Nincs engedélyezve a javascript.

Gyerekkorom kedvenc könyve – 7. Nattán-Angeli Nóra: Vidám mesék

Az Író Cimborák Gyerekkorom kedvenc könyve visszaemlékező sorozatában Nattán-Angeli Nóra írását olvashatjuk Vlagyimir Szutyejev Vidám meséiről.

"Ülök a nappaliban. Szememet a könyvespolcokon járatom, a padlótól a plafonig. Nézem, ahogy nyújtózik rajtuk az üres. De most nem Máté Angi lábnyomokat gyűjtögető kislányáról akarok írni, bár képzeletemben éppen én is gyűjtögetek, a könyveinket. Egy vis maior miatt egy évre el kellett zsákolni az összeset. Eszembe jut, hányszor akartam valamelyik kötet után nyúlni és levenni a polcról a már majdnem eltelt egy év alatt. Sok könyv hiányzott, de amire a legtöbbet gondoltam, talán magam számára is meglepő módon, az Szutyejevtől a Vidám mesék.

Megunhatatlanul sokszor olvastuk a gyerekeimmel… Ülünk a kék fotelben, olvassuk, nézegetjük, és ahogy fellapozom, mindig eszembe jut, ahogy gyerekként egy másik, a piros fotelben olvasom, nézegetem. A könyv képei otthonosságot, melegséget sugallnak, és máris ott vagyok a gyerekkorom kellős közepén. Izgulok, Kispipi nehogy vízbe fúljon, majd amiatt, hogy a gomba alatt mindenki elférjen. És miközben nézem az elázott állatokat, a bőrömön érzem az esőt. Drukkolok a Kutyusnak, hogy megtudja, ki nyávogott. Csodálom a négy kis ezermester leleményességét, szinte hallom, ahogy a vízimalomban zubog a víz, és a végén leülök velük a kerek asztalkához, hogy együtt falatozzunk a töltött lepényből és a túrós táskából. Vízre szállok Kispipivel, Egérkével, Hangyácskával és Katicabogárkával a dióhéjnyi kis hajón, Brekus már hiába nevet rajtunk. De nemcsak Brekus eszén sikerül túljárni, az okos Ceruza megleckézteti a mohó kisegeret, ahogy Panni is a telhetetlen és szeszélyes Cicát. A szintén telhetetlen liba pedig saját kárán tud tanulni. Természetesen a Kakas sem marad színtelen.

A kötet emblematikus alakjainak, vagyis a három kiscicának a meséje fordulatos, mégis csodálatosan egyszerű. Akárcsak a kisgyerekek mindennapjaiban, a kalandok után az otthon biztonsága várja a fekete, a szürke és a fehér kiscicát. A könyv valamennyi meséjére jellemző a didaxis és mellébeszélés nélküli egyszerűség, az egyszerű igazságok fontossága: „Kis helyen is elférnek, akik szeretik egymást.”, „Kettesben feleannyinak tűnik az út.”, „akik ilyen ügyesek és leleményesek, mint ti vagytok, azoknak kis kerék, nagy kerék egyaránt hasznot hajthat.”, „Milyen igazad van: nem a bot fontos, hanem az okos fej, no meg a jó szív!”. A mesékben a természet rendje helyre áll, győz a bátorság, az összefogás. Noha Az alma című mesét szokás a TSZ-ek létrejöttének paródiájaként olvasni, ha a Vidám mesék csupán kurzusmesék lennének, már rég feledésbe merültek volna, és nem élnének meg újabb és újabb kiadást.

A könyv sikerének egyik titka az illusztráció, amit szintén a szerző készített. Szutyejev jobb kezével írt, bal kezével rajzolt. S ez utóbbi is olyan jól sikerült neki, hogy bár a kötet 1968-ban jelent meg először Magyarországon, az illusztrációi nem öregszenek. A rajzok természethűek, realisztikus arányokkal, mégis meseszerűen bájosak, az állatok arcán érzékenyen közvetített érzelmekkel. Izgalmas az is, hogy minden mese elején, a címoldalon van egy külön illusztráció, ami a mese során nem szerepel, mégis fontos életkép, ami tovább árnyalja az adott mesét és a szereplőit.

Az egyik kedvencem A fenyőfa című mese havasan derengő erdeje a Hóemberrel, és Bobikkal, a kutyával. Talán mindennél jobban szerettem elindulni velük, hogy elhozzuk a gyerekeknek a karácsonyi fenyőt. Szerettem belépni a hatalmas fák közé, és lépkedni a süppedős csendben. Legjobban pedig az Okoska-botocska farkasától féltem. Rettentő pofájától, lihegő nyelvétől, éles fogaitól. Most, amikor a vis maior az ágyi poloska képét öltötte nálunk (és ahogy a lábnyomokat gyűjtögető kislány, én is hittem farkasnak, fenevadnak, különösen, ha leszálltak a sötétek), a több hónapos küzdelem mélypontjain mégis felderengett, hogy valahol még megvan, hogy igenis velünk van az okoska-botocska, a mindenen-átugrócska, a minden-bajból-kihúzocska, a magasba-emelőcske, az ellenségre-lecsapócska. Így is volt. A fenevad eltűnt. Nemsokára előkerülnek a könyvek is. S most, hogy e sok ismerős mesealakot megidéztem, a polcokon összébb húzódott az üres."