Nincs engedélyezve a javascript.
Fehér Renátó
Fehér Renátó
Szerző
A Hévíz folyóirat és a Csirimojó Kiadó szerkesztője. 2007 óta publikál. Verseit angol, cseh, francia, lengyel, német, orosz, román és szlovák nyelvre is fordították.
Egyetemi tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán végezte irodalom- és kultúratudomány szakon, majd 2014-től ugyanitt volt doktorandusz. 2012–2013-ban és 2015-ben a prágai Károly Egyetem vendéghallgatója. 2016 őszén a prágai Václav Havel Könyvtár ösztöndíjas kutatója volt. 2017-től a Hévíz folyóirat munkatársa, majd 2018-tól a lap szerkesztője. 2017 augusztusa és 2018 augusztusa között a Litera.hu szerkesztője. A közép- és kelet-európai irodalmakra, kiemelten a visegrádi országok irodalmára fókuszáló Csirimojó Kiadó szerkesztője. Díjazott volt a Kárpát-medencei diákírók, diákköltők sárvári találkozóján vers és tanulmány kategóriában. 2007 óta publikál. Verseit angol, cseh, francia, lengyel, német, orosz, román és szlovák nyelvre is fordították. Alapító tagja a 2008-ban alakult Körhinta Körnek. Az ELTE BTK-n működő Apokrif irodalmi folyóirat körének tagja. 2010 óta a József Attila Kör tagja. Első verseskötete 2014-ben jelent meg a Magvető Kiadónál Garázsmenet címmel, amelyért Zelk Zoltán-díjat kapott. Második verseskötete 2018-ban jelent meg Holtidény címmel, szintén a Magvetőnél.
Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó cikkek
1 cikk
Megnézem