A fehérpöttyös az igazi - Turbuly Lilla: Kosársuli

Nagy pöttyöskönyv-rajongó voltam és vagyok még mindig. De azt képzeltem, hogy ez a regénytípus már nem népszerű a mai kamaszlányok körében. Azt gondoltam, hogy (az általam szintén kedvelt) vámpíros-boszorkányos divathullám lassan teljesen kiszorítja a hétköznapi gyerekek hétköznapi történeteit. De úgy tűnik, alaptalan volt a félelmem. A Móra pöttyöskönyv-sorozata arról tanúskodik, hogy még igenis van egy elég masszív olvasóbázisa a pöttyösöknek.

Turbuly Lilla regénye kapcsán azon gondolkoztam, hogy mitől is jó egy pöttyös könyv. Mert a Kosársuli nagyon jó, és ráadásul pöttyöskönyvként jó: a pöttyössége nemcsak a borítón látszik, hanem a történet egészén. Jó például azért, mert teljesen nyíltan bevállalja a hétköznapiságot. Homonnai Julcsi beiratkozik egy kosárlabda-sportiskolába, kollégiumba költözik, hogy bebizonyítsa önállóságát a szüleinek és talán önmagának is. Semmilyen külső körülmény nem készteti erre: otthon szerető család veszi körbe, nem is korlátozzák a kelleténél jobban, egyszerűen csak az önállóság a vágya. A kezdeti nehézségek után hamar beleszokik az új környezetbe, barátokra tesz szert, éldegéli a tizenhárom éves lányok hétköznapjait.

De fontos feltétel a lányregényeknél az is, hogy az egyszerű történet ellenére se legyenek soha egy percig sem unalmasak. A Kosársuli végig nagyon olvasmányos. A Julcsit és legjobb barátnőjét, Dórit foglalkoztató kérdések bár nem eget rengető talányok, de mégis bevonják az olvasót a maguk problémakörébe. Osztálytársuk, a vadóc Linda rejtélye, a meccsek és a bajnokság eredménye, a meg nem tartott és mégis megtartott szülinap, és persze a fiúk... Szinte kötelező a szerelmi szál egy pöttyös könyvben. A bevett séma szerint így néz ki a dolog: kamaszlány első szerelme, még nem érti teljesen, hogy mi történik vele, csak azt, hogy ez valami nagyon jó dolog, aztán kisebb-nagyobb nehézségek árán összejön a fiúval, mondjuk egyszer összevesznek, de a végén tisztázódik a félreértés, és mindenki örül. Ebben a regényben annyiban módosul a képlet, hogy a szerelmi szál nagy részét a bizonytalanság teszi ki: hezitálás a jóképű, fiatal tanár és a menő osztálytárs között. Julcsi számára nem csak az a kérdés, hogy kivel jöjjön össze, hanem hogy tisztázza a saját érzéseit, elkülönítse a távoli rajongást a kölcsönös szimpátiától. A végkimenetel sem nagy egymásra találás, hanem pusztán az érzések helyretétele, amiből még elvileg bármi lehet. Sokkal hitelesebb és izgalmasabb ez az érzelmi vívódás számomra, mint mikor valakinek életében először megtetszik valaki, és sitty-sutty meg is hódítja. Éppen az apróságok adják a kamaszszerelem szépségét: hogy minden pillantásnak, tétova mozdulatnak, három mondatos beszélgetésnek nagy jelentősége van, legalább akkora, mint az első csóknak. Attól szép, hogy mindenki állandóan zavarban van, hogy folyton bénáznak a szereplők, és semmi sem megy gördülékenyen.

Van még két dolog, ami fontos egy jó pöttyös könyvben: az atmoszféra és a nyelvezet. Mind a kettő szorosan kötődik a hétköznapisághoz, és ha jól használják, fontos alkotórésze lehet a regénynek. Nagyon szeretem, ha egy könyv olyan hangulatot, környezetet tud maga köré építeni, ami ismerős, de nem a sajátom. Olyan ez, mint bekukkantani valaki másnak a lakásába, megnézni, hogyan reggelizik, milyen, mikor álmosan kibotorkál a fürdőszobába. Belekerülni egy hozzám hasonlónak, de tőlem különbözőnek a mindennapjaiba, a tárgyi világába. Ezen belül a kollégiumi, együttlakós történetek még érdekesebbek, mert a gyerekek egymás közti viszonyára fókuszálnak, a szülők ilyenkor kimaradnak a játékból. Nem szólhatnak bele semmibe, de nem is segíthetnek, mindent egyedül kell megoldani.

A nyelvi stílus is hasonló a hangulatteremtéshez: ugyebár az a jó, ha életszerűek a párbeszédek, ha természetesen gördül előre a szöveg. Még fontosabb ez akkor, ha nincs olyan letaglózó kaland a könyvben, ami elterelhetné a figyelmet a konkrét mondatokról. De a mindennapiság nem mehet az érdekesség kárára. A Kosársuliban a szereplők a dialógusokban mindig hűek maradnak önmagukhoz. Jellemzőek rájuk a megszólalásaik, pontosan kirajzolják az adott karaktert. Sok olyan mondat van, amit akár én is mondhatnék, sok olyan, amit biztos nem mondanék, de már biztosan hallottam. De végig hiteles és szellemes a szöveg.

És végül, ami felteszi a pöttyösségre a koronát, az az illusztráció. Részemről elvárás, hogy egy pöttyös könyvben legyenek rajzok, nem túl sok, de valamennyi azért mindenképpen. És ha már választhatok, ne is akármilyen: a legjobb a vonalas, nem túl kidolgozott, egyszerű stílus, mert ez illik a történethez, a hangvételhez. Keszeg Ágnes rajzai nagy örömömre teljesen megfelelnek ennek az általam felállított követelménynek. Ahogy olvasgattam a Kosársulit, egészen olyan volt, mintha újra tizenhárom éves lennék, és a nyaraló poros könyvespolcáról halásztam volna le: teljesen beleillik a pöttyöshagyományba, de mégsem ódivatú, nem elcsépelt. A műfaji és szórakoztató kritériumnak egyaránt megfelel. Bátran vihetjük a strandra!

Szerző: Turai Juli
Forrás: pagony.hu