Milyen lett volna egy zsarnoki nőuralom a középkorban? Milyen lenne ebben egy királylány sorsa? Meddig maradhat fenn el elnyomó rendszer? Lehet-e a demokráciát erőszakos eszközökkel terjeszteni? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget Majoros Nóra kiváló fantasy-regénye, a Pityke és prém.
A fantasy-be oltott királydráma és nevelődési regény főhősei a pitykéseknek nevezett, önmagukat felsőbbrendű kasztnak tartó, nagy pompában élő emberek – ikerpár – királylányai: Prillaszári és Govalinda, akik eleinte megvetéssel gondolnak az alantasnak, állatiasnak gondolt néprétegre, az erőben élő prémesekre. Ám felnőtté válásuk napján Prillaszári meglátja, milyen szenvedésnek vannak a prémesek kitéve, s mikor szerencsétlen körülmények folytán kikeveredik a kastélyból, az élet összehozza az álarcot viselő, Móg nevű prémessel. Bár eleinte Móg az életére tör, örök barátságot kötnek, s a királylány megtudja, hogy nagyon is emberiek a prémesek.
Eddig ez akár közhelyesnek és giccsesnek is tekinthető, és erre ráerősít az író nyelvhasználata is: a pitykés birodalom sajátos szavai, szófordulatai egy királynőcis lányregény képét festik fel. Ám ahogy Prillaszári és Móg egyre mélyebbre hatolnak az erdőben, egyre komolyabb és komorabb nagyhatalmi játszmák kezdenek kibontakozni a pitykések, a prémesek és egy különleges, demokratikus birodalom, az éjfekete bőrű körkubik nép birodalma között...
A lányregény feelingből tehát viszonylag hamar kilép a könyv, és a birodalmi intrikák, politikai ideológiák és időnként véres küzdelmek, komor mítoszok és varázslatok veszik át a helyét – eközben azonban a korábban csajszis királylány sok kínon és érzelmi szenvedésen át vezető testi és erkölcsi fejlődésének vagyunk tanúi.
A könyv szépen egyensúlyoz; mintha egy kapudrog akarna lenni a fiatal lányoknak: a csajszis ponyvaklisék felől szépen lassan a nagyon komoly és bonyolult dilemmákig vezeti el olvasóját. A lányregények fogyasztóinak kiváló dobbantó a keményebb fantasy-hez vagy a belemenősebb szépirodalomhoz.
Majoros Nóra: Pityke és prém, Móra kiadó, 2018.
forrás: koloknet.hu /2018.09.11