Nincs engedélyezve a javascript.

“Olvass Velem!” 1.

2013. augusztus 1.
miau_es_mas_vidam_mesek_web.jpg

Egy jó kezdet mindent eldönthet?


A felnőttek gyakran gondolják úgy, hogy az olvasástanulás kisiskolás-korban kezdődik, és hogy a betűk megtanulása a legfontosabb lépés az olvasás felé. Sokak számára meglepő a tény, hogy az út az olvasás ismerete és szeretete felé csecsemőkorban kezdődik. Az elmúlt 20 évben nagyon sokat tudtunk meg arról, hogyan fejlődnek és hogyan tanulnak a gyerekek. Az összes kutatási eredmény nagyon erős kapcsolatot mutat a korai tanulási élmények és a későbbi tanulási képességek között.


Az egészen kicsi korban tett pozitív lépések az olvasás megszerettetése irányában megmutatkoznak iskoláskorban és még annál később is – a tanulási sikerek vagy kudarcok teljes életre kiható változásokat hoznak.

Hogyan működik?


Habár sok irányból közelítettek már a kérdéshez – hogyan neveljünk olvasó gyermeket?– a megoldás meglepően egyszerű is lehet. Neveléstani szakemberek és fejlődéspszichológusok újra és újra megállapítják: a szülőkkel való közös olvasás illetve a szülő/gondozó hangos felolvasása az egyik alapvetően fontos, ha nem a legfontosabb tevékenység, ami aktívan elősegíti a jövőbeli sikeres olvasási képességeket. Már léteznek jó ideje a könyvpiacon speciális, kontrasztos fekete-fehér, a babák látásához alkalmazkodó, kifejezetten csecsemők számára készített könyvek! Így egészen kicsi korban el lehet kezdeni az olvasás kultúrájának megszerettetését.

Mik a tények?


Nem csupán a nemzetközi vizsgálatok ébresztenek rá bennünket: valami nem jól működik nálunk az olvasás és szövegértés tudásterületén. Tudjuk a PISA teszteken elért szomorúan alacsony eredmények nélkül is, hogy a magyar gyerekek egynegyede nem tanul meg írni-olvasni, ők 16-18 évesen – vagy még korábban – funkcionális analfabétaként hagyják el a közoktatást.


Bizonyított tény az, hogy minden olyan gyermek, aki nem ír és olvas megfelelően harmadik osztályos korára, nagy eséllyel iskolai nehézségekkel küzd majd és kibukik az iskolarendszerből a középiskola befejezése előtt.

Mit tehetünk?


Hogyan ösztönözhetnénk arra a családokat, hogy többet foglalkozzanak ezzel otthon? Milyen eszközökkel népszerűsíthetnénk a közös olvasást – vagy más megfogalmazással: hogyan válhatna trenddé? Ezeket a kérdéseket szeretné megválaszolni az „Olvass Velem!” mozgalom praktikus és könnyen követkető tevékenységekkel, gyakorlati segítséget nyújtva a feladathoz.

Hol van rá a legnagyobb szükség?


Pontosan ott van a legégetőbb szükség ilyen irányú programokra, ahol a legkevésbé sem megszokott dolog a közös olvasás, ahol a szülők sem szeretnek – vagy nem tudnak olvasni. Olyan családokról van szó, ahol a generációs különbségek nem tudják áthidalni azt a szakadékot, ami a hátrányos anyagi helyzettől, az idősebbek alacsony iskolázottságától és egyéb nem szerencsés tényezőktől válik még mélyebbé. Olyan családokról van szó, akiket az állami programok nem tudnak felzárkóztatni. Egy család-alapú felzárkóztató program létrehozásával egy időben segíthetünk több generációnak is abban, hogy nagyobb eséllyel vágjanak neki egy sikeres életpályának és segítsék a családban a legkisebbeket ebben.

Miért fontos ez?


Az olvasás szinte mindenhez kulcs az iskolában. Vannak olyan gyerekek, akik azért nem jók egyetlen tárgyból sem, mert nem tudják elolvasni, vagy nem értik meg a feladatokat, kérdéseket. Az olvasás fejleszti a memóriát és kognitív képességek egész sorát, a képzelőerőt, a kreativitást, az érzelmi gazdagságot, csupa olyan dolgot, ami nem csak az iskolában, de a munkahelyen, otthon, és az élet összes területén rendkívül fontos lehet később is. Egy olvasó és olvasni szerető gyermeknek esélyt adunk arra, hogy árnyaltabban lássa a világot, jobban értse a saját és a többi ember érzéseit, jobban tudjon műveleteket fejben elvégezni, folyamatosan növekedjen a szókincse, fejlődjenek az információ-feldolgozáshoz kapcsolódó képességei, és nőjön az önbizalma, csak hogy néhány pozitív hatást említsünk.

A Móra Kiadó cikksorozata

Szerző: Békési Zsuzsa