Nincs engedélyezve a javascript.
Mellár Mezei Anita
Mellár Mezei Anita
Szerző

Benned égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban ez a Szent Ágoston-idézet sokáig állt az álomtáblám (vision board) közepén. Kiválóan jellemzi azt a törekvésemet, ami tanári munkám MIÉRTje: célom támogató, motiváló tanulási környezetet kialakítani.

 

Több mint 10 éve vagyok ízig-vérig tanár. Végzettségemet tekintve német szakos tanár vagyok, és ebben a minőségben tanítottam nemzetközi iskolákban. Jelenleg is tanítok, és emellett mindfulness-foglalkozásokat tartok gyerekeknek és felnőtteknek.

 

A mindfulness-szel 2017-ban találkoztam először, egy budapesti jógastúdió könyvkínálatán keresztül. Akkor azt gondoltam, hogy ha majd több időm lesz, megismerkedem ezzel az irányzattal is. Jó pár év telt el ezután, de már 2020-ban, az első 8 alkalmas MBSR-tanfolyam végén megjelent bennem a vágy, hogy a kiváló német nyelvtudás mellett valami olyat is átadjak a gyerekeknek, ami az egész életükre pozitív hatással lehet. Ez a motiváció, illetve a személyes elköteleződés az önismeret útján vezetett oda, hogy olyan egyszerű gyakorlatokat építsek be a tanítási óráimba, amelyek erősítették a figyelem képességét, és oldották a feszültséget a gyerekeknél (és persze nálam is). Ezek a gyakorlatmorzsák a tanítási órák rituáléjává váltak, és mindannyiunk jóllétét szolgálták, szolgálják a mai napig.

 

2020-ban kezdtem el a Mindful Academy International tanárképzési folyamatát, addigra ugyanis már mély elköteleződést és elhivatottságot éreztem a mindfulness iránt. A mindfulness a formális gyakorlatokon túl a mindennapok egyszerű cselekvéseit is átszövi, így fonódik össze az bennem és általam az iskolai környezettel, gyerekekkel és kollégákkal.

 

2020-ban egy németországi nemzetközi program mindfulness-tanárképzésén is részt vettem, amely a 4−10 éves korosztályt szólítja meg: Happy Panda – Achtsamkeitstraining für Kinder. Ez az alapja a Pandasztikus kalandok című programnak, amelynek átadását délutáni foglalkozásként végzem iskolákban, ovikban 5−7 éves gyermekek számára. Ez a munka inspirálta a 8−10 éveseknek kitalált programot, amely a Hüli, az agymenő címet kapta.

 

Meggyőződésem, hogy a tudatos jelenlét értékei belenevelhetőek a következő generációkba, avagy ahogy a mandinka közmondás mondja: „Sok kis ember sok kis helyen, miközben sok kis dolgot megtesz, megváltoztathatja a világ arcát.”