A múlt századfordulón a Juharfalván annyi huncutságot elkövető fiúról szóló történetek Astrid Lindgren egyik legkedveltebb és egyben saját kedvencei közé tartoznak. Az Emil-sorozatot Björn Berg illusztrálta. A regényeket az 1970-es években Olle Hellbom adaptálta a filmvászonra, és az Astrid Lindgren által írt, Georg Riedel által megzenésített híres dalok hangzanak el bennük.
„Tudta ugyanis, hogy nemsokára szabadon engedik, mert sosem szokták hosszú időre bezárni az asztalosfészerbe.
– Csak amíg alaposan meggondolod, mit csináltál – szokta mondani apja –, hogy még egyszer ne jusson eszedbe ilyesmi.
Emilre nem is lehetett panasz e tekintetben, hiszen ugyanazt a csibészséget sose követte el még egyszer, inkább folyton újakat eszelt ki.”
Mindannyian egy jobb világot akarunk, harmóniában akarunk élni, és a legjobb önmagunkká akarunk válni. De hogyan tegyük ezt - és hol kezdjük? Astrid Lindgren úgy vélte, hogy a nulláról kell kezdenünk. A gyerekekkel. Amikor a gyerekek felfedezik az őket körülvevő világot, az eredmények nem mindig a felnőttek tervei szerint alakulnak.
A gyerekek boldogabbak és bölcsebbek lehetnek, ha úgy élnek, mint Astrid karaktere, Emil. Mint a legtöbb gyerek, Emil is jó és segítőkész, és tanul a pimasz csínytevéseiből - abból, hogy játék közben problémákat kreál, és azokat okosan megoldja. A dolgok nem mindig mennek úgy, ahogyan eltervezte, de ez a gyermeki lét és a felnőtté válás része.
Tehát ha egy gyerek karcolásokkal és zúzódásokkal jön haza, sánta csirkét cipelve, fapuskát rejt az ágy alá, vagy édességre költi a heti zsebpénzét, ne aggódj. Ne szabjon gátat ezeknek a felforgató ötleteknek; csak bátorítsa és tartsa fenn a csínyeket.
A csínytevés jó dolog. Azok a gyerekek, akiknek megengedik, hogy gyerekek legyenek, jobbá teszik a világot.