyen esetekben van, hogy a gyereket „küldik” rendelésre, pedagógiai szakszolgálathoz. A szülő is kénytelen menni, de ebben az esetben belátható, hogy a motivációja nem lesz túl erős, hiszen ezt a részvételt mások kényszerítették rá. Érzékenyen érintheti a szülő lelkét, de többségében érdemes hallgatni az óvodai, iskolai pedagógus, vagy akár a bölcsődei kisgyermeknevelő meglátásaira.

– Sajnos gyakran tapasztalható gyermekek elleni verbális vagy fizikai erőszak. Mit tanácsol azoknak, akik ilyet látnak vagy hallanak, és ez rossz érzéseket kelt bennük?

– Hallgassanak a saját rossz érzéseikre, és tegyék meg a megfelelő lépéseket! Röviden ezt tanácsolnám. A gyerek nem tulajdona, birtoka a szülőnek, tehát más gyerekét is nyugodtan megvédhetjük, mert erre életkorából és kiszolgáltatott helyzetéből fakadóan szüksége is van. A társadalom felelőssége, hogy ilyen ne fordulhasson elő! Ezt rendkívül szigorúan venném, mert mindig vérzik a szívem, ha egy gyermeket bántalmaznak.

– A legkisebb bántalmazás is súlyos károkat okozhat?

– Ezerféle módon lehet megtenni, megalázással, megszégyenítéssel, erőszakkal, veréssel, egy pofonnal, gúnyolódással, leszólással és még sorolhatnám. Széles a bántalmazások spektruma, sokan nem is gondolnak arra, hogy ez visszaélés a gyermek gyermeki mivoltával, tehát abúzus. Már az enyhébb formák is! Különösen egy érzékenyebb gyerek esetében. Súlyos, életre szóló sérüléseket okozhat egy gyermeknek akár már a szóbeli bántás is. A gyermek érdekében bárki, akár névtelenül is tehet bejelentést a gyermekvédelemnél, a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatoknál, ha például a szomszédból sorozatosan, nap mint nap a gyermek sírására, sikoltására lesz figyelmes. Magyarországon jogilag zéró tolerancia van a gyermekek bántalmazásával kapcsolatban, tehát védjük meg őket, ha azt látjuk, hogy bántják, megalázzák őket!

https://konyvterasz.hu/nincs-rossz-gyerek-beszelgetes-eigner-bernadettel/?fbclid=IwAR3D0VPCTzLTOFrefMaX7kjjNKoxyUw0ptWbAo9U1N0nZV5WjhR5flQQJb4

Baj van a gyerekkel? Bajban a szülő!

Baj van a gyerekkel? Bajban a szülő!

Zsebkönyv szülőknek - gyorssegély a problémák megoldásához a JÁTÉKOS MEGÉRTŐ NEVELÉS módszerével

Eigner Bernadett Dr.
Móra Könyvkiadó, 2020.10.30.
Mind a szülő, mind a gyermek alapvető kérdése, önmarcangoló dilemmája: jó vagyok, vagy inkább rossz? Elég jó vagyok? Túl rossz vagyok? Szorongáskeltő kérdések. Rossz a gyerek? Állítja a szülő, a pedagógus vagy a nagyi, esetleg a szomszéd. Rossz, engedetlen, égetni való, szófogadatlan, mindig a csínytevéseken jár az esze?