A mi Dózsánk – Nógrádi Gábor új történelmi témájú ifjúsági regénye

"Megjelent Nógrádi Gábor A mi Dózsánk – Mentünk, láttunk, haza­jön­nénk című történelmi regénye. "Humorosnak és izgalmasnak szántam, olyan sok történelmi információt rejtettem el benne, hogy talán egy szórakoztató törikönyvnek is használható." – nyilatkozta a Janikovszky Éva-díjas író.

Négy iskolás, egy töritanár meg egy vizsla. Mit keresnek ők valamennyien 1514-ben? És ráadásul „Kinizsi Pál” feliratú pólóban. (A vizslát kivéve.) A kis csapatnak feltétlenül beszélnie kell Dózsa Györggyel, mielőtt még visszaindulnak a jövőbe. Kezdetét veszi az utazás Temesvárra, amely bővelkedik kalandokban: többek közt összefutnak a gonosz Jumurdzsákkal (aki még nem félszemű) és a gyermek Dobó Istvánnal, a későbbi egri várkapitánnyal. Számos kalamajkába keverednek, néha csak hajszálon múlik az életük. Egyre gyakrabban jut eszükbe: vajon megváltoztathatják a történelmet? Elkerülhető a magyar történelem egyik legvadabb mészárlása és az azt követő megtorlás?

„Ami a parasztháború témájában született, legyen az szakirodalom vagy művészi alkotás, azt mind igyekeztem feldolgozni az építészettől a vallási babonákig, a főurak lelki beállítódásától a jobbágyok nemi életéig. A dokumentumok, irodalmi művek segítségével talán egy érzékletes képet festhettem az 500 évvel előtti Magyarországról” – mondta Nógrádi Gábor, aki elmesélte azt is: „A mi Kinizsink című regényem főszereplői a hőseim most is. A történet egy önkormányzati választás előtt játszódik Zeréndváron ma, illetve 1514 júliusában. A mese tehát egyszerre aktuális és időtlen.”

Részletek a regényből:

‒ Török követek ‒ mondta András. ‒ A zászlójukon látszik. Biztos a királynál voltak Budán. Ezek jönnek-mennek, akár háború van, akár béke. Nem szabad őket bántani.‒ Én tudok olyan török követről, akinek a király levágta orrát, fülét ‒ mondta Sipi.

András morgott egyet.

‒ A király megteheti. Azért király.

‒ Honnan tudta tanár úr, hogy az a török: Jumurdzsák? ‒ kérdezte meg végre Gézuka, bár a kíváncsiság mindannyiuk oldalát furdalta.

Sipeki sandán mosolygott. Már várta a kérdést.

‒ Amint azt tudjátok, a történelem mellett magyar a másik szakom. Úgyhogy az Egri csillagokat nekem nem egyszer, nem kétszer, de nem is ötször kellett elolvasnom, hogy felkészüljek a tanítására. És nem egy, nem két, és nem három osztállyal vettem át ezt a tananyagot. Így aztán szinte kívülről tudom minden részletét. Amikor Gergely és a pap fel akarják robbantani a császárt, Gergő Tulipánnal, Cecey török szolgájával nézi a rejtekhelyéről a sereg felvonulását.

‒ Igen, emlékszem ‒ mondta Domi. ‒ De nem a császárt küldik a pokolba,

‒ Így van, Domokos. Örülök, hogy te is olvastad a regényt. Nem is tudtam. A dolgozatodból annak idején ugyanis nem derült ki.

‒ Oké Béla bá! Egy-null oda. [...]

Nógrádi Gábor első verse 1964-ben jelent meg szülővárosában, Nyír­egy­házán, a Kelet-Magyarország című napilapban, majd az Alföld című debreceni folyóiratban. Riportjait húsz éves korától közölte az Élet és Irodalom, majd novelláit a Forrás, a Napjaink és más folyóiratok jelentették meg. Az elmúlt negyven évben öt verseskötete, húsznál több ifjúsági könyve jelent meg, és írt számos hangjátékot, tévéjátékot és filmet. Ezek közül a legismertebb a Sose halunk meg.

A Gyerekrablás a Palánk utcában című első könyvéből (1983) sikeres film készült. Petepite című regénye az Év Gyerekkönyve lett 2000-ben, két évvel később pedig megkapta a Nemzetközi IBBY díját is.

Négy-öt regényét kötelező irodalomként tanítják az általános iskola kü­lön­böző évfolyamain."

Szerző: Tóth András Tozzi

Forrás: Tiszatáj online