Nincs engedélyezve a javascript.
Patrick Modiano
Patrick Modiano
Szerző

1945. július 30. (Párizs) -

A 2014-ben a Svéd Királyi Akadémia irodalmi Nobel-díjjal tüntette ki a francia szerzőt az emlékezés művészetéért, amellyel megidézte a legfelfoghatatlanabb emberi sorsokat és feltárta a náci megszállás mindennapjait.

Finom bölcsességgel átszőtt kisregényét - Catherine Certitude - A Móra Könyvkiadó a 2015-ös Budapesti Nemzetközi Könyvfeszitálra jelenteti meg. A kötetet A kis Nicolas legendás rajzolója, Jean-Jacques Sempé illusztrálta.

A francia író 1945-ben született Párizs  külvárosában, Boulogne-Billancourt-ban, üzletember apától és színésznő anyától. Középiskolai geometriatanára a francia író, Raymond Queneau volt, aki meghatározó szerepet játszott abban, hogy az irodalom felé fordult.  A tanulás helyett mindig is inkább az irodalom érdekelte, 1968-ban jelent meg első regénye, a La Place de l’Étoile címmel. 1978-ban a Sötét boltok utcája című regényéért megkapta a Goncourt-díjat. "Regényei témája a holocaust utáni nemzedék én- és múltkeresése. Kíméletlen és egyben megbocsátó a háborúval, a múlttal, a gyermekkorral és a szülőkkel kapcsolatban. A második világháború utáni fiatalság öröksége az a nehezen meghatározható, talán a tisztázás helyett a felejtésbe fojtott, meg nem értett számos probléma, amely jó néhányukat morális, olykor lelki vagy fizikai életképtelenségre ítélte" - írta róla Rőhrig Eszter a 2012-es Műhelyben.

Modiano művei tömörségükről és filozófiai mélységükről ismertek, regényei olyan témákat járnak körbe, mint az emlékezés, felejtés, a bűn és az identitás. Lakhelye, Párizs szinte az összes könyvében óriási szerepet kap.


DÍJAI

  • 1968: Roger-Nimier irodalmi díj és Fénéon-díj (La Place de l'Étoile)

  • 1972: Francia Akadémia regényeknek járó irodalmi nagydíja (Les Boulevards de ceinture)

  • 1976: Könyvkereskedők díja (Villa Triste)

  • 1978: Goncourt-díj (Rue des Boutiques obscures)

  • 1984: Prince-Pierre-de-Monaco irodalmi díj

  • 1996: Francia Köztársaság Becsületrendje lovagi fokozata

  • 2000: Paul-Morand irodalmi nagydíj

  • 2002: Charente megye európai irodalmi Jean-Monnet díja (La Petite Bijou)

  • 2010: Cino Del Duca Világ Díj

  • 2011: Francia Nemzeti Könyvtár Díj és Marguerite-Duras-díj

  • 2012: Osztrák Állami Díj az Európai Irodalomért

  • 2014: Irodalmi Nobel-díj


    Catherine-nal a vonaton

    Egy vonaton olvastam először a Catherine Certitude eredeti, francia szövegét, pár hónappal ezelőtt. Október közepe volt, sápadt vörös hajnal, a vonat zökkenéseitől vízcseppek szaladtak le a koszos üvegen. Egy pecsétgyűrűs utas szendvicsének májkrémszaga az orromig kúszott. Émelygésemet legyűrve a pdf fájlba temetkeztem. Párizs. A Montmartre környéke. A mondatoktól és Sempé rajzaitól mocorogni kezdett bennem egy emlék. Nemrég érettségiztem, és a könyvbeli utcák közelében ülök egy padon, egy szakítás friss sebével, mégis mámorosan: Párizsban vagyok. De ez, a könyvbeli egy régebbi Párizs. Ugyanaz és mégsem. Egy szeretnivalóan stiklis apával meg a kisiskolás Catherine-nal, aki akkor látja meg az élet bűvös rétegeit, ha leveszi a szemüvegét.

    Van e tanítványok között egy szemüveges kislány. A szemüvegét óra előtt lerakta egy székre, ahogy ennyi idős koromban én is tettem Madame Diszmajlovánál. Senki sem balettozik szemüvegben. Emlékszem, a Madame Diszmajlova-időszakban napközben a szemüveg-nélküliséget gyakoroltam. Az emberek, a dolgok körvonalai élességüket vesztették, minden homályossá vált, még a hangok is egyre fojtottabbak voltak. Ha szemüveg nélkül láttam a világot, megszűnt az érdessége, éppen olyan puha és pelyhes volt, mint egy nagy párna, hozzányomtam az arcomat, és végül elaludtam.

    – Miről álmodozol, Catherine? – kérdezgette papa. – Nem ártana feltenned a szemüveged.

    Engedelmeskedtem, és minden visszanyerte szokásos keménységét és szabályosságát. Szemüvegben olyannak láttam a világot, amilyen. Már nem tudtam álmodozni.

    Magam elé képzeltem Catherine álmatag apját. Jacques Tati figurája ködlött fel előttem. Aztán kipillantottam a vonat ablakán, és a saját apámra gondoltam. Tudtam, hogy nincs sok ideje hátra. De hogy az a nem sok már csak tizenöt nap lesz…

    Visszabotorkáltam Párizsba. Egy hivatalnokhoz, aki

    …mintha azoktól az apám nevében lévő Cszerektől, Szerektől, Sztisztektől és Cekektől rovarok százait hallotta volna maga körül zümmögni-döngicsélni.

    – Beleizzad az ember a maga nevébe – mondta papának a homlokát törölgetve. – Mi lenne, ha egyszerűsítenénk? Mit szólna a… a Certitude-höz? Az legalább azt jelenti: „bizonyosság”.

    Bizonyosság. Az összes Modiano-hős ezt keresi abban az egyszerre konkrét és megfoghatatlan világban, amely a valóságból, a képzeletből és az álmokból, a múltból és a jelenből szövődik az elméjükben. Regényhősök, akik mintha egyik könyvből a másikba vándorolnának. Modiano mindig ugyanazt a regényt írja. A Catherine Certitude ifjúsági könyvként jelent meg, de ott bujkálnak benne Modiano felnőtt regényei. Egy 198 cm magas férfi könyvei, aki észrevétlenül lett más értelemben is nagy író. A bizonytalanság írója.

    A szöveg végére értem, és eszembe jutott, egy időben mennyire szerettem volna lefordítani Modiano első, La place de l’Étoile című regényét… Most talán találkozunk, másképp, gondoltam.

    De aznap ez még bizonytalan volt. Becsuktam a szemem, és újra azon a párizsi padon láttam magam, közel három évtizeddel ezelőtt. Ekkor döbbentem rá, hogy abban az évben ültem ott, amikor Modiano a Catherine Certitude-öt írta.

    Pacskovszky Zsolt / 2015. március 28.

     

Kapcsolódó cikkek
1 cikk
Megnézem