Interjú Kelly Orammal, a Szívzűrterápia strébereknek szerzőjével

Május végén jelent meg a népszerű LOL-könyvek legújabb kötete, Szívzűrterápia strébekereknek címmel. A szerzővel, Kelly Orammal Pavlovic Tijana sorozatszerkesztő készített interjút. /2014. 06. 24./

Mikor kezdtél el írni? Mindig írónak készültél? Hogy jutott eszedbe, hogy tiniknek írj?

Amióta az eszemet tudom, írok. Gyakorlatilag azóta, hogy megtanultam írni-olvasni. Az első regényemet tizenöt évesen fejeztem be. Ettől függetlenül soha nem készültem írónak, egyszerűen így alakult: a gyerekeim születése után felmondtam a munkahelyemen, hogy otthon maradhassak velük, és ami addig csak hobbi volt, valahogy egyre fontosabb szerepet kezdett játszani az életemben. Azért írok épp ifjúsági regényeket, mert én magam is ilyen könyveket szeretek olvasni. Bevallom, a lelkem mélyén még mindig kamasz vagyok – és néha úgy érzem, tizenöt éves koromban értem el érettségem csúcspontját. LOL!

A gyász hét fázisa bevett fogalom az orvostudományban, de hogy jött az ötlet, hogy ezt kapcsolatba hozd a szerelmi csalódással?

Nem emlékszem, pontosan mikor jutott eszembe. Egyszer csak kipattant az ötlet. Addigra már kitaláltam az alapsztorit: egy stréber lány a tudomány segítségével akarja meggyógyítani az összetört szívét. Ezután végig kellett gondolnom, hogyan teszi túl magát az ember a szerelmi csalódáson, mi mindent él át, mielőtt tovább tud lépni. Ezek után gyakorlatilag adta magát a gyász hét fázisa mint ötlet.

Averyhez hasonlóan esetleg tesztelted a gyakorlatban – akár saját magadon, akár az ismerőseid közül valakin –, hogy tényleg működik-e az elmélet?

Nem, nem teszteltem. A könyvélményeimből indultam ki, mert az a helyzet, hogy az én szívemet soha nem törték össze. (Az persze lehetséges, hogy én összetörtem néhányat, de soha nem szándékosan.) Az első fiúmhoz mentem feleségül, akivel tizenhárom év házasság és négy közös gyerek után még mindig fülig szerelmesek vagyunk egymásba. :)

Miért épp a fizika a kockák fő erőssége? Csak nem ezt a tárgyat utáltad annak idején a legjobban?

Ó, az biztos, hogy a tanulást illetően sokkal jobban hasonlítok Graysonra, mint Averyre. Utáltam minden tárgyat, amiben számolni kellett, márpedig a fizika ilyen. Azért választottam mégis ezt a regényben, mert ez passzol legjobban Grayson karakteréhez – a fizikát könnyű a sporttal társítani, amiben Grayson hihetetlenül ügyes. De Libby például matekból a legpengébb, Brandon és Levi pedig kémiában erősek igazán.

Avery pánikbeteg. Van esetleg személyes tapasztalatod ezzel a – napjainkban sajnos egyre gyakoribb – betegséggel kapcsolatban, vagy csak fel akartad hívni rá a figyelmet?

Igen, van személyes tapasztalatom. Egész életemet végigkíséri az állandó szorongás. Az iskolában betegesen félénk voltam, így persze nem voltak barátaim, a többi gyerek sokszor bántott, mert könnyű célpont voltam, és a jegyeim sem voltak jók, hiszen alig tudtam részt venni az órai munkában. A gimi alatt aztán végre szakszerű segítséget és megfelelő gyógyszereket kaptam. Új ember lett belőlem. Végre elkezdtem élni. Szóval igen, tényleg sok a személyes vonatkozás abban, ahogy a regényben Avery megéli és végül lassan legyőzi a betegséget.

Avery gyakorlatilag születése óta sülve-főve együtt volt Aidennel, így nem csoda, ha a barátságot összekeverte a szerelemmel. Szerinted hibásak a szüleik, amiért nem erőltették jobban, hogy másokkal is teremtsenek kapcsolatot?

Nem hibáztatom a szülőket. Ők úgy látták, hogy a gyerekeik imádnak együtt lenni, és boldogok így. Az egész konfliktus váratlanul érte őket, egyáltalán nem számítottak ilyesmire. Szó sincs nemtörődömségről az esetükben, legfeljebb ártalmatlan hibáról. Azt viszont nem csodálom, hogy bűntudatuk támad, amikor látják, hogy a gyerekeik szenvednek. Szülőként én rettenetesen érezném magam hasonló helyzetben.

Az olvasói visszajelzések alapján a történet egyik legmegosztóbb szereplője Aiden. Vannak, akik nem tudják megbocsátani, hogy összetörte Avery szívét, és hogy egyik pillanatról a másikra félredobta a barátságukat, mások viszont elnézőbbek vele. Neked milyen érzéseid vannak Aidennel kapcsolatban?

Szerintem az olvasók hajlamosak túl szigorúan megítélni azokat a szereplőket, akik hibáznak. Én is így vagyok ezzel. Ilyen az emberi természet, és végül is Aiden a „rossz fiú” a történetben. De szerintem ő maga valójában egyáltalán nem rossz. Egyszerűen csak nem tudta, hogyan kezeljen egy helyzetet, és elkövetett néhány hibát. De amint erre rájött, igyekezett jóvátenni. Azt hiszem, az olvasók sokkal megértőbbek és elnézőbbek lennének vele, ha néhány fejezetet az ő szemszögéből írtam volna meg.

A regényt felváltva olvashatjuk Grayson és Avery nézőpontjából. Tudatosan építetted fel a fejezetek sorrendjét? Voltak olyan részek, amelyeket szerettél volna kimondottan egyikük vagy másikuk szemszögéből bemutatni?

De mennyire! Némelyik jelenetnél egyáltalán nem mindegy, hogy Grayson vagy Avery meséli-e el. Tényleg nehéz volt felépíteni a fejezetek sorrendjét, időnként változtatnom kellett a cselekményen, hogy a megfelelő szereplő nézőpontjából mutassam be.

Nehéz volt egy kamasz fiú fejével gondolkodni? Hogyan próbáltad beleélni magad Grayson helyzetébe, amikor az ő fejezeteit írtad?

Grayson megkönnyítette a dolgom, mert annyira eleven, élő figura, de még így is nehéz volt egy fiú bőrébe bújni. Kicsit tartok is tőle, hogy a karaktere időnként lányként gondolkodik, viselkedik. Mindenesetre megtettem, ami tőlem telt, sokat faggattam például a férjemet és a testvéreimet. :)

A mellékszereplők nemcsak aranyosak és viccesek, hanem nagyon sokat hozzá is tesznek a történethez. Van esetleg kedvenced a kockák vagy a menők közül?

Igen, Libby egyértelműen kiemelkedik a mellékszereplők közül. Annyira lehengerlő csaj, hogy csak na! Különleges helyet foglal el a szívemben.

Avery és Grayson története igazán filmvászonra kívánkozik. Nincs esetleg szó a megfilmesítéséről?

Szerintem is klassz filmet lehetne kihozni a sztoriból! Ha rajtam múlna, már forgatnánk. De ahhoz előbb sok-sok példányt el kellene adni a könyvből... Mindenesetre az biztos, hogy az eddigi regényeim közül ennek van a legtöbb esélye, hogy megfilmesítsék – Grayson gyakorlatilag a vászonra született. Ha valaha összejön, akkor szerintem Elle Fanningből nagyon aranyos Avery lenne – istenien hozná a csöndes, félénk, de irtó okos lány figuráját. Grayson szerepére már nehezebben tudnék választani valakit, de nagyon szeretem például Sterling Knightot, aki rendkívül vonzó és karizmatikus személyiség.

Elárulod, most éppen min dolgozol?

Ó, hát sok mindenen egyszerre, öt-hat kéziraton felváltva (az egyik Libby saját sztorija...). De elvileg az első, ami ezek közül megjelenik, egy modern Hamupipőke-történet lesz. Mindig imádtam a tündérmeséket, és a Hamupipőke a kedvencem. Szerettem volna saját változatot írni belőle, és most, hogy végre sikerült, rettentő boldog vagyok. Alig várom, hogy mások is olvassák, és remélem, legalább annyira fogják szeretni, mint én. A megjelenés pontos dátumát még nem tudom megmondani, de már az utolsó simításokat végzem a szövegen, szóval szerintem hamarosan elkészül.

Kelly Oram blogja: http://www.kellyoram.com/