A gonosz hét napja - kritika

A tizennégy éves Alex húga vasárnap reggel felszalad a padlásra, bezárja maga mögött az ajtót, majd kiül a házuk tetejére és énekelni kezd. Bátyja riadtan szemléli az ovis Luca tettét, és egyszerre csak rádöbben, minden az ő hibája. Minden azon a hétfői napon kezdődött, amikor apjuk bejelentette, hogy elköltözik a családtól, hogy egy fiatalabb lánnyal éljen. Alex az nap nem meg iskolába, ehelyett a várost járja, majd ellop egy kölyökkutyát egy öregembertől.

Ahogy telik az idő, úgy zuhan egyre mélyebbre Alex: lop, hazudik, bántja a barátait, a családtagjait, megalázza plátói szerelmét, Vivit, és mindent megtesz annak érdekében, hogy elválassza őt a barátjától. Vajon van innen visszaút, vagy az események visszafordíthatatlan folyamatot vettek? Nagyon régen, amikor még kisiskolás voltam, szinte faltam Nógrádi Gábor könyveit, az addig megjelent összes regényét elolvastam, és mind nagyon tetszett. Pár hónappal ezelőtt, mikor Darren Shan könyve után nézelődtem a kiadó honlapján, megláttam, hogy a szerző új könyvvel jelentkezik, melynek címe azonnal felkeltette az érdeklődésemet, ahogy maga a történet is. Hála szilvamag közbenjárásának, a könyvet röviddel a megjelenés után sikerült is beszereznem, méghozzá magától a szerzőtől.

Mielőtt rátérnék magára a regényre, hadd meséljek még egy kicsit a szerzővel való kapcsolatomról. 2000-ben, mikor 10 éves voltam, hirdettek egy akciót az iskolánkban: ha megrendeltük a szerző valamely regényét, akkor névre szólóan dedikálva kaptuk kézhez. Én akkor a Gyerekrablás a Palánk utcában címűt választottam, mivel azt Koltai Róbert is aláírta a megrendelőknek (már akkor is szerettem a szignózott könyveket). Ez volt az első regényem a szerzőtől, és emlékszem, annyit nevettem rajta, hogy azonnal kikölcsönöztem Nógrádi többi könyvét a könyvtárunkból. Talán legjobban azok közül a PetePite tetszett, a párját (Az anyu én vagyok!) azonban nem sikerült beszereznem. Pár hónappal ezelőtt pedig egyik ismerősömnél megpillantottam a Segítség! Ember! című kötetet (nagy meglepetésemre ő is dedikálva kapta 2000-ben), belelapoztam, és annyira magával ragadott, hogy kapásból 8-10 történetet elolvastam, és közben hangosan nevettem. Szóval aztán megláttam A gonosz hét napját, és elmondhatatlan öröm volt, mikor a hétvégén hazaértem, és ott várt rám a névre szóló kötet.

A történetet a 14 éves Alex meséli el nekünk, az ő szemén keresztül látunk mindent. Eleinte bevallom, kicsit szokatlan volt nekem ez a fajta stílus: Alex nagyon sokat káromkodik, amely alapjáraton nem szokott zavarni a könyvekben, de mégis csak egy ifjúsági regényről van szó. Aztán a könyv befejeztével rájöttem, hogy valóban ilyenek a mai tinik, elég csak az én ismeretségi körömre gondolnom, a tizennégy-tizenhat évesek beszólásain, szóhasználatán még néha én is meglepődök. Egyébként a könyv engem kicsit Jacqueline Wilson regényeire emlékeztetett, abból a szempontból, hogy Alex családi háttere ugyanolyan zűrös, mint Wilson szereplőié. Ugyanakkor egy kis Adrian Mole-hangulat is körüllengte a sztorit, mert az mellett, hogy Alex valóban hibát hibára halmozott (és akkor talán még gyengén fejeztem ki magam), nála is előkerültek azok a témák, amik egy tizenéves fiút foglalkoztatnak.

A történetnek külön színt adott Foltos, a kutya, aki fontos szerepet tölt be a fiú életében. Hasonló megoldásokkal próbálkozik Cecelia Ahern is a könyveiben (vagyis, hogy a valós történetet egy kissé mese jellegűvé teszi valamely természetfeletti jelenséggel), csak sajnos nem mindig jön össze neki. Nógrádinak viszont összejött, és nem is akárhogyan: egy olyan regényt sikerült letennie az asztalra, amely valóban méltó arra, hogy sok tinédzser polcára kerüljön. A történet komolysága, no meg a sok káromkodás miatt azonban tényleg csak a nagyobbaknak ajánlom a regényt, de nekik letehetetlen olvasmány lesz. A sztorin végig érződik, hogy Nógrádi sok időt tölt gyerekekkel, tinédzserekkel vagy legalábbis elég alaposan ismeri őket, hogy le tudja kötni a figyelmüket.

A történet végén pedig minden olvasó levonhatja a tanulságot, ha az addig nem történt volna meg. Igaz kicsit néhol szájbarágós a stílus, meg a végén nekem kissé hihetetlen volt mind a fő-, mind a többi szereplő cselekedetei, változása, túl hamar jöttek rendbe azok a dolgok, amelyek rendbe jöttek, egy-két szálat (Toplánszky) viszont nagyon is jól kezelt az író.

Most, hogy befejeztem a regényt, gondolkoztam azon, hogy előveszem a szerző többi művét, ráadásul hamarosan húgom is olyan korba lép, amikor élvezni tudja ezeket a történeteket, így valószínűleg szép lassan megveszem neki a szerző egy-egy könyvét (a PetePitével fogom kezdeni). Jövőre pedig jön a szerző egy újabb könyve.

Értékelés: 10/9

Szerző: Chris_könyvese

Forrás: konyvkritikak.blog.hu