„Ő ilyen” – de milyen?
Hogyan legyünk nyitottak, és hogyan segíthetjük ebben gyermekünket is? II. rész
február 15.
Szloboda-Kovács Emese gyógypedagógus
Ismétlés a tudás anyja
Előző, 2023. novemberi cikkemben arról esett szó, hogy az a divat, hogy merésznek, vagánynak, és persze minden pillanatban végtelenül boldognak tűnjünk. Azzal azonban, hogy mi magunk mit tartunk bátorságnak és nyitottságnak valójában, alapvetően nekünk, magunk felé van belső munkánk. Érdemes először kicsit gondolkodnunk, mielőtt kijelentjük: „ilyen vagyok”, de főleg amikor kicsinyünkről jelentjük ki: „Ádám ilyen”.
Megállapítottuk azt is, hogy hosszú és egészséges, boldog életére nézve sokkal inkább gyümölcsöző csemeténk számára, ha pozitív jellemvonásait és viselkedését keretezzük úgy, mint ami a személyiségének része. A nem túl helyes megnyilvánulásokra ezzel szemben tekinthetünk úgy, mint átmeneti fejlődési állomásokra. Így folyamatosan jelezzük gyermekünk és önmagunk számára, hogy nemcsak képesnek tartjuk őt a változásra, de szükségesnek is tartjuk azt.
Miért fontos a rugalmasság?
De miért kell változni, miért praktikus folyamatosan rugalmas hozzáállást kialakítani a minket körülvevő világgal szemben? Nézzük, milyen érveket tudtam előző cikkemben felsorakoztatni e meglehetősen kényelmetlen viselkedés mellett.
Elsőként azt, hogy ha időnként felülvizsgáljuk, hogy az a gondolkodás- és viselkedésmód, amit kialakítottunk, a hasznunkra van-e, esélyünk nyílik elgondolkodni, boldogabb emberek vagyunk-e tőle. Ha csöppségünkről van szó, érdemes elképzelni, 10 év múlva az érdekét szolgálja-e a szóban forgó attitűd, viselkedés. Az sem mellékes, hogyan érzi magát a környezete, a gondolkodásmódja a boldogság forrása-e számukra. Bár rendkívül szentimentálisan hangzik, mostanra megkerülhetetlen tény, hogy az együttműködési készség, a kölcsönös, pozitív emberi kapcsolatok építésének és fenntartásának a képessége kicsinyünk hosszú távú testi és lelki egészségének egyik alappillére.
Azoknak, akik a kis copfos Zsófit nem igazán tudják még elképzelni 40 évesen, két praktikus dologgal igyekeztem felkelteni az érdeklődését: egyrészt az iskolai beilleszkedéssel, másrészt a 2024-es munkaerőpiaci követelményekkel. Mindkettő abba az irányba mutat, hogy nemhogy a jövő, de már a ma munkahelyeinek is intelligens érdekegyeztetésre és vitára képes, kitartó, és együttműködő, közösségépítő csapatjátékosokra van szüksége. Itt az ideje tehát olyan viselkedési és magatartásformákra bátorítani gyermekünket, amelyeket mi magunk megtennénk a munkahelyünkön.
Trenírozni és remélni
Hogyan pallérozhatjuk tehát a nyitottságot és a rugalmasságot, és miként szolgálja ezt a célt a 2023-ban megjelent Hogyan legyél nyitott és kitartó munkafüzet?
Korábbi írásomban egy nagyon egyszerű technikát ígértem. A szóban forgó módszert az autizmus képességfejlesztésének területéről, pontosabban az általánosítás segítésének eszköztárából emeltem át. Számos olyan metodológia van, ami az autizmusban érintett populáció megsegítését szolgálja, de kiválóan alkalmazható a tipikusan fejlődő gyermekek kibontakoztatása érdekében is. Azt a fajta szándékot, amellyel egy autista gyermek általánosítási képességét fejlesztjük, és felkészítjük őt a természetes környezetben folyamatosan jelenlévő változókra, és az azokhoz való alkalmazkodásra, remekül a szolgálatunkba állíthatjuk akkor is, ha neurotipikus gyermeket nevelünk, és azt szeretnénk, hogy természetes legyen neki a rugalmasság. Ha belegondolunk, életünk napi szinten telis-tele van kontrollálható és kontrollálhatatlan változókkal. Mindenképp jobban jár az a gyermek, aki úgy nő fel, hogy ezt élete természetes részének tekinti.
Fontos kihangsúlyozni, hogy ha nem a képességfejlesztés mellett tesszük le a voksunkat, akkor tulajdonképpen a Stokes and Baer által fémjelzett „trenírozunk és remélünk” irányzatot követjük[1]. Mit is jelent trenírozni és remélni? Lehet, hogy rendszeresen beszélgetünk csemeténkkel, és ez alapján feltételezzük, hogy üzenetünk át is jut a kis buksijába. Nem teszünk azonban aktív lépéseket, hogy erről megbizonyosodjunk, nem biztosítunk számára természetes élethelyzeteket, ahol az elméletben elsajátított tudást kipróbálhatja. Nem követjük tehát nyomon, hogy a kérdéses tartalom beépült-e a mindennapjaiba.
Hogyan taníthatjuk a rugalmasságot?
Először is, tudatosan szánjunk pozitív, védett teret és időt a Hogyan legyél nyitott és kitartó munkafüzet kezdeti feldolgozására. Komfortos, meleg atmoszférájú környezetben vegyük sorra a munkafüzet első és második javasolt lépését; a második lépés során fordítsunk kiemelt figyelmet a 38–39. oldalon leírtakra. Az oldalpáron szemléletes, hétköznapi példákkal mutatjuk be azt a gondolatot, hogy ha apróságokon változtatunk az életünkben, és kis lépésekben nyitottabbá válunk, ez segíthet abban, hogy a nagyobb dolgokban is így tegyünk.
E koncepció hátterét a már említett szerzőpáros egyik módszere, a „szabadon tanítás” technikája szolgáltatja. Lényege, hogy a terapeuta a tanítás-tanulás folyamata során a tananyag nem kritikus körülményeiben folyamatos változtatásokat idéz elő. A nem kritikus dimenziók közé azok a környezeti elemek tartoznak, amelyek nem függenek össze a megtanítandó ismerettel: ilyenek például a használt hangerő és szavak, az ismétlés helyszíne (asztal helyett a szőnyegre fekszünk, vagy a kanapéra ülünk), a gyakorlás módja (könyvből vagy tabletről tanulunk), az ismétlés ideje (délelőtt vagy délután, este gyakorlunk), vagy a tanítást végző személye. Ezeken felül olyan faktorokat is ide sorolunk, mint a szoba/helyiség megvilágítása, hőmérséklete, illata és zajszintje. Azt gondolnánk, hogy mindezen elemek variálása valójában hátráltatja az ismeret beépülését, de nem ez a helyzet. Ha az ismétlések során egyenként parányi, szisztematikus módosításokat eszközlünk a környezeti tényezőkben, akkor az egyes változások önmagukban magát a megtanulandó ismeretet nem változtatják meg – mégis arra késztetik a gyerekeket, hogy tolerálják magát a változást. A toleranciaablak tudatos és szisztematikus edzése segíthet abban, hogy csemeténk a hétköznapi életben jelen lévő változatos ingereket is természetesebben fogadja.
A stabilitás–változtatás finom egyensúlya
Nagyon fontos azonban az egyensúly. Próbáljunk nyugodtak, kiegyensúlyozottak lenni, biztosítsunk szeretetteljes, pozitív légkört, biztonságos, védő környezetet és érzelmi állandóságot kicsinyünknek. Miközben dicsérjük és bátorítjuk őt, ne betonozzuk be azonban a hétköznapi élethelyzetek környezeti elemeit, hanem merjünk néha változtatni azokon. Minden ilyen alkalommal picurka lépéseket teszünk afelé, hogy gyermekünk életének természetes részévé váljon a változás, és rugalmasabban fogadja azt. A munkafüzet kapcsán ez megvalósulhat úgy, hogy a feldolgozás harmadik lépését a konyhában tesszük meg este; a negyediket a nappali szőnyegén fekve, zenehallgatás közben – és így tovább. Az elsajátított technikákat és stratégiákat pedig bátran hívjuk segítségül változatos körülmények között: tanulásnál, házimunka és rendszerességre való tanítás során, gyakorlati készségeknél, egészségmegőrzéssel kapcsolatos állóképesség fejlesztésére, vagy éppen érzelmi nehézséggel szembesülve. Jó munkát, kísérletezgetést!
Visszajelzését örömmel veszem a Kovácsemesekönyvek Facebook-oldalon, ahol további írásaimról, könyveimről is tájékozódhat.
Felhasznált Irodalom
McCarton, Cecelia, MD. 2009. Improving the Generalization of Skills in Learners with Autism. https://autismspectrumnews.org/improving-the-generalization-of-skills-in-learners-with-autism/ letöltés ideje: 2024. 01. 13.
