Titokzatos világ / Bende Nellyvel Ayhan Gökhan beszélget

Mit tehet egy vérbeli kalóz, ha ellopják a hajóját? Befejezi a kalózkodást, és a szárazföldön unatkozik. Papírfül kapitány pontosan így tesz. Aztán egy napon bekopog hozzá Ismeretlen, a falábú kalóz, és a két derék férfiú úgy dönt: ideje újra tengerre szállni! Elkezdődik a nagy kaland, amelyből Kalózsziget leghíresebb lakói is kiveszik részüket: a kampókezű Klisé kapitány, a gazember Orgazda Bob, valamint a csinos Lev Tolsztoj, aki valójában színésznő. Meg egy dülöngélő kanári, akit mindenki részegnek hisz. Nem minden ok nélkül. Valamennyien a titkos kincset keresik.

Eddig főleg újságíróként voltál ismert, nem rég viszont megjelent első mesekönyved, Papírfül kapitány címen a Móra Kiadónál. Miért most láttad az időt elérkezettnek arra, hogy mesét írj, hogy találtál rá a saját történetedre, nem okozott gondot a műfajváltás?

Valóban dolgozom szerkesztőként és újságíróként, ismert viszont soha nem voltam, nem is vágytam erre. Papírfül története több éve kezdődött, de soha nem volt egyértelmű, hogy ebből egyszer könyv lesz. Dolgoztam rajta, amikor épp kedvem, vagy időm volt és most érett be annyira, hogy meg is jelenjen. Az egyetlen különbséget a korábbi cikkekhez képest az jelentette, hogy ezt a szöveget kizárólag a magam örömére írtam, de változtatnom az eltérő műfajok miatt nem kellett. A hangom az enyém, akármiről is írok.

Papírfül kapitány című mesekönyved jól bevált hősöket vesz alapul. A kalózokról, kapitányokról szóló mesék sorában említést érdemlő Adamik Zsolt Ördögbőr grófja című kötete szintén ismert motívumokat gondol újra, hangol át. Mi az, amiben mindenképp más kívánt lenni a te kincskereső kalóztörténeted az eddig ismertektől?

Akármilyen furcsán hangzik, a kalózok világát soha nem éreztem igazán közel magamhoz, és szerintem ebben a történetben ez inkább csak egy izgalmas kellék. Ez egy rejtélyes és titokzatos világ, ami általában önmagában is felkelti az érdeklődést, nálam viszont a szereplők alakították a történetet és nem fordítva. A lényeg soha nem egy kalóztörténet írása volt, engem inkább ez a kifordított, művi világ érdekelt, ahol a valóság határai elmosódnak. Szerintem a mi 21. századi valóságunk is pontosan ilyen, csupa látszat és póz.

S a korszak tartogatta kihívások ellen a mese még nyújthat mentőövet, hogy átlássunk a látszatokon és pózokon, vagy ebben a kérdésben pesszimista vagy?

Mindig is azért szerettem a meséket, mert feloldják az emberben lévő feszültségeket, nem véletlenül létezik például meseterápia. Igen, úgy gondolom, hogy azoknak, akik nyitottak erre, sokat segíthetnek a mesék, én mindenesetre abszolút optimista vagyok ebben a kérdésben.

A szereplők, Klisé és Ismeretlen kapitány vagy Francia Bob a Rejtőfigurákkal mutatnak rokonságot, szerethetően esetlenek és esendően emberiek. A figurák alakították a történetet vagy a történet a figurákat? Melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás?

A tojás. Papírfül egyszer csak előugrott egy rejtett zugból és onnantól nem volt megállás. Ment és beszélt és jöttek a barátok és az ellenfelek, én pedig próbáltam követni az eseményeket. Néha annyira belekeverték magukat valami kalandba, hogy alig tudtam kiírni őket a bonyodalmakból.

"Lev Tolsztoj, a színésznő, aki évek óta nem kapott szerepet, egy turistacsoporttal érkezett a Kalózszigetre." Olvassuk a meglepő mondatot a könyvben. Az orosz író neve amolyan kulturális misszióként szerepel, vagy a kulturális utalásnál azért többet is jelezni kívánsz? Miért pont a Feltámadás szerzőjét választottad?

Nem volt célom a névválasztással. Frappáns, rövid, ráadásul szokatlan egy mese kellős közepén. Amikor a színésznő először belépett a történetbe, elég sok Tolsztojt olvastam, valószínűleg ezért ugrott be a név. Aztán maradt, mert működött. Lev az eredeti történetben nem volt női szereplő, de ahogy haladtak előre az események, szükségessé vált egy „női kéz”, aki valamiféle egyensúlyt teremt a kalózok világában. Belőle volt a legkönnyebb nőt csinálni, és utána már ő is ennek megfelelően kezdett el viselkedni.

A kötet végig nagyon lendületes, izgalmas, s a jó minőségű humort sem ússzuk meg szárazon. Írás közben figyelembe kellett venned a mostani gyerekek ingerküszöbét, azt, hogy ami néhány évtizede még működött, mostanra nem váltaná ki ugyanazt a hatást? Nagy a szakadék a meseolvasó generációk, a gyerekek olvasási elvárásai között?

Nem gondolnám, hogy a Papírfül kifejezetten gyerekkönyv, bár egyértelmű, hogy lehet egy ilyen értelmezése is. Mikor még csak készülőben volt, többen megkérdezték tőlem, hogy milyen korcsoportnak szánom, amire mindig azt válaszoltam, hogy azoknak, akik elolvassák. A Micimackó is gyerekkönyvként van definiálva, noha attól, hogy egy történetben beszélő állatkák szerepelnek, még nem feltétlenül válik gyerekmesévé; nekem legalábbis felnőttként sokkal többet adott, mint amikor még gyerekként hallgattam. Írás közben nem gondoltam arra, hogy mi az, ami működni fog, mert nagyon meglátszana, ha szándékosan akartam volna kitalálni. Egyszerűen olyan könyvet írtam, amilyet én is szívesen olvasok. Az pedig, hogy egy gyereknél milyen magas az ingerküszöb, kizárólag rajtunk, felnőtteken múlik, mert mi döntjük el, hogy mit és hogyan mutatunk meg nekik.

Azonban sok szülő inkább a leegyszerűsített világot bemutató, az életre egyszerű válaszokat adó mesekönyveket részesíti előnyben, a jól megírt mesekönyvek kárára. Ez ellen létezik orvosság, praktika, bevethető módszer? A gyerekek köréből akkor kerülhetnek ki jó olvasók, ha már a szülőktől is ezt a hagyományt kapják útravalóul.

Ha egy mesekönyv egyszerű, az még önmagában nem jelent gondot. Sőt, az egyszerű még akár lehet zseniális is. Én azokat a könyveket nem szeretem, amelyek nem csupán leegyszerűsítik, hanem lebutítják a világot. Ez gyakran valamilyen sulykolt tanulsággal is társul, ami átmenetileg, vagy felszínesen működhet ugyan, de valódi nevelő hatása nincs. Kikerülni ezeket nem lehet, mert ha otthon nem, akkor az óvodában, vagy az iskolában úgyis hallanak róla a gyerekek, de attól, hogy néhány ilyen olvasmány is bekerül az igazán jók közé, még nem dől össze a világ. A szülőknek és az íróknak az a dolguk, hogy minőségi alternatívát is mutassanak a gyerekeknek.

Egyszeri kísérlet a mostani, vagy már több meseötlet megfogalmazódott benned, akár már a jelenlegi történet írása közben is?

A Papírfül nem az első történetem és nem is az utolsó. Párhuzamosan élnek különböző világok a fejemben, de nem mindegyikből lesz leírt mese, pláne nem könyv. Én írok és fogok is írni, egyszerűen azért, mert boldoggá tesz, de hogy miből és mikor lesz könyv, az kizárólag az olvasókon múlik.

forrás: Új Könyvpiac /2018 június, 22-23. oldal/