A fa alá ajánljuk: Bab Berci kalandjai

Két éve, 2006. december 22-én hunyt el Lázár Ervin, akinek a meséin eddig legalább két nemzedék nőtt föl. Gimnazista voltam, amikor az osztályfőnökünk az egyik karácsony előtti utolsó osztályfőnöki órára egy kazettás magnóval érkezett, és a szokásos fejtágítás, ledorongolás, tanulásra ösztönzés helyett a Szegény Dzsoni és Árnikát hallgattuk egész órán. Lázár Ervinről sokaknak Berzsián, Dömdödöm vagy éppen Bab Berci jut az eszébe. Bab Berci kalandjait nemrég adta ki a Móra hangoskönyvön, Mikó István előadásában. Ha máshonnan nem, akkor Vámos Miklós szintén nemrég megjelent, Írók egymás közt című DVD-jének 2. része egyik beszélgetéséből megtudhattuk, hogy Lázár Ervin kedvenc gyerekkönyve a Bab Berci kalandjai. A szerző elmondta, hogy ez a „balfácán”, „nagy marha”, aki úgy dobja be a kincset a tóba, hogy meg sem nézi, majd pedig hiába keresi, valójában ő maga. Saját magáról mintázta a nem túl életre való, gyakorlatias szereplőt – aki magányosságával, szeretetreméltóságával és közösségteremtő igyekezetével sokunknak a szívébe belopta magát. A mű 1989-ben született, s több Lázár Ervin-kötethez hasonlóan ez is kiérdemelte az „év gyerekkönyve” elismerést. Aktualitását pedig azóta sem vesztette el, hiszen a kozmetikumok és az esztétikai piac tombolása ellenére ma sem vagyunk tökéletesek (nem beszélve belső tulajdonságainkról), nagy az orrunk (fejünk, fülünk stb.), mint az uborka, nagyon sokszor egyedül vagyunk, egyesek a legjobb indulatú cselekedeteinket is megakasztják, és mégis, legtöbbször a jóra áhítozunk. Noha Bab Bercitől nem áll távol az önsajnálat és a búbánat, Pompor Zoltán szerint (Alsó-Rácegrespusztából Rácpácegres – Lázár Ervin prózaművészetének világképe, Studia Caroliensia, 2007/2.) története azért válhat mégis optimista végkicsengésűvé, mert sikerül az emberiségből kiábrándult egyénekből közösséget teremteni. Bab Berci, és vele Lázár Ervin is, ezért lehet nagy kedvenc.

A Móra hangoskönyvén Mikó Istvánt hallhatjuk, akinek az orgánumához jól illenek Bab Berci történetei, Micimackó magyar hangja újfent egy testhez (és szerintem szívhez) álló szerepben brillírozhat. A kiadvány igényes, szép borítóját Faltisz Alexandra készítette, melyen Bab Berci és a „kővirág” látható. A kiadó nagyon igényes munkát végzett, ám némi hiányérzetünk azért maradt: amit a legtöbb hangoskönyvből hiányolok, az a dévédéknél már megszokott extrák alkalmazása. A legtöbb esetben csak a „csupasz” művet kapjuk, és sokszor még egy tartalomjegyzék, egy életrajz sem olvasható, nincs kísérőfüzet. Pedig – mint legutóbb Nádas Péter esetében is – Lázár Ervinnél ez nagyon elkelne, és meg is érdemelné.

Fülszöveg

„...Bab Berci nem szerette a füvek, fák, madarak némaságát. Csak a füvek, fák, madarak csendjét szerette. Megvárta, míg fölzengett a bizakodó csönd, és máris az orránál tartott: persze, e miatt a túlméretezett szörnyeteg miatt van minden, e miatt a tokmányorr miatt, e miatt az uborkaorr miatt... mit orr?! Ormány! Egy bánatos, vöröslő hegycsúcs, egy Kilimandzsáró, egy Popocatépetl, egy Mohendzsodáro, nem, a Mohendzsodáro az nem hegy, az egy romváros, mindegy, akkor is ez az ormány, ez az oka mindennek! Ahogy a nátha észreveszi, rikoltva felkiált, felkiáltván rikolt, és egyetlen rohammal boldogan benn terem, ez kell nekem, ez az én otthonom, rikogat a nátha, Bab Berci orra nekem egy kastély, egy katedrális, Bab Berci orra az én váram, ordibálja elragadtatottan, és soha többé semmilyen fortéllyal kiűzni nem lehet. Na igen. Bab Berci egy lepedőnyi kockás zsebkendőt húzott elő, és nagyot tüsszentett bele. Ettől már meg sem rezdült az erdő, megszokta már Bab Berci tüsszögését, mondhatnánk úgy is, Bab Berci tüsszögése az erdő csendjéhez tartozott.”

Lázár Ervin (1936. május 5. – 2006. december 22.)

1936-ban született Budapesten, de szülőföldjének a Tolna megyei Alsórácegrespusztát tekintette, ahol családjuk 1938 és 1951 között lakott. Édesapja ott volt intéző, majd a II. világháború után különböző állami gazdaságokban dolgozott, s főagronómusként ment nyugdíjba. A pusztai kisközösség szeretete, összetartó ereje, meséi későbbi írásainak inspiráló élményei lettek. Olvasni még az iskola elkezdése előtt megtanult, s attól kezdve az irodalom, a könyvek szeretete meghatározó volt számára.

1946–1948-ban a fehérvári ciszterci gimnáziumban tanult, annak államosítása után a felsőrácegresi iskolába került, majd Sárszentlőrincen folytatta tanulmányait. 1950-ben a szekszárdi Garay János Gimnáziumban tanult tovább.

1954-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán volt újságíró szakos hallgató, közben megkezdte újságírói pályafutását, s 1961-ben az ELTE magyar szakán végzett. Első novelláit 1958-ban a Jelenkor közölte. 1958-tól Pécsett a Dunántúli Napló, az Esti Pécsi Napló, a Jelenkor munkatársa. 1965 és 1971 között az Élet és Irodalom szerkesztője volt, 1971 óta szabadfoglalkozású író.

1989-től az Új Idők szerkesztőbizottságának tagja volt. 1989–1990-ben a Magyar Fórum fő munkatársa, majd dolgozott a Magyar Naplónál, a Pesti Hírlapnál és a Magyar Nemzetnél is, 1992–96 között a Hitel szerkesztője volt.

Jellegzetes műfaja a mesenovella. Sajátos hangú, nyelvi játékkal, humorral és szeretettel teli meséi a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt népszerűek lettek. Filmszerű stílusa miatt írásaiból számos rádiós, színpadi és filmes feldolgozás készült. 1973-ban jelent meg máig legnépszerűbb könyve, A hétfejű tündér, melyből színpadi adaptáció készült.

Pályája kezdetétől ír felnőtteknek szóló elbeszéléseket is, egyetlen regénye, a groteszk hangvételű, A fehér tigris 1971-ben jelent meg. A Berzsián és Dideki (1979) című meseregényéért 1982-ben Andersen-diplomát kapott. Az 1981-ben megjelent Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét filmre vitték.

A Négyszögletű Kerek Erdő (1985) megkapta az „év könyve” jutalmat– később a Bab Berci kalandjai (1989), valamint a Csillagmajor (1996) nyerte el ugyanezt az elismerést. A Magyar Rádió elnöksége első díjban részesítette a Rádiószínház 1986. évi kis hangjáték-pályázatára benyújtott Ó be szép az élet, s minden más madár című hangjátékáért.

Hangjátékai A Franka Cirkusz összefoglaló cím alatt 1990-ben kötetbe gyűjtve jelentek meg. Közülük A hang címűt Rózsa Pál zenéjével Sándor János operaszínpadra állította. A legkisebb boszorkány című mesejátékáért 1991-ben megkapta az Új Magyar Hangjáték– 1990 pályázat szerzői díját.

Az „év gyermekkönyve” kitüntetésre– amelyet az IBBY Magyar Bizottsága adományoz– meséit három alkalommal találták érdemesnek: az 1989-es év díjazottja a Bab Berci kalandjai lett; az 1990-esé a Lovak, kutyák, madarak; az 1993-asé pedig A manógyár.

A bábjáték műfajához is vonzódott, ezt mutatja, hogy 1992–1993-ban rövid ideig az Állami Bábszínház dramaturgja is volt. A legkisebb boszorkány bábdarabként is sikert aratott, s az Árgyélus királyfi eleve bábszínpadra íródott.

Elbeszélései többféle összeállításban, több kiadásban is olvashatók; a legbővebb válogatást a Hét szeretőm (1994) című kötet tartalmazza. Csillagmajor (1996) cikluscímmel– a szülőföld, a puszta hangulatát idéző– új elbeszéléseivel jelentkezett, majd Kisangyal (1997) összefoglaló cím alatt régebbi és még meg nem jelent novelláiból válogatott.

Lázár Ervint 1974-ben József Attila-díjjal, 1980-ban Művészeti Alap Irodalmi Díjjal, 1981-ben pedig Állami Ifjúsági Díjjal tüntették ki. Déry Tibor-jutalomban 1990-ben részesült, 1992-ben elnyerte a Soros Alapítvány Életműdíját, majd 1995-ben az MSZOSZ-díjat is. 1996-ban kapott Kossuth-díjat. (MTI)

Forrás: papiruszportal.hu